Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
5 év tömény hazugság, hogy lehet ezt túlélni? Minden csak látszat volt és csalás!
Remélem, van még fenn valaki. Nem is tudom, hogy hol kezdjem, össze vagyok zavarodva, csak ülök és nézek magam elé. Sürgősen kellene valaki, akivel megbeszélhetném ezeket, mert sokkot kaptam.
24 éves vagyok, 5 éves kapcsolatom volt, már menyasszony voltam. Idén húsvétkor valósággal eltaszított magától, olyan durván szakított. Addigra ő már a mindenem volt, és sajnos olyat tettem, amit sosem tettem volna: megalázkodtam neki és sírva könyörögtem, hogy ne csinálja ezt. De nagyon hideg volt, olyan, mint még soha, kő volt és jég, semmi nem hatotta meg. Utána még beszélt velem, de külön vagyunk, kezdtem megszokni. Egész nyáron beszélgetett velem, utána ősszel elmondta, hogy 7 lánnyal feküdt le a nyáron. Ezt is minek? Csak arra volt jó, hogy még jobban belém vágja a kést, mert oké, új életet kezd, de minek jelenti be. De ez még mind semmi a mai naphoz képest. Minden megfordult körülöttem, és hányingerem van, rosszul vagyok, nem tudom felfogni. Ma ugyanis írt egy emailt nekem.
Az email tárgya az volt, hogy valóság. És gúnyos stílusban leírt mindent, úgy, mint aki nyeregben van, és most nyert, bejött a számítása. Egy iszonyat kaján stílusban közölte velem a hazug 5 évet. Azzal kezdte a levelet, hogy SZERELMEM, készülj fel, mert kőkemény sorok következnek. Így, szó szerint. Aztán 3 oldalas (wordbe kimásolva 3 oldal) levélben elmondta, hogy gyakorlatilag mindenben hazudott. Az egész kapcsolatba csak azért ment bele 5 éve, mert látta, hogy szerelmes vagyok belé, mert mindenki mondta neki, aki látta rajtam, és azért kezdeményezett. De soha nem mondta el, hogy ő ki valójában. Mentális betegnek adta ki magát, még kezeléseknek is alávetette magát, de persze úgy, hogy az orvossal minden meg volt beszélve. A családja sem az, akik, hanem egy teljesen másik. Az összes szó, az összes minden, amit tudtam róla, semmi sem igaz. Amikor azért szakítottunk, mert megcsalt, az sem volt igaz, csak állítólag próbára tett engem, hogy meg tudok-e bocsátani. És hogy nem tudtam és szakítottunk, azt írta, hogy "elbuktam a próbát" és "ezért ő meg kellett, hogy büntessen", és további hazugsághálóba vont bele. Tudtomon kívül az egyik akkori legjobb barátommal figyeltetett engem, aki infókat szállított neki rólam, kémprogrammal kerestette a telefonomat, direkt megadta az email címe jelszavát (amit akkor a nagy bizalmunk és összetartozásunk jelének vettem), hogy bizonyos emaileket hagyjon benne direkt, hogy meglássam, amiket ő írogatott magának. És azt írja, hogy ő kifejezetten élvezte ezeket évekig, és nevetett, hogy mennyire naiv vagyok és beveszem, hogy ő szeret engem. Menyasszonyi gyűrűt adott, és tovább szivatott, vagy ahogy ő írja: büntetett. Nekem drogból annyit vallott be, hogy csak füvet szívott, de most rajtam röhög, hogy "mennyire naiv vagy, libuskám, hogy elhitted, hogy csak azt". Hogy mentális betegnek is azért tettette magát, mert az antidepresszáns a legális drog... És még, ha nem volt elég: nemcsak hogy a családja sem azok, akik, hanem pénzben is hazudott: támogatott, amíg együtt voltunk, azt írja, azért, hogy elérje azt, hogy a szüleim megszokják, hogy ő pénzel, és így nekik nem kell (én egyetemista vagyok, még nem dolgozom), persze ez nagy segítség volt a szüleimnek, és így, hogy hirtelen pofára ejtett, mostmár senki sem segít nekem, mert ő kihúzta a talajt alólam, a szüleim meg már azért nem, mert megszokták, hogy nekik nem kell, és átrendezték az életüket. Ezt a tervet éveken át tudatosan dolgozta ki (a mai levele szerint, de persze ebben mellélőtt, mert anyukám támogat szerencsére), de ő ezt akarta elérni, és azt írja, hogy azt is elhitette velem, hogy ezt nem kell visszafizetnem (pl hogy kifizette a tandíjamat egyszer, havi támogatást adott, amiből kifizettem a kollégiumomat, ilyenek), de nagyon tévedek, mert követeli rajtam, és nemcsak azért, mert elhagyott, hanem hogy mindig is vissza akarta kérni, csak az alkalomra várt, és ha nem adom vissza, akkor forduljak fel és találkozunk a bíróságon...Bizonyítéka persze nincs, de én nagyon sokszor mondtam neki, még a szakítás előtt is, de utána is (még a nyáron), hogy annyira jószívű, hogy én ezt értékelem, és mindenképp támogatni fogom, ha már dolgozok, ami kell, mindent megveszek neki, ha lesz önálló keresetem, akkor is, ha más lesz a felesége, még a diákhitelének a törlesztőrészleteit is akartam vállalni, mert így éreztem helyesnek, hogy amikor kellett, ő segített nekem, akkor én is segítek neki, de mindig azt mondta, hogy nem-nem, nem kell. Ma meg azt írja, hogy ez neki most sem kell, hanem az egész összeg EGYBEN (mert közben minden hónapban titkon írta, még az ajándékokat is, erről sem tudtam), és ez az összeg igen hatalmas, ha viszont nem fizetek neki most, akkor bíróság...holott ő tudja a legjobban, hogy még mindig úgy van, mint amikor támogatott, hiszen nem véletlenül támogatott, ő gazdag családból származik (ja vagy család? hisz az is hazugság volt, nem tudok én már semmit), mi meg szegényebbek vagyunk, minden jóba ő vitt bele, szinte a tenyerén hordozott, amikor jó passzban volt, és nem jött rá a mentális betegség (amiről már most tudjuk, hogy csak megjátszotta), azaz honnan tudnám most azonnal előteremteni?
