Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek egy nőnek, ha szeret, el kell viselni mindent a férfitől? Ki mondja meg, hogy mi a normális és mi nem. A párom szerint nem vagyok normális, ki kellene vizsgáltatnom magam. Én nem gondolom így, de kíváncsi lennék a véleményetekre.
Szeretném, ha tudnátok tanácsot adni, ill. véleményt mondani a következő történettel kapcsolatban. 26 éves vagyok, a párom 38. Júniusban, egy szórakozóhelyen ismerkedtünk meg. Neki akkor volt egy –elmondása szerint nem túl jó, ugyanakkor nem rossz, azaz nem elviselhetetlen- 5 éves párkapcsolata, nekem nem volt senkim. Augusztus elején szakított a lánnyal, mert az észrevett egy általam írott sms-t a telefonjában. Azóta minden nap együtt vagyunk, de nem élünk együtt. Ő rák, én vízöntő. Én nagyon szerelmes voltam – talán még vagyok is belé-, és bár ma szakítottunk véglegesen, azt mondta, hogy szeret és velem képzelte el. Nem tudom, hogy a problémák igazából hol kezdődtek el.. A megismerkedésünk előtt mindkettőnknek saját élete volt, melyen azóta sem szívesen változtattunk. Sajnos az én egyik legnagyobb hibám, hogy ha úgy érzem, hogy a kapcsolat bármilyen okból kifolyólag (akár egy vita kapcsán) nem fog tudni működni, és a probléma megoldására sem látok esélyt, akkor inkább kiszállok. Ebből következőleg kb. havonta egyszer biztosan „szakítottunk”, majd vagy az Ő, vagy az én kérésemre kibékültünk. A párom elmondása szerint számára ez volt a legelviselhetetlenebb bennem. Az én igazi problémám október elején kezdődött, amikor megtudtam, hogy az egyik hasonló 2-3 napra összeveszős, szakításunknál ő egy lánnyal lefeküdt. Bár ez önmagában is eléggé fájt, a legelviselhetetlenebb számomra az volt, hogy bár az anyagi helyzete engedte volna, mégsem szállodába mentek, hanem abba az ágyba, ugyan abba az ágyneműbe, amibe előző este még én feküdtem. Bár Ő azóta úgy emlékszik, hogy akkor mi nem jártunk, én sajnos pontosan tudom, hogy bár nem voltunk együtt, mert vitáink voltak, nap, mint nap többször beszéltünk telefonon, az ominózus dolog megtörténte előtt is, kb 30 perccel. Végülis kibékültünk, megígérte, hogy többet nem fordul elő a dolog, mert rájött, hogy valóban engem szeret, s nem akar elveszíteni. Aztán, kb. egy hónap múlva véletlenül derült ki számomra, hogy történt hasonló eset, sokkal korábban is, nem is egy, ill. azóta is létező apró hirdetések vannak feladva erre a célra. Ebben az esetben próbáltam a fájdalmat nem kimutatni, de természetesen kb. 2 hét gyötrődés után elmondtam Neki. Elmondtam, hogy fáj, hogy ilyet csinált egyáltalán, fáj, hogy a hirdetések azóta is aktívak, ill. hogy még ha „régen” is történt a dolog, a „jelentkezők” e-mail címei és telefonszámai azóta is mentve vannak Neki. Ebből természetesen egy újabb vita alakult.. Azt mondta, hogy október óta nem volt mással, mert megértette, hogy ezzel nekem mekkora fájdalmat okoz, és nem akar bántani, ráadásul nincs szüksége másra, engem szeret. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, Neki is mondtam, hogy ezek után nem tudom hogyan fogok tudni Benne megbízni, de megpróbáltam. Mert szerettem és akartam bízni. Persze nem ment, sok mindenben valószínűleg tévesen láttam rosszat, amivel Őt nyilván akaratlanul, de bosszantottam.. de úgy érzem, Neki nem is volt célja, hogy megmutassa bízhatok benne. Most szombaton kiderült, hogy terhes vagyok. Bár már pénteken megbeszéltük, hogy vasárnap egy ebédmeghívásra megyünk, utána vásárolunk, nekem azért miután a terhesség kiderült, az lett volna a legfontosabb, hogy az interneten orvosok után nézzünk. Az ebédmeghívás, kutyasétáltatás után elmentünk vásárolni, de mikor azt mondta, hogy most csak nézelődni fogunk, majd holnap vásárol, ingerült lettem, hogy nekem lenne fontosabb dolgom. Itt kezdődött a végleges szakításunk. Azt mondta ez az Ő ideje, akkor sétálgat ajándékot nézegetve, amikor csak akar. Megkértem vigyen haza.. először hozzá, hogy összeszedjem amire másnap szükségem lesz, majd haza, a bejelentett lakcímemre, ahol egyébként minden cuccom van.. (nem éltünk együtt, de minden este nála aludtam.. péntekenként egy kisebb bőrönddel mentem át Hozzá, majd hétfőn reggel haza..)
Vasárnap este talán váltottunk pár sms-t, e-mailt, majd Ő azt mondta segít bármiben, ami a terhesség-megszakítással kapcsolatos, én meg azt, hogy nincs szükségem a segítségére. Ma (hétfőn) többször hívott telefonon, de nem vettem fel, nem akartam vitázni. Írt sms-eket, amikre reagáltam.. majd egyszer csak közölte, hogy a kapu előtt vár. Lementem beszélgetni.. és a következő történt… Szinte ahogy beszálltam a kocsiba mondta, hogy ugye tudom, hogy nem maradunk együtt.. mondtam tudom, hiszen akkor már én is éreztem, hogy ennek semmi értelme.. Kb. 30 perc telt úgy, hogy én meg sem szólaltam.. ez alatt az idő alatt elmondta, hogy pszichopata és antiszociális a viselkedésem, ezért kezeltessem magam – mert sűrűn összevitatkozunk, veszekszünk, szakítunk, majd kibékülünk. Egy 13 éves, buta gyerek szintjén állok – ezt azért, mert szinte mindig sírok az ilyen jellegű dolgoknál. Ezen kívül nem bírja elviselni a viselkedésemet, alaptalannak tartja az esetleges féltékenységet és bizalmatlanságot Elmondta, hogy van nálam jobb, szebb, okosabb.. a testem sem egy nagy szám, az interneten bármikor talál ilyet, a narancsbőrös fenekemről nem is beszélve. Az élete, a pénze a sajátja, nincs beleszólási jogom semmibe, azért dolgozik, hogy ha akarja, bejelentés nélkül költhesse a pénzét lányokra, mert ugyebár futja. Majd akkor lesz hűséges, ha lesz egy gyereke meg egy felesége, akit szeret.. de egyenlőre nincs – nem véletlenül. Szerinte a viselkedésem nem normális.. akkor lenne az, ha nőként viselkednék mellette, s minden esetben boldog lennék, hiszen Ő biztosítja a feltételeket.. Az okos nő szerinte vak, s a párjában feltétel nélkül bízik.. ha ez nem így van, akkor az nem is szerelem..
