Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Cinkes, ha kitartott, eltartott nő vagyok? Szerintetek meddig jó ezt csinálni? Nektek család mit szólna hozzá?
Én most őszintén leírok mindent, kérdezhettek nyugodtan, ha valami nem tiszta. Ameddig én tisztelettel és rendesen írok neked, addig kérlek te is így tegyél!
20as éveim elején járok, sosem dolgoztam igazán, max. ha kellett tényleg valamire nagyobb összeg és a szüleim nem akarták kifizetni. Sok szorgos ember talán azt gondolja most de egy ingyen élő kis k.urva vagyok.. Megértem őket. Csakhogy van egy életszemléletem; a saját szememmel láttam, amint a szüleim (tizenéves koruktól kezdve) kidolgozták a belüket, fizikailag széjjelcseszték magukat, gyógyszert szednek stb. csakhogy némi aprópénzhez jussanak ebben a csóró világban, na én ettől rosszul vagyok. Persze a kb. 20 év alatt, már tartanak valahol, de én nem akarom az egész életemet azzal tölteni, hogy fizikai munkákkal keressek havi 1-2 száz ezret és egy 50 nmes bérházba lakjak. Ez szerintem szánalmas. Van, akinek ez már maga a valóra vált álom, mert a 0-ról indult, de nekem nem ez az élet.
Én régen full őszintén megkérdeztem a családomat, hogy ha kitartott nő vagyok, milyen véleménnyel volnának rólam. Apukámmal az élen mindenki azt mondta, hogy ha én erre vágyok, akkor semmi akadálya, de arra figyelmeztettek, hogy a milliomosok gyakran piásak, agresszívek vagy hasonlók, ezért vigyázzak, hogy kivel állok össze.
Őszintén mondom, hogy kitartott nőnek lenni a világon a legjobb, pláne, ha egy rendes, munkamániás palit fog ki az ember,mint én. Mindent megkapok, ami csak pénzen vehető, egy ilyen férfit nem kell őszintén szeretni és az én barátom is tudja, hogy színészkedem, de mivel jól csinálom, már-már beveszi. Egyfolytában melózik, cégvezető, sokszor bent alszik az irodájában és semmit nem vár el tőlem az ég világon, csak hogy játsszam el, hogy szeretem, ha van ideje rám, foglalkozzak vele és a céges ügyeken kívül mindent én intézzek. Ja meg el kell viselnem, hogy más témája nincs soha mint a munka.... mi van a munkában, hogy állnak a projektek, mi volt az nap a melóban, mennyi pénzt sikerült profitálni (bár ez a rész mindig érdekel, innen tudom, hogy mennyit kapok),stb.
Teljesen bízik bennem, mert minden kártyáját odaadja, nála általában kp. van, pénztárcájából is bármennyit kivehetek. A kapcsolat elején letisztázta velem, hogy ezt várja el tőlem; legyek határozott, szerető, gyengéd, követelőző, őszinte és egy domina, mert neki ez a fétise. (aki nem tudja mi az a femdom nézzen utána.. gyakorlatilag azt kérte, legyek az úrnője, ő meg a csicskám, ezért "él") Eléggé betegesnek hittem először, aztán rájöttem, hogy baromi jó életem van mellette és nem is unatkozom. Egy tök szép villában lakom, gyakorlatilag egyedül, mert heti 2-3 x jár haza, mindig nekem kell bemennem hozzá az irodába. Egész nap vásárolhatok, barátnőimmel lehetek, szüleimmel lóghatok, bulikba járhatok. Mintha szingli lennék, csak valaki hátulról több millióval támogat. Egyszer unalomból átmentem a szüleimhez és anyámmal együtt átterveztük a házukat. Az egészet felújítottuk, kibővítettük, full megváltoztattunk mindent, amit én fizettem és észre sem vette a barátom, hogy több millió elment a kártyájáról... azóta se tudta meg, rá sem kérdezett.
Szerintem én nem teszek rosszat. Én élvezem, hogy kihasználok egy milliomost, aki pont ezt várja el tőlem, hogy irányítsam, és mindenről én gondoskodjak otthon, cserébe akármennyit és akármire költhetek. Családom nem bánja és ezzel nekik is egy csomót adhatok, amivel meghálálom, hogy eddig mindent megtettek értem. Csomót utaztam és nyaraltam már velük meg a barátaimmal is.
