Ez visszataszító? Lehetek fontos valaki számára így?

Nem önsajnáltatásból írom ezeket, de persze le leszek hordva mindennek. A helyzet, hogy nem érzem, hogy egy picikét is számítottam volna emberileg ezen a világon. A családom iránt nem érzek semmi kötődést, próbáltam közeledni hozzájuk, nem engedték. Iskolában mindig kirekesztett voltam, így máshol nem is ismerhettem meg embereket. Soha nem volt barátom, barátnőm, vagy valaki, aki őszintén mellettem állt lelkileg. Tanulásban nem vagyok kiemelkedő, nincs hobbi, amit szívesen csinálnék, vagy még nem találtam meg. Elég unalmas ember vagyok, ha nincs miről, én nem tudok csak úgy beszélgetni. Ha valakivel beszélek próbálok kedves, megértő és segítőkész lenni, mindig. Nehezen vagyok emberek közt, félek megismerni új embereket, rengeteg dolog van, amire képtelen vagyok, ezt nem érti meg senki. Külsőre elég ronda vagyok. Kicsit kövér, az öltözködésem nem olyan, amilyennek elvárják. Próbálok nyitott lenni mindenkivel, ha lehetőség adódik ismerkedni, de mindig eltávolodtak tőlem az emberek.

Ennyire visszataszító az amiket leírtam magamról? Melyik a legjobban? Esetleg valaki leírja, min tudnék változtatni? Hogyan lehetek fontos valaki számára, akármilyen módon?

17/f