És nem először hangsúlyozta, hogy ha Vele akarok lenni, akkor könyörögjek Neki..
Erre kb. csak annyit reagáltam, hogy biztosan igaza van, én rontottam el mindent.. bár szeretem, de nem minden áron.. szerintem nem normálisak az elvárásai, és én ezeket a feltételeket nem fogadom el.. inkább nem akarok Vele lenni.
Kinevetett természetesen, hogy még mindig Mellette ülök, mert Ő az én helyemben már régen elküldött volna a melegebb éghajlatra, és emelt fővel úgy távozott volna, hogy többet szóba sem áll velem.
Elmondta, hogy a barátainak megmutatja sokszor az sms-eimet, akik szintén azon a véleményen vannak, hogy mihamarabb szabaduljon meg tőlem..
Elmondta, hogy a volt barátnője pénzt kért kölcsön tőle (több tízezres összeget), de Ő adta örökbe, hiszen úgyis vett volna karácsonyra Neki ajándékot. A lánnyal most azt mondta csak az én unszolásomra szakított.. pedig a lányban semmi hiba nem volt, a lánynak azóta sincs új kapcsolata, hiszen még mindig Őt szereti..
Majd elmondta, hogy én vagyok a legjobb dolog az életében, nálam szuperebb barátnője még sosem volt.. Nem értettem, mondtam Neki, hogy ha annak ellenére amiket eddig mondott, velem szeretne lenni, és hiszi, hogy én ezek után Vele szeretnék lenni, akkor Ő a nem normális.. hisz pont az imént mondta el, hogy semmi nem nagy szám bennem, ilyet bárhol talál.. elmondta megint, hogy ez kémia, szerelem.. szereti minden porcikámat.
Megígérte, hogy nem keres többet, megígértem, hogy én sem keresem Őt.. de Ő csak nevetett, megjegyezte, hogy éjfél van, és úgyis jelentkezni fogok, legkésőbb 24-én..
Majd mosolyogva megkérdezte, hogy Nála alszom-e, és mivel azt mondtam, hogy nem.. annyit mondott, hogy: szia Kicsim..
Kicsit hosszúra sikerült, s a történet még így sem teljes, elnézéseteket kérem ezért.
Nagy szükségem lenne a véleményetekre.. Egyrészt azért, hogy tudjam, valóban kellene-e magamat kezeltetnem, tényleg nem vagyok normális..? Szeretném, ha elmondanátok, hogy Ti, ilyen feltételekkel vállalnátok e egy kapcsolatot..? Szerintetek 5 hónapos szakítás után, még ha a jó kapcsolat meg is maradt, szokás a „volt-nak” ajándékot venni? Lehetséges, hogy Neki van igaza és így lenne a normális..? Én úgy érzem, hogy szeretem, szerelemmel.. az eszem mégis azt diktálja, hogy gyorsan száljak ki belőle.. Melyikre hallgassak.. harcolnom kellene érte, könyörögnöm kellene Neki, ahogyan Ő mondja?
Bármilyen tanácsot szívesen fogadnék.. És nagyon köszönöm, hogy egyáltalán szántatok időt a történet elolvasására.. (ha valami lényeges infót a "tanácsadáshoz" kifelejtettem, elnézést.. ha kérdeztek-válaszolok)
válasza:
válasza:Jézusom te egy elmebeteggel sátoroztál le:
Egyértelmű, hogy:
-egy 38 éves kiégett, kiélt faszi, aki soha sem tudott egy nőt sem megtartani (amit nem csodálok).
-nem szeret, nem tisztel, megaláz, szórakozik, össze-vissza locsog, mint egy őrült, hülyét csinál belőled, röhög rajtad, élvezi a szendedésedet, röhög, hogy mikor lépsz már le???
Te ennek ellenére még ezen filózol?
Nincs egy cseppnyi női méltóságod sem???
Rúgd tökön, az ő pénzéből abortusz, és állj bosszút.
válasza:Nem veszed észre h azt élvezi h téged kínoz????
Tönkre akar tenni!
Neked pszichológus a pasinak meg vágd le a faszát, akkor legalább nem tesz tönkre más nőt. De a kiheréltetés is jó!
Meghatározni, mi a normális, és mi nem, igencsak bonyolult.
Teljesen normális, ha szomorú, miután egy fontos kapcsolata véget ér.
De ha hosszan tartóan szomorú és zaklatott, és elveszíti az érdeklődését a mindennapi tevékenységek iránt, mint a munkába járás, házimunka, barátokkal való kapcsolattartás, lehet, hogy depressziós.
Hasonlóképpen, ha szorong, mielőtt bemutatót kell tartania egy nagy ügyfélnek, de teljes gőzzel képes haladni, és megbirkózik az olyan tünetekkel, mint izzadás, szapora légzés, valószínűleg egyszerűen csak lámpalázas, és nem szociális fóbiában szenved. Ha dühöng és káromkodik a közlekedési dugóban, vagy veszekszik az áruházi eladóval, talán csak rossz napja van.