Nem értem azokat, akik szerint ez rossz dolog vagy szemétség. Tudja, hogy nem ő életem szerelme és azt is, hogy ha elvenne, akkor csak a pénze miatt mennék hozzá. Én tisztán játszom ezt a játékot,mégis olyan meggyőzően, hogy már mondta nekem a párom, elhitte, hogy imádom őt. Aki azt mondja, hogy rossz dolog a kitartottság, az valahol biztos féltékeny... Azért hülye sem vagyok, tudom hogy egy nap elválnak útjaink, amikor én már családot és egy szerető férjet akarok, épp ezért én rengeteg pénzt is teszek félre, amiről csak a szüleim tudnak. Konkrétan az apám kártyájára utalok mindig.
kb. 30-35 éves koromra elakarok szakadni az érdekpasiktól és addigra már annyi pénzem lesz, hogy én tarthatnék el valakit (persze hülye lennék, ha megtenném..). Ezután akarok olyan férfit, aki szeret is és ha vitatkozunk el is mondjam a véleményemet,mert most azért fogom vissza magam, mert úgysem érdekel általában a téma,meg mert inkább eljátszom, hogy besértődöm, amiért a kedves párom ad egy köteg pénzt, hogy jobban legyek. Akit szeretek és elvárnám, hogy tiszteljen, attól a bocsánat kérés esne jól, de tőle nem számít, mert engem ebben a kapcsolatban tényleg csak a pénz érdekel. Ki akarom élni magam mellette és bárki pénzes pasi mellett, amíg "fel nem növök" és utána háziasszony akarok lenni, aki főz,mos, takarít, gyerekeket nevel, háziállatot tart (az mondjuk most is van, de szeretnék egy lovat majd, mert imádok lovagolni), ház körüli munkákat végez és ilyenek. Szóval sosem akarok dolgozni, elvárom, ha én minden összegyűlt pénzemet beleviszem egy rendes kapcsolatba, akkor a férjem viszont dolgozzon! Nekem így tetszik az életem és így tervezem. Van, aki örök életére pincér, kőműves, bányász, szakács, kukás vagy boltos akar lenni, mert megvan elégedve havi 100 fttal és megtud belőle élni. Nem nézem le az ilyeneket, én becsülöm, hogy dolgoznak, de én sosem tudnék így élni...
Most kicsit irigykedem, bár mindíg is úgy voltam vele kitartott nőnek lenni nem jó, sőt egészségtelen dolog. Ha nem dolgozik az ember nem csinál semmi hasznosat elbutul, a szabadidő értéktelenné válik ja és ez egy nagyon erősen függő helyzet amit én az idióta független fejemmel nem tudnék elviselni.
Ugyankkor szüleim is arra neveltek, hogy megállajk a magam lábán. Nem kell fizikai munkával güriznem. Sokat tanulatm most van jó irodai munkám, nem keresek olyan nagyon jól de nem is panaszkodom. Szépen felépítem magamnak az életem. Néha könnyebbnek tűnik azt csinálni amit te, de mikor épp nem vagyok fáradt és józanul végiggondolom mindíg rájövök hogy pont úgy élem az életem ahogy nekem megfelel.
Egyébként nem tartom cikinek a helyzeted, úgy élsz ahogy neked jól esik.
Leírom ide az én példám, sok mindenben hasonló, sok mindenben különböző (pl. én fiú vagyok :D).
A hasonlóság: 25 éves vagyok, a menyasszonyom 9 évvel idősebb nálam. Annyi pénzt keres, amennyit én sose tudnék, és nem tagadom, hogy ennek is szerepe van a kapcsolatunkban. Utálok dolgozni, nálam nem is annyira a pénzről van szó, hanem arról, hogy egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy valami napi 8 órát (utazással 9et) elvegyen a szabadidőmből, bezakkanok tőle. Ő nagyon sokat dolgozik, szinte az az élete, ezzel nekem nincs is gondom.
A különbség: az, hogy én szeretem, és hogy hosszú távon tervezek vele. A szeretet kialakult idővel, és most már tényleg szeretem, vele akarok lenni, és nem csak a pénze miatt (főleg nem amiatt).
5 éve vagyunk együtt, ezalatt az idő alatt én találtam magamnak egy hobbit, amiből csurran-cseppen azért valamennyi, persze nem nagy összeg :D De ha esetleg egyedül maradnék, akkor lenne mivel elindulnom. Közben megtanultam még egy nyelvet, meg most gondolkozok rajta, hogy kellene egy második diploma is. Szóval közben folyamatosan fejlesztem magam, ami egyrészt azért jó, mert mi van, ha egyedül maradok, másrészt pedig ő is látja, hogy vannak céljaim, lépegetek előre, és ez a kapcsolatnak is jót tesz.