A levelének van egy mondata: "Tudom, hogy jó színész vagyok. HEHEHEHEHE"
Amikor a szakítás után új kapcsolatom kezdődött volna, nagyon nagy barát volt, jött, hogy bár szakítottunk, azért ő segíteni akar, hogy boldog lehessek, mert nagyon szeretné, hogy boldog legyek. És én hülye meg elhittem, és kiszedett belőlem részleteket. Aztán írt egy olyan levelet a fiúnak, hogy azóta nincs meg az a kapcsolatom sem. Most bevallotta, hogy "egy kis buta liba vagyok, ha azt hittem, hogy ő segíteni akar, szántszándékkal volt ez is, mert itt lehetett még belém rúgni" Na meg hogy szándékosan a névnapomon hagyott el, aztán ezt is a (nemlétező) betegségére fogta.
Aztán a levél végét idézem: "Végig játszottam veled, és úgy, ahogy csak akartam. Ugye nem nézted volna ki belőlem? Van egy aranyszabály: soha nem becsülj le senkit! További szép napot!"
Bocsánat, nagyon kaotikusra sikerült, de nem tudok most értelmes lenni, nem tudom felfogni, nem tudom értelmezni, megőrülök! Az, amit a valóságnak hittem, az, ami az életem volt, az nem létezik, abból semmi nem igaz!! Segítsetek, kérlek, mert megőrülök, ráz a hideg, ég az arcom, szinte belázasodtam a sokktól! És szerintem kis is hagytam még dolgokat, mert gépelni is alig tudok, az őrület határán állok, nem bírom átlátni ezt az egészet, nem bírom felfogni!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"De miért énrajtam csattan minden?"
Erre a legrövidebben azt lehet mondani: Mert azt akarod, hogy rajtad csattanjon. És ez az igazság.
Ha most beletemetkezel a múltba és sebet fogsz nyalogatni, akkor két héten belül találkozhatunk... Nem csattan rajtad semmi. Végre kiderült az igazság. Márpedig figyelmeztetlek egy dologra: az IGAZSÁG MINDEN ESETBEN FELSZABADÍT! Amennyiben te nem ezt érzed, akkor elkezdted magad saját börtönödbe zárni.
Városban laksz? Vannak (legalább) tízemeletesek? Mert ha igen, akkor irány az utcára, az eső is ideális állapot, és ne tégy mást, nézd az utcáról a tízemeleteseket. Hidd el, csodákra képes.
Szóval, ha egy ennyire logikus és konkrétan kidolgozott hazugság terv volt minden, akkor semmiképp sem lehet beteg, skizofrén, mert azok nem képesek ilyenre, csak a nagyon is okos, gonosz emberek. Vagy nem? De miért pont én lettem az áldozatuk??
Persze, eszem ágában sincs többet neki reagálni, csak félek, hogy mi lesz, hogy pont a hallgatás fogja bosszantani és továbbmegy.
És drága jó Istenem, most jut eszembe!!!!! Kb év eleje óta emlegeti, hogy nagyon meg fogom szívni, vigyázzak! És hogy tönkre fogja tenni az életemet. De én akkor ezeket elengedtem a fülem mellett, olyannyira, hogy nem is emlékeztem már rájuk, mert szerettem őt, és azt hittem, hogy csak mérgében mondja. És itt van! A Tervre érthette! Azt mondta, hogy addig nem nyugszik, míg teljesen tönkre nem tesz. Azaz akkor itt nincs vége. Én pedig se védekezni nem akarok, se háborúzni, se semmit. Mi lesz??
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
én vagyok 02:32
ne találkozz vele, ne írogass neki. a barátjait kerüld, feltehetően ők is drogos haverok.
még1x: ez az ember beteg. és mivel TE nem vagy szakember, nem is fogod tudni meggyógyítani.
a szülei tudnak a betegségéről?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
És ha nem? És ha tényleg beteg? És most találta ki az egészet, mert rájött a nem tudom mi!!??
Első dolgod legyen reggel a szakember!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!