De ha goromba, robbanékony, beszámíthatatlan, vagy nem tartja tiszteletben mások jogait - olyan tulajdonságai vannak, melyek nem szolgálják az alkalmazkodást, és ezek jelentős szenvedést okoznak, előfordulhat, hogy antiszociális személyiségzavarban szenved (korábbi nevén: szociopátia).
A mentális egészséggel foglalkozó szakemberek évszázadok óta küzdenek a kérdés megválaszolásáért, de a normális és abnormális közti határ ma is nagyon életlen. Hogy mi a normális, leggyakrabban attól függ, ki határozza meg, és gyakran egy bizonyos kultúra értékítéletében gyökerezik.
Sőt egy adott kultúrán belül is koronként változhat, különösképpen újonnan kialakuló társadalmi értékek, elvárások hatására.
A fejlődő orvostudomány és a kutatások szintén változásokat eredményezhetnek a megítélésben.
Van egy dolog, ami megnehezíti, hogy hatért húzzunk a normális és abnormális lelki egészség között.
Ez pedig az, hogy nem lehet mérni.
Nincs MRI vagy vérvizsgálat a kényszerbetegségre, nincs ultrahang a depresszióra, nincs röntgen a bipoláris zavarra.
Ez nem azt jelenti, hogy a pszichiátriai betegségek ne lennének biológiailag meghatározottak - mert igenis az agyban lejátszódó kémiai változásokhoz kötöttek, és a tudósok igyekeznek is ezeket a változásokat vizuálisan is feltérképezni.
De egyelőre nincs fiziológiai diagnosztika a mentális betegségekre.
Definíció és diagnosztika
Laborvizsgálatok és diagnosztikai mérőműszerek helyett a lelki egészséggel foglalkozó szakemberek a lélek betegségeit a tünetek és az általuk okozott funkcionális károsodások alapján diagnosztizálják. A funkcionális károsodás a mindennapi feladatok ellátásának képtelenségét jelenti, ilyen például a fürdés vagy a munkába járás. A tünetek külső megfigyelő számára is láthatóak, gondoljunk például a nyugtalanságra, a szapora légzésre. Persze a tünetek között vannak szubjektívek is, hisz "csak" a szenvedő alany érzi magát például lehangoltnak vagy reményvesztettnek.
A lélek betegségei rendszerint az alábbi összetevőkben mutatkoznak meg:
• viselkedésben, mint például állandó kézmosás;
• érzésekben, mint a szomorúság;
• gondolatokban, mint a téveszmék (például, hogy a televízióból irányítanak);
• fiziológiai válaszokban, mint az izzadás.
A tünetek és az általuk okozott funkcionális károsodások felsorolását megtaláljuk a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében (DSM: Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders), mely több mint 300 pszichiátriai betegséget ír le s tesz ezáltal diagnosztizálhatóvá. A kézikönyvet az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA: American Psychiatric Association) dolgozta ki, 1952-ben adták ki először, és azóta több átdolgozott kiadás született. Miért fontos, hogy különbséget tegyünk normális és abnormális között? Miért kell címkéznünk embereket, ami végtére is stigmatizáló? Miért van szükség speciális diagnózisra? Az egyik ok az, hogy az egészségbiztosító a diagnózis és az annak megfelelő szakellátás után fizet. De ennél még fontosabb: ahhoz, hogy a megfelelő kezelés biztosítható legyen, tudnunk kell, mit kell kezelni - ha kell egyáltalán.
Tünetek széles palettája
Hogyan döntik el a lelki egészséggel foglalkozó szakemberek, hogy a tünetek és a működészavar, melyek a páciensnél fennállnak, kórosnak tekinthetőek-e? Általában a következőket veszik figyelembe:
• A páciens beszámolója. Ahogyan a páciens "megéli" gondolatait, viselkedését, érzéseit, segíthet meghatározni, mi a normális az ő esetében. Így feltárható, hogy mindennapi megküzdési stratégiái megfelelőek-e, vagy képtelen mindennapi dolgok véghezviteléhez, illetve egyáltalán nem is érdeklik olyan dolgok, amik korábban igen. Ha Ön depressziós, a mosatlan edények felhalmozódhatnak, előfordulhat, hogy napokig nem fürdik, izolálódik a környezetétől, elveszíti érdeklődését, képtelen örülni, fáradt és erőtlen. Ha ezek a tünetek fennállnak, érzékelni fogja, hogy ezek az érzések és viselkedések eltérőek a normálistól. Észre fogja venni, hogy valami nem stimmel.
• Mások megfigyelései. A saját megfigyelései szubjektívek. Viselkedése és az, ahogyan a mindennapokban "működik", csak külső megfigyelők segítségével értékelhető igazán pontosan. Az Ön számára az élete tökéletesnek, normálisnak vagy éppen tipikusnak tűnhet, de a környezetében élők ugyanazt szokatlannak, különösnek vélhetik. Így van ez általában a skizofrénia esetében is. Aki skizofréniában szenved, általában hallucinációk gyötrik - hangokat hall, és beszélget is a csak őáltala hallott személyekkel -, mindeközben pedig meg van róla győződve, hogy mindez a normál valóság része. A szemtanúk számára ez a viselkedés persze abnormálisnak tűnhet.
• Társadalmi normák. A normális viselkedés és gondolkodás gyakran a kultúra által is erősen meghatározott. Így ami egyik kultúrában elfogadott, az egy másikban nem normálisnak tűnhet. Társalgást folytatni olyan hangokkal, amelyeket csak Ön hall, a skizofrénia egyik tünete a nyugati kultúrákban. De az ilyen típusú hallucinációk egyes kultúrákban a normál vallásos tapasztalatszerzés részei. Van úgy, hogy valami elfogadható egy családon belül, de azon kívül nem. Például a figyelemhiány, hiperaktivitás (ADHD: Attention Deficit Hyperactivity Disorder) az iskolai környezetben elfogadhatatlan lehet, míg az otthoni környezetben normális és könnyebben elfogadható.
• Statisztika. Normális általában az, ami statisztikailag átlagos.
A legtöbb ember az átlagba tartozik, míg vannak, akik kívül esnek ezen a tartományon.