A másik dolog, hogy próbálom úgy csinálni a dolgokat, hogy minél kevésbé legyen kihasználás. Nem költök csak úgy hatalmas összegeket hülyeségekre. Jó, nyilván így is sokkal többet költök el egy hónap alatt, mint egy átlagember, de csak úgy nem költök, csak azért, mert megtehetem. Lopni meg aztán végképp nem lopok, az utolsó forintról is tud, hogy mire költöttem. Nem azért, mert elvárja, hanem mert így gondolom helyesnek.
A te terveidben három nagy buktató is van.
Egyrészt csúnyán pofára eshetsz. Én a menyasszonyomnak adok szeretet, törődést, megértést, egy jövőképet, érzelmi stabilitást, és szexet. Te csak szexet. A pasid nem szeret, csak szolgál, de mivel az ő kezében van a gyeplő, könnyen átteheti a zablát másik lóra. És át is fogja, ha majd jön egy lány, aki szebb, fiatalabb, vagy csak új, vagy egyszerűen csak kevesebb pénzbe kerül. Ne hidd azt, hogy nem tudja, mennyi pénzt szedsz le a számlájáról! Ismerek pár elég pénzes embert, és hidd el, a gazdagok nem attól lettek gazdagok, hogy felelőtlenül költekeztek! Tapasztalataim szerint minél több pénze van valakinek, annál jobban el tud számolni az utolsó forintjával is. Ha nem így van, akkor bizony nem sokáig marad gazdag. Nagyon jól tudja, hogy mennyibe kerülsz neki, és csak egyszer jöjjön egy lány, aki kevesebbe kerül, jól néz ki, és esetleg érzelmileg is ad neki valami pluszt, azonnal pattintva leszel. Azt is meg tudom mondani, hogy hamarabb leszel pattintva, mint hogy arra felkészülhetnél, mert az ember hajlamos beleszokni a jóba, és észre se veszi, mennyi idő elsuhant mellette.
Ha ezt esetleg sikerül kiküszöbölni, akkor jön a második buktató: nem lesz elég a pénz. Nem tudom, mennyit teszel félre, nem is érdekel, de nem lesz elég. Az ember megszokik egy bizonyos életstílust, amihez kell egy havi fix bevétel. Nehogy azt hidd, hogy bármennyit is teszel félre, az elég lesz életed végéig, mert nagyot fogsz koppanni. Aztán csak azt veszed észre, hogy majd ott vagy 40-45 évesen, a semmivel a hátad mögött, munkatapasztalat, tudás nélkül, és egy verzió lesz: visszamenni csinálni azt, amit addig. Amiben szerencséd van, hogy a dominák nem öregszenek ki olyan hamar, azt elég sokáig lehet művelni, de nyilván neked sem ez a vágyad, ezt le is írtad.
Ha esetleg mindkettő buktatón átjutsz, amit kétlek, mert az ilyen emberek 99%-a nem jut át, de mondjuk nem dob ki hamarabb, mielőtt igazán összeszedhetnéd magad, és befektetéseid is vannak, akkor jön a harmadik buktató. Ok, van 35 évesen egy kertes házad, van pénzed, és akkor tegyük fel elkezdesz normális kapcsolatot keresni. Tudod, ki jut neked? A lúzer agglegények, meg az elvált apukák, akiknek majd nevelheted a kölykét. Ráadásul úgy, hogy a normális emberi kapcsolatokhoz lövésed sincs, teljesen kizökkentél belőle, mivel 15 éven keresztül nem azt csináltad. ISZONYATOSAN nehéz visszarázódni akkor a normál emberi világba, szerintem borzasztó kevesen tudnák megtenni, hogy 15 évig ők a kiskirálynők, aztán jól érezzék magukat a kertészkedős-családos világban, ami tele van kompromisszumokkal, problémákkal és alkalmazkodással. Lehetetlen.
