Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
5 év tömény hazugság, hogy lehet ezt túlélni? Minden csak látszat volt és csalás!
Remélem, van még fenn valaki. Nem is tudom, hogy hol kezdjem, össze vagyok zavarodva, csak ülök és nézek magam elé. Sürgősen kellene valaki, akivel megbeszélhetném ezeket, mert sokkot kaptam.
24 éves vagyok, 5 éves kapcsolatom volt, már menyasszony voltam. Idén húsvétkor valósággal eltaszított magától, olyan durván szakított. Addigra ő már a mindenem volt, és sajnos olyat tettem, amit sosem tettem volna: megalázkodtam neki és sírva könyörögtem, hogy ne csinálja ezt. De nagyon hideg volt, olyan, mint még soha, kő volt és jég, semmi nem hatotta meg. Utána még beszélt velem, de külön vagyunk, kezdtem megszokni. Egész nyáron beszélgetett velem, utána ősszel elmondta, hogy 7 lánnyal feküdt le a nyáron. Ezt is minek? Csak arra volt jó, hogy még jobban belém vágja a kést, mert oké, új életet kezd, de minek jelenti be. De ez még mind semmi a mai naphoz képest. Minden megfordult körülöttem, és hányingerem van, rosszul vagyok, nem tudom felfogni. Ma ugyanis írt egy emailt nekem.
Az email tárgya az volt, hogy valóság. És gúnyos stílusban leírt mindent, úgy, mint aki nyeregben van, és most nyert, bejött a számítása. Egy iszonyat kaján stílusban közölte velem a hazug 5 évet. Azzal kezdte a levelet, hogy SZERELMEM, készülj fel, mert kőkemény sorok következnek. Így, szó szerint. Aztán 3 oldalas (wordbe kimásolva 3 oldal) levélben elmondta, hogy gyakorlatilag mindenben hazudott. Az egész kapcsolatba csak azért ment bele 5 éve, mert látta, hogy szerelmes vagyok belé, mert mindenki mondta neki, aki látta rajtam, és azért kezdeményezett. De soha nem mondta el, hogy ő ki valójában. Mentális betegnek adta ki magát, még kezeléseknek is alávetette magát, de persze úgy, hogy az orvossal minden meg volt beszélve. A családja sem az, akik, hanem egy teljesen másik. Az összes szó, az összes minden, amit tudtam róla, semmi sem igaz. Amikor azért szakítottunk, mert megcsalt, az sem volt igaz, csak állítólag próbára tett engem, hogy meg tudok-e bocsátani. És hogy nem tudtam és szakítottunk, azt írta, hogy "elbuktam a próbát" és "ezért ő meg kellett, hogy büntessen", és további hazugsághálóba vont bele. Tudtomon kívül az egyik akkori legjobb barátommal figyeltetett engem, aki infókat szállított neki rólam, kémprogrammal kerestette a telefonomat, direkt megadta az email címe jelszavát (amit akkor a nagy bizalmunk és összetartozásunk jelének vettem), hogy bizonyos emaileket hagyjon benne direkt, hogy meglássam, amiket ő írogatott magának. És azt írja, hogy ő kifejezetten élvezte ezeket évekig, és nevetett, hogy mennyire naiv vagyok és beveszem, hogy ő szeret engem. Menyasszonyi gyűrűt adott, és tovább szivatott, vagy ahogy ő írja: büntetett. Nekem drogból annyit vallott be, hogy csak füvet szívott, de most rajtam röhög, hogy "mennyire naiv vagy, libuskám, hogy elhitted, hogy csak azt". Hogy mentális betegnek is azért tettette magát, mert az antidepresszáns a legális drog... És még, ha nem volt elég: nemcsak hogy a családja sem azok, akik, hanem pénzben is hazudott: támogatott, amíg együtt voltunk, azt írja, azért, hogy elérje azt, hogy a szüleim megszokják, hogy ő pénzel, és így nekik nem kell (én egyetemista vagyok, még nem dolgozom), persze ez nagy segítség volt a szüleimnek, és így, hogy hirtelen pofára ejtett, mostmár senki sem segít nekem, mert ő kihúzta a talajt alólam, a szüleim meg már azért nem, mert megszokták, hogy nekik nem kell, és átrendezték az életüket. Ezt a tervet éveken át tudatosan dolgozta ki (a mai levele szerint, de persze ebben mellélőtt, mert anyukám támogat szerencsére), de ő ezt akarta elérni, és azt írja, hogy azt is elhitette velem, hogy ezt nem kell visszafizetnem (pl hogy kifizette a tandíjamat egyszer, havi támogatást adott, amiből kifizettem a kollégiumomat, ilyenek), de nagyon tévedek, mert követeli rajtam, és nemcsak azért, mert