Lelki térkép
Ha valakinek a lelki egészségét akarjuk feltérképezni, az alábbi megközelítéseket mind számításba kell vennünk. A lelki egészséget vizsgáló szakember (pszichiáter, pszichológus) az alábbiakra fog rá kérdezni: hogy érzi magát, a környezete vett-e észre változást a viselkedésében, hangulatában, milyen a szociális háttere. Előfordulhat, hogy pszichológiai tesztek, kérdőívek kitöltését is kérni fogják. A következőket kell tehát figyelembe venni:
• Mióta állnak fenn a tünetei?
• Milyen súlyosak a tünetek?
• Mennyire zavaróak a tünetek?
• Mennyire befolyásolják a mindennapi életminőséget?
Éles határ vagy folyamatos átmenet
Mindezen kritériumok ellenére a mentális egészség nehezen körülírható marad. Egy biztos: a mentális zavarok olyan szindrómák, melyek jelentős stresszt és szenvedést okoznak, rontják az életminőséget, és egy bizonyos szinten túl (ha sokáig kezeletlenül maradnak) fokozzák a halál kockázatát. Nem tekintjük ugyanakkor mentális zavarnak a kultúra által elfogadott reakciókat olyan jelentős események, mint amikor például egy szeretett személyt gyászolunk. A mentális egészség és betegség között tehát nem húzható éles határ. Az orvostudomány fejlődésével a lelki betegségek osztályozása is változik - új betegségek "születnek", régiek eltűnnek. A közelmúlt felfedezett "betegsége" például az ún. premenstruális szindróma, mellyel a nők nagy százalékban küzdenek. A diagnosztikai kiadványok javított kiadásai a társadalmi és kulturális változásokat egyaránt tükrözik. A homoszexualitást például egy ideig mentális betegségnek tekintették, de 1973-ban kivették a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvéből.
Kezelni vagy nem - ez itt a kérdés
Ha Ön diagnosztizálható pszichiátriai betegségben is szenved, előfordulhat, hogy az a mindennapi életében nem okoz oly mértékű gondot, hogy kezelést igényelne. Nézzük például a pókokat! Előfordulhat, hogy irtózatosan fél a pókoktól, de ha soha nem találkozik pókokkal, vagy valaki "megvédi" Önt tőlük, ennek a fóbiának kissé vagy egyáltalán nincs hatása az Ön életére. Nem zavarja meg a mindennapi életvitelét. Ilyen esetben van-e szükség terápiára? Nincs. Az állapot diagnosztizálható, de nem igényel kezelést. Akkor van szükség terápiára, ha valami lehetetlenné teszi a mindennapi életvitelt. Ma már sokféle hatásos kezelés van a birtokunkban, így jó eséllyel számíthatunk segítségre.
A skizofrénia - természetéből fakadóan - nem az a betegség, amelyben a beteg idővel magától orvoshoz fog menni.
Egy skizofréniás beteg számára a téves eszmék és a hallucinációk valódiak, és nagyon gyakran a beteg nem hiszi, hogy szükség van orvosi beavatkozásra.
A skizofrénia a különböző szerepekben való működés lassan előrehaladó, folyamatos zavarát eredményezi, elsősorban a munkahelyen és a magánéletben. A rendszeresen megjelenő és folyamatosan súlyosbodó tünetek skizofréniára utalhatnak.
A skizofrénia (schizophrenia) tünetei nagyfokú változatosságot mutathatnak. A beteg időről időre különbözőképpen viselkedhet. Néha nagyon izgatott vagy zaklatott lesz, máskor egy transz-szerű állapotba kerülhet, megint máskor pedig mozdulatlan, válaszképtelen állapot alakulhat ki (catatonia), ám az is előfordulhat, hogy az idő nagy részében teljesen normálisan viselkedik.
• Téveszmék - nem a valóságból táplálkozó személyes hit, például paranoia (követnek valakit, összefogtak valaki ellen) vagy nagyzásos téveszme.
• Bizarr téveszmék - például valaki azt hiszi, hogy marslakók szabályozzák a gondolatait.
• Hallucinációk - nem létező dolgok észlelése, például képzeletbeli hangokat hallása.
• Inkoherencia (összerendezetlenség) - logikátlan gondolatok.
• Érzelemmentesség, vagy nem megfelelően kimutatott érzelmek.
• Folyamatos olyan érzés, hogy valaki figyeli.
• Munkahelyi, illetve társasági helyzetekben nem megfelelő viselkedés.
• Társasági izoláció.
• Problémák a személyes higiéniával.
• Ügyetlen, koordinálatlan mozgás.
Általánosságban a skizofrénia tüneteit három főbb kategóriába lehet sorolni: negatív, pozitív és kognitív tünetek.
Negatív tünetek
Az úgynevezett negatív tünetek kialakulhatnak a betegség korai szakaszában, amikor a beteg még nem is gondol arra, hogy esetleg kezelésre szorul. Azért hívják ezeket a tüneteket negatívnak, mert egy viselkedésminta vagy személyiségjegy elvesztését fedik. A negatív tünetek általában a funkcióképesség lassú romlásával egyidejűleg jelentkeznek, a társasági működés folyamatos romlásával párhuzamosan jelentkeznek. Az alábbi tüneteket értjük ide:
• eltompult érzelmek (az érzelmek csökkent kifejezése);
• nem megfelelő érzelmek (nevetés, miközben rémisztő képekről beszél);
• a beszéd megváltozása (egyhangú, monoton beszédhang).
Pozitív tünetek
A pozitív tünetek közé tartoznak a hallucinációk és az úgynevezett delúziók (téves eszmék). Azért hívják ezeket pozitívnak, mert olyan viselkedésmintát takarnak, amelyek hozzáadódtak a korábbi személyiséghez.
• Delúziók (téves eszmék)
Téves eszmének nevezzük azokat a nagyon szilárd, személyes gondolatokat, amelyeknek nincsen semmiféle valóságalapja. A skizofrénia leggyakoribb altípusa a paranoid schizophrenia, amelyben a beteg irracionálisan azt hiszi, hogy mások üldözik, vagy összeesküvést szőnek ellene. A beteg elhiheti, hogy a televízió irányítja viselkedésüket, illetve, hogy külső erők szabályozzák gondolataikat.