Még egy dolog jutott eszembe, úgy látszik, még nem csinálod ezt annyi ideje, vagy nem tudom, mindenesetre nem tűnt fel neked, de minél tovább van az ember egy ilyen kapcsolatban, annál nehezebb bilincs van a lábára pakolva. Először fel se tűnik, baromi jó a dolgod, van pénzed, szabadságod, azt csinálsz, amit akarsz, CSAK ne szakíts vele. Aztán jön az egyre több feltétel: csak hallgasd végig, amit mond, pedig nem érdekel, csak alkalmazkodj az igényeihez, az elvárásaihoz. Ez egy nagyon lassú folyamat, pont ezért veszélyes, mert az ember észre sem veszi, csak akkor, amikor már megfullad.
Vicces, hogy pont mi, akiknek nagyon fontos a személyes szabadságunk, pont mi vagyunk azok, akik a legnehezebb bilincset teszik magukra önként és dalolva. Ezért próbálok én tőle függetlenedni valamennyire. Hosszú távra tervezek vele, és szeretnék együtt lenni vele nagyon sokáig, pont ezért csinálom a dolgaimat tőle függetlenül, mert amúgy nem menne, mert megfojtana ez az egész. Nyilván fogok tőle függni pénzügyileg mindig is, de akkor is, valamennyire muszáj önállósodnia az embernek.
Szóval összefoglalva szerintem nem gáz, hogy ha egy ember kapcsolatában szerepe van a pénznek is, de az viszont igen, ha CSAK annak van szerepe, és ez ellen küzdeni kell. Annyira emberietlen és életellenes az a dolog, amit csinálsz, hogy szerintem ebbe nagyon csúnyán bele lehet bukni.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe.
25/F
Szánalmas? Dolgozni? Mert ez az "életszemléleted"?
Édes csillagom, ha a lustaság fájna, ordítanál. A szellem lustaságról beszélek.
Ha és amennyiben nem szerelemből vagy ezekben a kapcsolatokban, akkor prosti vagy. Ami szép, de hamarosan öreg prosti leszel, ha csak nem csípsz meg valakit, aki a hobbidat öregkorodra is finanszírozza, valamint egy prostit akar gyerekei anyjának. És nem un meg és tesz utcára.
Komolyan kérdezem: semmi igényesség nincs benned szellemi téren, semmi tartás, semmi méltóság, még a csírája sem? A címben feltett kérdésedre válaszolva: a takarítónőmet többre tartom, mint a fajtádat, a tohonyaságotok miatt. Lenézlek.
Mielőtt beszólásra vetemednél e tárgyban: saját jogon (nem más által alámrakva) nemzetközi diplomám van, beszélek 3 nyelven és olyan életet élek, amilyen nekem jól esik. Ja és nem vagyok csúnya, sőt :)
Végig nem olvastam, de bele-bele. Te tudod, most vagy fiatal, ha téged kielégít ez az élet, akkor hajrá.
Más inkább gürizik, összeköltözik a szerelmével,együtt építenek valamit, szerelmesek, élnek (nem csak mások pénzét költik). Szép a terved, és ha senkinek sem fogsz kelleni? És ha olyannal jössz össze aki nem csak HTB-t keres? Nincs semmi célod? Munka? Eredmények? Legalább tanulhatnál... de semmi, én sajnállak, nagyon üres az életed, amit nem tudsz betölteni 5 villával sem.