elhagyott, hanem hogy mindig is vissza akarta kérni, csak az alkalomra várt, és ha nem adom vissza, akkor forduljak fel és találkozunk a bíróságon...Bizonyítéka persze nincs, de én nagyon sokszor mondtam neki, még a szakítás előtt is, de utána is (még a nyáron), hogy annyira jószívű, hogy én ezt értékelem, és mindenképp támogatni fogom, ha már dolgozok, ami kell, mindent megveszek neki, ha lesz önálló keresetem, akkor is, ha más lesz a felesége, még a diákhitelének a törlesztőrészleteit is akartam vállalni, mert így éreztem helyesnek, hogy amikor kellett, ő segített nekem, akkor én is segítek neki, de mindig azt mondta, hogy nem-nem, nem kell. Ma meg azt írja, hogy ez neki most sem kell, hanem az egész összeg EGYBEN (mert közben minden hónapban titkon írta, még az ajándékokat is, erről sem tudtam), és ez az összeg igen hatalmas, ha viszont nem fizetek neki most, akkor bíróság...holott ő tudja a legjobban, hogy még mindig úgy van, mint amikor támogatott, hiszen nem véletlenül támogatott, ő gazdag családból származik (ja vagy család? hisz az is hazugság volt, nem tudok én már semmit), mi meg szegényebbek vagyunk, minden jóba ő vitt bele, szinte a tenyerén hordozott, amikor jó passzban volt, és nem jött rá a mentális betegség (amiről már most tudjuk, hogy csak megjátszotta), azaz honnan tudnám most azonnal előteremteni?
A levelének van egy mondata: "Tudom, hogy jó színész vagyok. HEHEHEHEHE"
Amikor a szakítás után új kapcsolatom kezdődött volna, nagyon nagy barát volt, jött, hogy bár szakítottunk, azért ő segíteni akar, hogy boldog lehessek, mert nagyon szeretné, hogy boldog legyek. És én hülye meg elhittem, és kiszedett belőlem részleteket. Aztán írt egy olyan levelet a fiúnak, hogy azóta nincs meg az a kapcsolatom sem. Most bevallotta, hogy "egy kis buta liba vagyok, ha azt hittem, hogy ő segíteni akar, szántszándékkal volt ez is, mert itt lehetett még belém rúgni" Na meg hogy szándékosan a névnapomon hagyott el, aztán ezt is a (nemlétező) betegségére fogta.
Aztán a levél végét idézem: "Végig játszottam veled, és úgy, ahogy csak akartam. Ugye nem nézted volna ki belőlem? Van egy aranyszabály: soha nem becsülj le senkit! További szép napot!"
Bocsánat, nagyon kaotikusra sikerült, de nem tudok most értelmes lenni, nem tudom felfogni, nem tudom értelmezni, megőrülök! Az, amit a valóságnak hittem, az, ami az életem volt, az nem létezik, abból semmi nem igaz!! Segítsetek, kérlek, mert megőrülök, ráz a hideg, ég az arcom, szinte belázasodtam a sokktól! És szerintem kis is hagytam még dolgokat, mert gépelni is alig tudok, az őrület határán állok, nem bírom átlátni ezt az egészet, nem bírom felfogni!!!
A levelet ő írta, tuti, mert én utána megkérdeztem tőle msnen, hogy miért akart akkor ezek után még ma találkozni velem? Találkozni akart, csak nem tudtam elmenni, ezt előre mondtam is neki. Azt írta vissza, hogy nem mondja meg. De az az ijesztő, hogy amikor még azt beszéltük, hogy mikor találkozzunk szombaton, akkor én a délutánt mondtam, ő meg ragaszkodott az éjszakához. Mondtam, hogy ő se csinál semmit ma, miért ne lenne jó a délután? Mindenféle kifogást felhozott és én voltam a szemét, hogy nem akarok találkozni vele. Ezek után megmondtam, hogy az éjszaka nekem nem jó, mert aludnom kell, hosszú napjaim lesznek az egyetemen (persze, elérte, nem mentem el, mégsem alszom). De mindenképp az éjszaka kellett volna neki, és nem nálunk, hanem azt mondta, elvisz valahova. Kérdeztem, bulizni? Néha jártunk. Azt mondta, dehogyis, de meglepetés lett volna. Én mindig hittem neki, sose jutott eszembe félni. De ez után a levél után belém jött a félsz. Mi lett volna, ha elmegyek? Mert a levélben emleget a városban olyan helyeket (kiserdő és egyéb eldugott, drogos helyek), amiket nem ismerek. Persze, nem biztos, hogy ide akart volna vinni, de ha elhív beszélgetni, nem megyek és utána jön egy ilyen levél, akkor előszörre sem emberbaráti szeretetből hívott. Újabb zavar, hiszen sosem féltem tőle. Úristen!!