Kognitív (észlelési) tünetek
Ezek a tünetek sokkal enyhébbek, mint a pozitív és negatív tünetek.
A kognitív (észlelési) tünetek az alábbiak lehetnek:
• nem sikerül a bejövő információ feldolgozása;
• nehézzé válik odafigyelni valamire;
• memóriazavarok alakulnak ki.
Mikor forduljunk orvoshoz?
A skizofrénia - természetéből fakadóan - nem az a betegség, amelyben a beteg idővel magától orvoshoz fog menni. Egy skizofréniás beteg számára a téves eszmék és a hallucinációk valódiak, és nagyon gyakran a beteg nem hiszi, hogy szükség van orvosi beavatkozásra.
Ha Ön családtagja vagy barátja valakinek, akinél a skizofrénia lehetséges tünetei észlelhetők, akkor előfordulhat, hogy Önnek kell majd orvoshoz vinnie a beteget a megfelelő vizsgálatra. A skizofréniás betegek gyakrabban követnek el öngyilkosságot, éppen ezért ha szerette öngyilkossági szándékot hangoztat, azonnal forduljon szakemberhez!
A skizofrénia diagnózisa
A schizophrenia diagnózisának felállítása előtt orvosa nagy valószínűséggel ki fogja zárni az egyéb schizophrenia-szerű tüneteket eredményező betegségeket, ugyanis lehetséges, hogy más betegség a skizofréniához hasonló tüneteket idéz elő.
Orvosa meg akarja majd beszélni Önnel a család betegségeit, illetve az Ön személyes korábbi betegségeit, majd megvizsgálja Önt. Az orvos lehet, hogy vizelet és vérmintát fog kérni, hogy megállapítsa, nem áll-e valamilyen gyógyszer, élvezeti szer, vagy más betegség a tünetek hátterében.
Számos egyéb pszichiátriai betegség hasonlíthat legalábbis részben a skizofréniára. Ilyen többek közt a depresszió, a bipoláris betegség, egyéb pszichózisok, alkohol abúzus és más kábítószerek használata.
Előfordulhat továbbá, hogy más organikus megbetegedések, például egyes fertőzések, daganatos megbetegedések, központi idegrendszeri betegségek, pajzsmirigy rendellenességek és immunrendszeri zavarok szintén pszichés tüneteket okozhatnak. A pszichózis bizonyos gyógyszerek mellett is kialakulhat.
Ha nincs semmilyen ilyen jellegű ok a háttérben, akkor a tünetek alapján az orvosok felállítják a schizophrenia diagnózisát.
Önző vagy.
És ez minden problémátok alapja.
A szájjal érintés elengedhetetlen része az intim kapcsolatoknak. A nők és férfiak többsége szereti megízlelni a másik minden porcikáját, különösen a legérzékenyebb testrészeket. Az e tájakon való érintés az intim szféra gubója, a befogadás és kitárulkozás, vagyis a megengedés varázsa.
Nem titok, hogy a férfi roppantul szereti, mikor kedvese szájával kényezteti hímtagját. Sajnos a legtöbb nő alábecsüli ennek fontosságát. Lehet, hogy néhány nő megorrol rám a következő kijelentésért, de mégis kimondom, mert igaz: ha valamelyik férfi nem kapja meg otthon, akkor elmegy máshová, ahol megadatik. Ritkán persze előfordulhatnak kivételek…
Miért olyan fontos a felláció a férfinek?
A pénisz a legérzékenyebb illetve a legsebezhetőbb része testének. A férfi identitása erősen kapcsolódik a nemi szervéhez. A magját ritka nedűnek tekinti, melyet ajándékként bocsát ki. Az orális szex által elfogadottnak, megbecsültnek, szeretve érzi magát. Ha a nő megtagadja, a férfi gyakran visszautasításként éli meg.
Ha bármi oknál fogva is vonakodnánk a dologtól, érdemes a partnerrel megbeszélni. Ha őt sem vonzza, nincs is miről beszélni. Sok oka lehet, ha nem kívánatos a nő számára: gusztustalannak vagy piszkosnak tűnik, van, aki úgy érzi, a férfi nem tiszteli. Néhányan úgy tartják, hogy ilyet csak a rossz lányok tesznek. Sok nő ilyen értékrenddel nő fel, nincs is tudatában, miért viszolyog az orális szextől. Egy hozzáértő segítségével fel lehet fedni az okokat, és túllépni rajtuk, az sem ritka ilyen esetekben, hogy idővel élvezhetővé válik.
A férfiak többsége úgy szereti, ha a hátán fekszik, mert látja, mi is történik. A másik kedvenc, ha állnak és a nő eléjük térdel. Őrjítően hat a férfire, ha közben néha pillanatokra mélyen a szemébe néz a nő. Ha ezt hangeffektusok is kísérik, a férfi gyönyöre teljes lesz. Kézzel is lehet segíteni, olyan helyeket simogatni, melyeket az ajkak nem érintenek. A pénisz legérzékenyebb része a „kalapjának” karimáján elhelyezkedő gyűrű. A gyors illetve lassú érintés váltakozása fellegekbe repíti tulajdonosát. A bátrabbak közben hangosan meg is dicsérhetik szépségét.
Az ügyesebbek a torkuk mélyére is leengedhetik kényeztetésük tárgyát.
Mélytorok, amiről minden férfi álmodik
A férfiak ilyenkor szívesen tartják a hölgyek fejét, némelyikük szereti finoman a hajukat is meghúzni. Semmi kivetnivaló nincs ebben a reakcióban, csak tetszésüket fejezik ki, a hölgyeknek semmi okuk nincs azt érezni, hogy a férfiak fájdalmat szeretnének okozni. Ha véletlenül túl erős, kontrollálatlan ekkor a visszajelzés, lágyan kérjük az óvatosságot, vagy tereljük más tájakra kezét. Nem minden férfi kedveli, de egyesek szinte megkövetelik, hogy közben feneküket simogassák, nem kevesen az ánuszuk érintésétől és ujjal a végbélbe való hatolástól a mennyekben kötnek ki. Egy ilyen aktus mindkét félből könnyen kihozhatja az „állatot”.