#18: okés:D időt küldök szívesen.. most volt úgyis az óra átállítás, vedd úgy, egy órát kaptál...xd eléggé érdekes, hogy ezen az oldalon már arra is azt írják, hogy provokáció, ha azt írom ki van egy új bischon kutyusom, adjatok névötleteket, mert már az is "menőzésnek" számít hogy elárulom a fajtáját...... amúgy senkivel sem vitázok, a kérdést közvélemény kutatásnak szánom, mert érdekel, hogy az átlag emberek hogy látják az én világomat. nyilván az én ismerőseimnek ez a természetes, mert a legtöbb így él, aki nem ismer rám néz és elítél, így a legjobb, nem látsz, csak a szavaimat és abból vagy megértesz, vagy nem :) én semmit se veszek támadásnak, ne értsd félre, csak véleménynek, amire én is írok véleményt, hogy megértsék az én szemszögemből is, ez egy fórum, erre találták ki:D
#20: de, képzeld én is értelmes légy vagyok:D lehetez neked új, de nagyon sok eltartott nő azért jutott ide mert sokat tanult és ért a férfiak nyelvén, eltudja játszani, hogy szeretik a másikat, amikor nem így van, csak barátként tekintenek rá. a legjobb barátnőm, aki sizntén eltartott, 2 diplomás és intelligens, ő tanult azért hogy ide jusson, én levelezőn járok fősulira:) luxus ku.rva nem vagyok! álljunk meg egy szóra! a kur-va szó jelentését, ha nem ismered, keress rá a google.hun... a ku-rva az, aki szexel 1 órát mondjuk egy férfivel, majd kifizetik és elmegy. nekem nem fizet azért a párom, hogy szexeljek vele és nem ezután ad pénzt! hanem.. csak úgy. a ri-banc szó jelentése pedig az, aki kedvében jár annak, aki eltartja és korlátlan vagy nem kiszámolt összeget költ rá. egy k.urva elmondja, hogy neki 50 ezer az óradíja és kész, azt ki kell fizetni.. nálam ilyesmi nincs! hát igen,igen. nem a munkával van a baj, hanem hogy gürizik az ember 8-10 órákat egy nap és van akinek 1 szabi napja van max. egy héten és ha hó végén kap 150 ezret akkor már gazdagnak érzi magát... hát igen, eléggé elcseszett egy világ ez, mert a munkaadók is gyakran leszegényednénk ha rendes összegeket adnának a munkásoknak. te azt hiszed, hogy aki gazdag, az sosem néz fórumokat, nem gépezik, nem csinál mást, csak egész nap vásárol?:DDD jaj, ez aranyos volt..xd amúgy én újrahasznosítom a ruháimat mert 3-4 havonta átválogatom őket és kb az 50% ilyenkor kikerül a szekrényből, hogy legyen hely az újnak és vannak szegény ismerőseim, akik a környéken laknak és elviszem nekik:)
#22: nincs itt hiba, már most annyit összegyűjtöttem, hogy vehetnék egy saját villát, de nem fogok. ha pofára esek, az annyi max. hogy szétmegyünk, de köszönjük, most jól megvagyunk:) nem vagyok felszínes.. amikor megismertem nem tudtam, hogy milliomos, nem is látszott rajta, eléggé szakadt volt egyébként akkor pont de olyan jót dumáltunk, hogy összebarátkoztunk, aztán ment minden tovább... az nyűgözött le leginkább, hogy bár egy retkes mackónadrágban és lukad pólóban volt, a modora egy úriemberé volt! ez megfogott, mert nagyon sok öltönyös gentleman egy paraszt, nem hogy egy szakadt fickó..:)
#23: abban hasonlítunk tényleg, hogy én szeretek önálló lenni és a terveim egyik fő alappillére a sok pénz, amit így szerzek meg! továbbá: van már egy saját bárom, de nekem ez nem elég, nagyobba gondolkozom, rengeteget tervezek jelenleg is! a hobbimat beleviszem abba, amit akarok a későbbiekbe, pl. imádom a divatot és a lakberendezést, nagyon sok házat,amit felvásárolunk én dekorálhatok ki, tervezhetek meg. gyakran van, hogy a párom azt mondja ezt rád bízom, sok sikert, és mivel ez rendes munka, természetesen a bevételből kapok fizetést, de azt nem tőle, hanem amikor elmegy a ház, úgy rendezzük a számlát, mintha munkatársak lennénk:D de van amikor van elvárása és mondja hogy ez legyen minimál, ez barokk stb stílusú, olyankor ahhoz keresek és készítek ötleteket. a jövőben ilyen munkával szívesen foglalkoznék!! de persze nem aprópénzért, hanem céget alapítanék sok tehetséges dizájnerrel és ebből is élhetnék. a lepattintós dologba nincs teljesen igazad, mert eléggé puhap.