A "baráttal" azonnal beszéltem, mert megnevezte, persze tagad, és mostmár ő is elmondott mindenféle hülyének, hogy én ezt beveszem (teljesen olyan stílusban, mint a volt párom), szóval tényleg úgy játszanak velem, ahogy akarnak. Egy hibát viszont elkövetett a volt párom: leírta. De mivel ő azt írta, hogy ő sohasem hibázik, lehetetlen, hogy erről ne tudjon, amit leír, az bizonyíték. Meg aztán névtelen MS Word-ben csatolta a levélhez, az kinek bizonyíték? Éppen írhattam volna én is. Tényleg. Mostmár be kell vennem valamit, hogy ne őrüljek meg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Nagyon sajnállak, iszonyú érzéseid lehetnek.
Ha nagyon úgy érzed, hogy nem bírod, keress fel e pszichológust! Talán ő tud segíteni. Én nem javasolnám, hogy szüntess meg vele minden kommunikációs lehetőséget, mert az ilyen elmebeteg úgyis megtalálja a módját mindennek... Ha még van mondani valója, intézd úgy, hogy ne személyesen közölje, mert sztem duplán meg fog viselni még. Ne legyél egyedül most egy jó darabig sosem!!
Vegyél be valami gyengébb nyugtatót, ha nagyon kivagy. Amit nem csodálok. Istenem, hova jut ez a világ......Más 5 évet azzal tölt,hogy normális párt találjon, az ilyen k*cs*g meg tönkretesz egy életet szinte. Elkeserítő....
LÉGY ERŐS, KITARTÁST KÍVÁNOK NEKED,ÉS DRUKKOLOK!!!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Állj.
És ez a legfontosabb dolog amit tehetsz.
Nem vagy vetélytárs, nem vagy pozícióban vele szemben. Öt évet egy oldalon álltatok - függetlenül attól, hogy mi volt a valóság. Amennyiben most sikerül szembeálló felekké fordítani titeket, akkor annak igencsak megihatod a levét.
Ne higgy a fenti olyan válaszoknak, amelyek hazug emberrel hazugságra motiválnak. (Pl. ne mondd azt, hogy beszéltél egy ügyvéddel, ha ez nem igaz...) Miért akarsz egy olyan emberrel hazugságban versenyre kelni, aki esetleg öt évet végig tudott hazudni? Hidd el, le fog győzni.
Két lehetőséged van: Az egyik az, hogy felülsz, és belemész a játékba. Ezt gyakorlott pszichológusként sem biztos, hogy vállalnám.
A másik, hogy elfogadod, ami megtörtént az a múlt része. Nem a jelené, de semmiképp sem a jövőé. Fontos és TÉNYLEG NAGYON FONTOS, hogy ne mának éld meg azt, amit TÖRTÉNT, hanem a tegnapnak.
Lehet, hogy elment öt éved, és lehet, hogy hazudtak öt évig. Biztos, hogy lelkileg megvisel ez a dolog. Ez törvényszerű. Azonban a szerelem-szeretet az csak addig él, amíg táplálják a lángját. Azt követően elhalványul majd megszűnik. Igaz könnyen újraéleszthető. Döntsd el, hogy akarod-e tovább táplálni ezt a lángot.
Mit vár a másik fél? Félelmet, haragot, dühöt, kudarcot, lehetetlen jövőt, tönkretett életet. Meg akarod számára adni? Ha igen, akkor játssz. Nem lesz könnyű.
De amennyiben mégis úgy döntesz, hogy élni szeretnél, akkor itt az idő, hogy életed egyik legnagyobb pofonja után felkelj és továbbmenj. Mert a ma elmúlik és a holnap követi. Az élet továbbmegy. De ha a múltat mindig visszarángatod a jelenbe, SOHA NEM FOG ELMÚLNI.
A te helyzetedben senki ne legyen empatikus. Abszolút nem segítség. Ne együttérző embereket keress, hanem a jövődet, amelyet NEM a múltadban találsz meg. Van aki tíz évet veszít, van aki ötvenet egy rosszul felmért helyzet okán. Te CSAK ötöt veszítettél. Így fogd ezt fel.
Jó dolog sebet nyalogatni, de a te helyedben ez AZ EGYIK LEGROSSZABB amit tehetsz. Fiatal vagy, és előtted az élet. De csak akkor, ha nem hagyod, hogy elvegyék.