Minden esetre a hölgyek irányítsanak, hadd legyen a férfi passzív élvezője az ilyen jellegű együttlétnek – a férfinek kell a passzív szerep is olykor a szexben, hasonló ez a nő felül pózokhoz. Mivel minden férfi más eset – van, aki a gyors, van, aki a lassú mozdulatoktól szereti magját kibocsátani. A hölgyek cselekedjenek eszerint, úgy fejezzék be.
A kibocsátott mag lenyelése - legalább részben - hatalmas örömet szerez a férfi számára. Ennek az ellenkezője sértő lehet, egyesek esetében pedig teljes csalódást okoz az ejakuláció megtörténte ellenére. Ha némely hölgy mégsem szeretné megtenni, van alternatíva: a férfiakat kimondottan izgatja, ha a hölgyek végignézik a fröccsenést, és a magot – a férfi által kedvelt (mell, láb, has, stb.) – testrészükre irányítják, majd ott gyengéden elkenegetik. Sok férfi a magömlés után is élvezi, ha már ernyedt nemi szervét partnere finoman szopogatja. Semmiképp se köpjük ki, vagy kezdjük el lerázogatni, még ha nem is kedveljük igazán lehet ezt szépen befejezni.
Mint az élet más területein is, itt sem elhanyagolható a spontaneitás nyújtotta különleges íz. A férfiak sohasem utasítanak vissza egy váratlan szopikát: reggeli ébresztőként, focimeccs közben, vagy ha éppen vezetnek – az ötletek tárháza kimeríthetetlen...
Csak rajtad múlik.
Tedd meg, és soha nem megy máshová!
:)
Érdekes.. a megérzéseim egytől-egyig mindig bejönnek!
Tehát, kedves Csaba!
Ha itt akarod ezt megvitatni, legyen!
Soha nem volt problémám az orális szexel! Minden eddigi kapcsolatomnak része volt!
Veled nem! Amikor már azzal kezdtél "zsarolni", hasonlóan az egyik mondatodhoz "tedd meg, és soha nem megy máshová!", megtettem, láthattad, hogy képes vagyok rá.. amúgy pedig mentél máshoz. (Jól csináltam ezek szerint, különben nem nyavajognál ezért azóta is.) Majd volt olyan is, hogy én csináltam volna, te pedig nem akartad.. gondolom erre is emlékszel.
De! Te vagy az az ember, akinek csak undorral tudom megtenni, úgy, hogy közben nagyon nagy erőt veszek magamon. És tudod, hogy miért? Mert megalázónak érzem, hogy letérdeljek eléd! Ennyi, és nincs tovább! Egy olyan ember, aki fennhangon kiabálta már többször, hogy bár sokan vágyakoznak utánam, neki mégis sikerült megb.sznia.. vagy egy olyan, aki szerint attól lennék nőies, ha egész nap sz.pnám.. az ne beszéljen nekem a tisztelet semmilyen formájáról!
Nem akartalak, ezért nem sz.ptalak le! Összessen 2x a 8 hónap alatt.. S ha te ebből azt szűröd le, hogy mert nem szerettelek, akkor legyen neked igazad, nem szerettelek! Van pénzed! K.rvázz! Mondtam már elégszer.
És én lennék az önző? Mikor napjában többször csak azért feküdtem le veled, hogy rajtad könnyítsek?! Na ne mondd! Ehhez már csak még napjában többször a sz.pás hiányzott volna!
Annyira büszke vagy magadra. Olyan nagy legénynek képzeled magadat. Teli vagy pénzzel. Érted mindenki odavan, nemigaz? Akkor ahelyett, hogy ide másolgatod be a világháló témáit, inkább engedj a csajoknak, s tedd az összeset magadévá. Sz.pass, s takaríttasd ki a lakásod pl. Ugyanis a saját elmondásod szerint sorban állnak a nők, ezekért a kegyes feladatokért. De ne írogass nekem!
válasza:Szerinted, ha egy FÉRFI szeret téged, MINDENT el KELL viselnie, amit teszel?
A férfi csak győztes lehet - vagy szerencsétlen
Veszélyes engedékenység
(Interjú Tamási Erzsébet férfikutatóval)
- Miért olyan fogékony a közvélemény a férfiak diabolizálására, vagyis "ördögítésére"?
- Mások a férfi szerepek, és mások a női szerepek. A társadalom a nőket abban a biológiai funkcióban képzeli el, amelyet az anyaság, a családi kapcsolatok és mélyebb érzelmi kötődések ápolása, a visszafogottabb erőszak, vagyis egy láthatatlan, legalábbis nem olyan látványos hatalmi forma jellemez. Szemben a férfiakkal, akiknél a nemi szerephez tartozó feladatok között a harc, a védelem, a megélhetésről való gondolkodás áll első helyen. Ez a két szerep nagyon mélyen él az emberekben. És ez a két alapszerep, amelynek persze biológiai meghatározottsága is van, a szexualitásra meg az önfenntartásra épül. Akármilyen civilizált is a világ, ez az alap, ez a kiindulópont, és ezt a történelem csak módosította, finomította, "cizellálta", de az alapokat nem változtatta meg.
Ebből következően azt hallja az ember, hogy egy győztesnek nevelt férfinek az a szerepe, hogy védje-óvja a családját, hogy megvívja a maga harcait az önfenntartás mindennapi küzdelmeiben. Ha ez a férfi hirtelen áldozatként jelenik meg, vagyis ha sérelem éri, akkor elcsodálkozunk, mert ez nem illik a képbe, hiszen a győztes semmiképpen sem lehet áldozat. A győztes csak hős vagy legfeljebb hősi áldozat lehet, de nem lehet a gyengébb nem áldozata.