öcs de tényleg, nem sértésként mondom, ha talál valakit, aki irányítja, akkor ha 10szer belerúgnak, ő 10x ordít fel és kér bocsánatot, akkor is ha nem az ő hibája. utólag kiderült ismerem az exét, akivel előttem volt együtt, hát az a csaj hozzám képest bőven hárpia, egy utálatos, megjátszós senkiházi.. velem nem tud rendesen beszélni, nem hogy mással... de úgy tűnik a barátomnak ezek a lányok jönnek be, amikor szexelünk, akkor is mondja, hogy ne mondjamhogy jól csinálja vagy hogy szeretem meg ilyenek, hanem beszéljek mocskosan, csicska módon, mint azokba a pornó videókba, ahol a dominák szídják a pasikat...... tudom, amit írtam az alapján úgy tűnik, hogy az árkádot fölvásárolom, de szó sincs ilyenről.. mindig is utáltam ezeket a "márkának" nevezett sz-ar darab ruhákat.. pl. a terranovában vettem egy gatyót és pólót , elmentem egy buliba, de rosszul voltam, ezért csak ültem, mire vége lett és mentem haza a labam közt a gatya, az oldalamon meg a póló szakadt ki.. na ennyit a "minőségről".. és ezek kerültek összesen a terranovába 12 ezerbe. legjobb az ázsia center <3 gagyi kínai? kb ugyanaddig jó, ameddig az árkádos 10xes árú vackok, ha mégem, akkor azt a pólót megvettem 1000ért, nem pedig 7000ért-.- vásárlás téren én ruhákba mindig ázsiázok, csizmákat is ott veszek a télre, csak a tornacipők, a Conversek vannak márkásaim, de azok amerikai, eredetiek, nem ezek a magyarországi eredetinek titulált kínai semmi.. lakberendezéskor tudok elszállni ez igaz, mert ha valami bútor megtetszik akkor az nekem kell! imádok piacozni, alkudni, a bolhapiacokat is imádom, mert ott is lehet egy csomó hasznos cuccot beszerezni:D látod? enm minden gazdag ember vesz 10.000rekért egy ruhadarabot...:) viszont amikor külföldön vagyunk, a párom mindig elvisz olyan utcákba, ahol vannak a gucci, ed hardy, roberto cavalli, madonna stb. cuccok eredeti boltjai és szószerint ő visz be, hogy vásároljak. na igen.. azoktól nehéz megszabadulni utána, mert nem csak eszmei de anyagi értéket is képviselnek, amikor ruhát válogatok, akkor azokat sosem tudom odaadni, amikor lefogytam, akkor is inkább bevetettem a gucci estélyimből, nem tudtam volna csakúgy ilyesmit elajándékozni. fel tudom fogni a pénz értékét, bevallom egy rohadtul spúr ember vagyok, mert aki nekem nem ad, az tőlem sem kap. pl. kö.csög rokonok megtudták hogyan élek, (azok a fajták, akik 1 évbe egyszer telefonálnak,még karácsonykor sem hajlandóak találkozni a szüleimmel vagy velem..), egyből jöttek az udvariassági telefonok és ha megkérdeztem hogy vannak (ahogy eddig még soha) panaszkodtak hogy erre nincs pénz, arra nincs, ez kéne, az kéne, mondom, oké,sok sikert hozzá! a szüleim és nagyszüleim az egyetlenek, akik bármit is érdemelnek tőlem! és nekik nem csak ünnepekkor adok ajándékot vagy ilyenek. kpt senkinek sem adok,de ha szükség van valamire azt megveszem vagy eljönnek velem és együtt megvesszük. azt sose mondtam, hogy nem csalom vagy nem csalnám meg és nincs rendes kapcsolatom!!!! csak ez nem tartozik rá, ahogy én sem tudhatom, hogy a csini cicatitkárnőjét nem e nyalja, amikor azt mondja, hogy éppen ebédel.. írtad még az elején, hogy sajnálod az időt a munkára, EGYETÉRTEK! azért, hogy azt csináljam, ami baromira nem érdekel és szétdolgozzam magam egy csomag apróért, na h-ülye leszek.! na folytatom sorba a válaszadást: de, már régóta együtt vagyunk és fokozatosan haladtam a dologgal és igazából nincs olyan elvárása, aminek ne tudnék megfelelni és persze hogy alkalmazkodok hozzá ha már havi több milliót ad, istenem...:D nincsenek túl nagy igényei, ezért tök jól kijövünk.
# kedves 24es:D
olvasd el az iméntieket és választ kapsz a kérdéseidre, több nyelven beszélek én is, de nem van, amiből nincs vizsgám, csak hobbiként tanulom:)
#26: olvasd el az eddigi írásaimat és rájössz vannak céljaim:)
#27: ha elolvasod ezt,te is megtalálod benne a választ.
nem zavar ha valaki beszól vagy elítél, ilyenek az emberek, ha nem ismernek valakit! kérdezhettek, bármire szívesen válaszolok, érdekelnek a vélemények és az ellenérvek is!
ui: én is megbecsülöm a takarítónőmet mert tök aranyos, szorgos kis mamika:D
a párod takarítónője, nem a tied
céljaid? ellopta a pasi pénzét, aztán abból élni, nagy értelmes célok, gratulálok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!