Nyolc éve élek együtt egy olyan emberrel, mint a volt partnered. Nem viccelek azokkal a dolgokkal, amiket fentebb mondtam. Igaz az én esetemben skizofrén hajlam is jelen van, saját magával képes konfliktusba kerülni, menekül maga elől és a legfontosabb: egy olyan életet próbál hazudni, ami nincs. Eltökélt célja, hogy tönkreteszi az életem, és minden követ megmozdít, hogy ez "sikerüljön" neki. Én vállaltam, hogy mellette maradok, és végigcsinálom azt, amit elkezdtem. Kb. a nyolc év alatt ma mondom azt, hogy megvan az ELSŐ lépés, amely pozitív eredményű. Ez egy olyan döntés volt, amely az életem hátralévő részét eldöntötte és befolyással bír rá. De ezt vállaltam.
Te is döntsd el, hogy mit vállalsz. És CSAK AZT valósítsd meg, de azt minden áron.
Javaslom, hogy ne tedd tönkre az életed mások miatt. A te életed a tiéd.
Hozzáteszem: azzal, hogy ez a kérdés megszületett, már kaptál egy gólt. Valószínűleg erről a kérdésről IS tud a volt partnered. Sőt továbbmegyek, talán az itt szerzett információkat is fel fogja használni egy következő levelében.
Szintén nem javaslom, hogy "olvasás nélkül töröld" azt amit ír, és ne vegyél róla tudomást. Megéri egy életen át félelemben élned, hogy vajh' mi fog történni, mi lesz a következő lépés? Nem hinném. Akkor igenis vegyél róla tudomást. Legyél képes arra, hogy túllépj olyan dolgokon, amelyen TÚL KELL lépni.
Ha kérdésed van, keress meg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
nyugi!!!
senki nem tud 5 éven keresztül ilyen szinten színészkedni.
tuti, hogy beteg a srác. és szerintem most találta ki az egészet.
ha ténylegesen hazudott végig, akkor miért ne hazudna most is?
nem kell komolyan venni, amit írt és nem szabad rá reagálni. ez egy tipikus horog, mert azt akarja hogy foglalkozz vele valamilyen szinten (ugyanilyen horgok voltak a különböző csajok is, csak azzal már nem tudja magára felvívni a figyelmet)
tehát ne reagálj semmire és felejtsd el. tudom, hogy nem egyszerű, de ez az egyetlen út.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Vagy tudod mit?Ne is válaszolj neki.Csinálj úgy, hogy ő úgy érezze hogy elpocsékolt 5 évet az életéből erre a semmire.Azzal tudsz neki most legjobban visszavágni, ha nem is foglalkozol vele.
A találkozás meg eszedbe ne jusson, mert ez egy elmebeteg.Ki tudja hogy mire képes még.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ismét mondom: TE NE HAZUDJ! Már több komment is javasol ilyet. Ne tedd. De tényleg ne tedd. Ne locsold olajjal a tüzet.
Ha úgy döntesz, hogy válaszolsz, akkor CSAKIS AZ IGAZSÁGGAL tedd azt meg, semmi mással.
Szintén írták, hogy a szó elszáll, az írás megmarad. Ez nagyon jó begyöpösödött magyar hozzáállás, hogy csak az ér valamit amin hat pecsét van. Ez nem igaz. Azonban amit ajándékként adtak, azt az ajándék visszakövetelésének szabályai szerint követelhetik vissza. Emellett tényleg szempont, hogy mennyi időt történt az együttélés, tényleges együttélés volt-e vagy sem. Ebbe úgy érzem, hogy nem kell most belemenni, egyelőre nem több, mint üres fenyegetés, ha folytatódik, akkor lehet a lehetőségekről beszélni.
Még egyszer kérlek: Ne hazudj neki. Ne találj ki "kontratörténetet", ne hazudj a "jogi felvetésére". Minden egyes hazugság duplán fog rajtad csattanni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kedves kérdező, a kommentedre reagálva:
Fontos tudnod, hogy mi volt? Hogy most valóba skizofrén vagy sem, hogy most hány pszichológus volt a "tervei megvalósításához"? Nem hinném. Relevánsak ezek az információk, számítanak a jövődre vonatkozóan?
Nem.
Az egyik legrosszabb dolog mindig a felismerés. Itt lehet a legnagyobbat bukni.
Ne akard megérteni őt. Illetve ha mégis úgy döntesz, hogy MEG AKAROD ÉRTENI őt, akkor a kérdésed nem releváns. Akkor nincs "miről" beszélni. Mert ez a "reakció" a jéghegy csúcsa. És ha mégis a "mellette" utat választod, akkor jó iránymutatás, hogy mire számíts.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!