Ilyen az általánosan elfogadott társadalmi szereposztás, amelyet egyébként egyáltalán nem zavar az a tény, hogy a valóság egészen más. Nem azt látjuk, hogy a gyenge nők sokasága vergődik a kemény férfiak satuszorításában, hanem azt, hogy a társadalom tele kemény nőkkel, akik dolgoznak, tanulnak, mindenféle társadalmi és politikai tisztségeket töltenek be, és közben kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy ők most gyengék-e vagy sem. De hiába, amit mondunk, az most már nagyon is élesen elválik a valóságtól, és ezt a valóságot nem is szívesen szembesítjük azzal, amit mondunk vagy gondolunk róla.
- Az embert az döbbenti meg, hogy sok kutató is felül ennek a látszatnak...
- A tudomány pontosan olyan, mint a társadalom. A tudomány se nem jobb, se nem rosszabb, mint bármi más a világon. A kutatók is emberek, és nemcsak az igazság, hanem a pénz, a hatalom meg a politika is befolyásolja őket. Bizony a tudomány sem ártatlan. Különösen érvényes ez az olyan jelenségre, amely mögött mozgalom is van. Márpedig a mozgalom ideológia is egyben, ezért nyilván eleve azokat az érveket és adatokat fogja keresni, amelyek megfelelnek a céljainak. Nem lehet elvárni tőle, hogy demokratikus vagy objektív legyen.
A tudománynak más a dolga: az, hogy egy társadalmi jelenséget a lehető legpontosabban körüljárjon. A kriminológiai problémának nyilván kriminológiai a megoldása, a joginak jogi, de az nem megy, hogy egy társadalmi problémát átcsúsztatok a jog területére, vagyis hogy a jogásztól várom annak a dilemmának a megoldását, ami a társadalomban keletkezett, és a kriminológustól annak a problémának a megoldását, ami a családban alakult ki. A dolgokat ott kell megoldani, ahol keletkeznek.
- Ha átpasszíroznák is a parlamenten a távol tartás intézményét megalapozó törvényt, a mai társadalomnak olyan a helyzete, hogy ezt úgyse nagyon lehetne végrehajtani, vagyis az ilyen törvény feltehetőleg működésképtelen lenne...
- Épp most dolgozom egy könyvön, ami valószínűleg tavasszal fog megjelenni. Ez a könyv arról szól, hogy mi a férfiak szerepe a családon belüli erőszakban. Itt egyformán vizsgálom az elkövetőket meg az áldozatokat. Tudvalevő, hogy ami bűnmegelőzési és kezelési módszert a családi erőszak jelenségére kitaláltak, annak hatékonyságát mérték is az elmúlt húsz évben. Mármost milyen volt ez a hatékonyság? Döbbenetes eredmény, hogy a kutatók kilencvenkilenc százaléka vizsgálatokkal is bizonyítja: egyetlen olyan jogi, pszichológiai vagy szociológiai módszer sincs, amelyikről egyértelműen ki lehetne mutatni, hogy csökkentette a családon belüli erőszakot. Ennek ellenére a statisztikákból feketén-fehéren kiderül, hogy az elmúlt húsz-huszonöt évben harminc százalékkal csökkent a családon belüli erőszak.
De hogy miért, nem tudja senki. Van olyan szerző is, aki szerint ez pusztán statisztikai probléma. Egyszerűen azért csökkent a családi erőszak eseteinek a száma, mert azoknak a száma is csökkent, akik az ilyen esetekben érdekeltek voltak. Eddig a fiatalok húsz és huszonöt éves koruk között házasodtak, most huszonöt és huszonkilenc között, vagyis ennek a húsz-huszonöt évesen házasodó korosztálynak csökkent harminc százalékkal a lélekszáma, és a családon belüli erőszak eseteinek száma ezzel a harminc százalékkal lett kevesebb.
Szerintem inkább morális pánikra hasonlít ez a kérdés. Azt értem a kifejezésen, hogy bizonyos érdek mentén a társadalmi közbeszédbe kerül egy olyan kérdés, amiben a társadalom elítélőleg egyetért, vagyis van közös megegyezés abban, hogy az rossz dolog, és valamilyen módon megoldást kell rá keresni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a családon belüli erőszakot nem tartom problémának, csak azt, hogy ez az egyoldalú megközelítés nem vezet sehova. Vagyis nem az a kiváltó ok, hogy a férfiak elnyomják a nőket, meg hogy a nők elnyomott helyzetben vannak. Az, hogy a férfiak elnyomják a nőket, egyáltalán nem bizonyítható. Jóllehet a feministák mindig ebből indulnak ki, semmilyen bizonyíték nincs arra nézve, hogy ez csakugyan így van.
- Ha vannak is helyzetek, amelyekben a férfiak elnyomják a nőket, olyan helyzetek is akadnak szép számmal, amelyben viszont a nők nyomják el a férfiakat, vagyis a társadalom nem egynemű férfielnyomás, hanem a legkülönbözőbb egyenlőtlenségek mozaikja...
- Itt több dolog keveredik össze. Legelőször is arról van szó, hogy ki beszél kivel. A mozgalmár vagy a politikus nem mindig tud szót érteni a kutatóval. Ez az egyik. A másik már szakmai kérdés. Arról van szó, hogy a családi erőszak egész folyamata összemosódik. A családi erőszaknak az a része, amikor már fizikai erőszakra kerül a sor, és kriminalizálódik a kérdés, az már a folyamat legvége. Az előtte levő szakaszt viszont senki sem vizsgálja, vagy csak a családkutató tanulmányozza, esetleg a párkapcsolatokat kutató szociológus, tehát ez másik világ. Van még egy terület, amikor megtörténik az eset - itt lép be a körbe az áldozatvédelem -, és odajönnek azok a segítők, akiknek azt kell megoldaniuk, hogy mi legyen azokkal, akik már áldozatul estek az ilyen erőszaknak. Amennyiben ez a három kérdés, ez a három szakasz összemosódik, akkor jön létre az a helyzet, aminek ma tanúi vagyunk.
Nekem az a véleményem, hogy a családi erőszak ma azért juthat el Magyarországon ebbe a zavaros állapotba, mert nem tudunk róla semmit. Én egy kicsit pesszimista vagyok, mert a családon belüli erőszak csak tükörkép, tünet. Nem fogjuk tudni, sem jogi, sem kriminológiai, se szociológiai oldalról megoldani. Mert nem itt van a kérdés, és nem itt van a probléma. Itt egy történeti-társadalmi helyzetről van szó, aminek a családon belüli erőszakban és minden másban is megvan a maga következménye. És ha ezt a helyzetet nem értjük, akkor azt se fogjuk megérteni, hogy ezeknek a lebontott társadalmi jelenségeknek mi a mozgatórugójuk. Akkor nem marad más, kénytelenek leszünk olyan dologgal foglalkozni, ami csakugyan megfogható. Az áldozat ott van, sír, szenved, azzal kell valamit kezdeni. Ott a jog, ugye, két nap alatt meghozható egy törvény, meg lehet tárgyalni, ott a média, amelyik egy este szét tudja kürtölni, ez mind-mind rögtön megfogható. A történeti-társadalmi helyzet viszont közvetlenül nem ragadható meg. Itt a lényegi probléma a férfiak és a nők kapcsolata. Ez történeti-társadalmi szituáció, amit nem lehet a két nem háborújává egyszerűsíteni.
- Amikor a családon belüli erőszakról beszélnek, ki nem mondva mindig tettlegességről van szó. Pedig vannak más formái is a családi erőszaknak: a lelki terror például, vagy az, amikor az anya megtagadja a törvény által előírt kötelességét, és nem adja ki az apának kapcsolattartásra a gyereket... Ez viszont bocsánatos bűn a családi erőszak ellen harcoló feminista aktivisták szemében. És hát az a tapasztalati igazság, hogy - ellentétben a nőkkel - a férfiak nem képesek hatékony érdekvédelemre...
- Én férfikutatással foglalkozom, és jól látom, hogy a férfimozgalmak egy része olyan, mintha a feminista mozgalmaknak lenne a fordított tükörképe. A férfi ugyan milyen érdekvédelemre legyen képes, ha egyszer a társadalom elvárja tőle, hogy ne legyen gyenge. Hogy ismerheti el a férfi, akit győztesnek neveltek, hogy vesztes? Nyilvánvaló, hogy sok esetben ezt fel se tudja fogni. A másik férfitársat nem fogja megnyerni ennek érdekében, hiába sorstárs, mert akkor ketten lesznek vesztesek. Nem azt fogják mondani, hogy ezek segítségre szorulnak, hanem hogy ezek a szerencsétlenek.
Ha egy nő szerencsétlen, akkor segítségre szorul, mert ez a társadalmi kép. Ha viszont egy férfi szerencsétlen, azt mélyen lesajnálják. Ez ugyanis összeegyeztethetetlen a férfi szerepével, a férfi identitásával.
- Mi a magyarázata annak, hogy nálunk minden ötödik-hatodik válás következményeként a különélő szülőnek szinte teljesen megszakad a kapcsolata a gyerekével?
- Itt a párkapcsolati kultúráról van szó. De azt sem lehet mellőzni, hogy a párok közti munkamegosztás a nők emancipálódása, munkába állása folytán teljesen megváltozott. Az apa - akarva-akaratlan - bevonódott a gyermeknevelésbe, és kialakult egy rendkívül korai kötődés az apa és a gyerek között, ami az elmúlt korokban csak későbbi időszakban jött létre. Ma az apákban már igen korán kialakul egy szoros kötődés a gyerekhez. És amikor a kapcsolat megszűnik, a házasság felborul, az apák ott állnak ezzel a nagyon erős kötődéssel. Az apák ilyenkor nem engedik el a gyereket, és az az igényük, hogy ez a szoros kapcsolat a későbbiekben is fennmaradjon. Mármost az apák itt kettős veszteséget szenvednek; nagyon jól tudjuk, hogy a férfiak érzelmi kötődése a nőkön keresztül történik, ennek az is bizonyítéka, hogy a házasság megszűntekor a férfiakat éri a nagyobb érzelmi válság. A nők a hatalommal vannak ugyanilyen kapcsolatban, a férfiakon keresztül történik a hatalomban való részvételük.
A jog csak a látható erőszakot tudja megfogni, a láthatatlant nem képes utolérni. A jog nem tudja megragadni, hogy a családon belül melyik szülő kezdeményezte a másik tekintélyének teljes lerombolását, aláásását. Ebből következik, hogy a nők nagy csapdába esnek. Arra a csapdára gondolok, amit Hernádi Miklós többször is leír: amikor a nők egyedül maradnak a gyerekkel, az apa hirtelen fölöslegessé válik, és akkor az apát egyszerűen kirúgják. Ha viszont a férfi akar elmenni, és azt mondja, nem kell neki a gyerek, a nők kétségbe vannak esve, és mindennek elmondják a férfit. Én azt a veszélyt látom a feminista elmélet hatásában és eredményében, hogy azt a tudatot erősíti a nőkben - mivel folyton arról van szó, milyen "hátrányos" a helyzetük a társadalomban -, hogy nekik mindent lehet, nekik mindent szabad, minden meg van engedve. Ezt én nagyon veszélyesnek tartom.
Paál Éva
A düh és a sérelmek fogja vagy
Így ha rendezni kívánod kapcsolataidat, vagy érteni a veled történteket, az elfojtás és menekülés ellenében válaszd azt, hogy igenis tudomásul veszed, hogy negatív csapdáid fogja vagy! Fogja vagy a dühnek, a sérelemnek, a kishitűségnek, az önsajnálatnak, még akkor is, ha éppen most jól érzed magad, hiszen a dühöd, sérelmed azonnal felszínre kerül ha valaki megbántott, vagy piszkálódik veled!
"Így ha rendezni kívánod kapcsolataidat.."
Nem, nem kívánom rendezni! Egyet kivéve, minden kapcsolatom nagyon rendben van!
Attól az egytől pedig szabadulni akarok! AKAROK!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!