Századunkat a szingliségben és a teljes érzelemnélküliségben éljük meg. Ez miért válhatott divatossá?

"Így azért a legtöbb nőnél is idővel minden visszaáll a maga rendjébe."

Úgy értek ezzel egyet, hogy vissza kellene állnia. Sajnos nagyon sok nőnél ez nem történik meg. Vagy, érzi, hogy ketyeg az az óra, és az éppen aktuális partnerével, akitől úgy igazán nem is akarna semmit, gyermeket vállalnak. Na, de mire? Nem egy ilyen párt ismerek, akik saját bevallásuk szerint is, azért vállaltak gyereket, mert hogy lassan kicsúsznak az időből, és egyébként is vágytak már egyre. Nem azért, mert ők annyira szeretnék egymást, de megelégednek ennyivel, hogy olyan sokat úgyse veszekednek, jöhet a kölyök.

Még mindig mondom, nem általánosítgatok, csak kiragadok egy-két (sok) példát, az ismertségi körömből.

Ismerek én olyan párokat is, akikről tudom, szerelemből vállaltak gyereket, nem meggondolatlanságból, nem 3 hónap után, és nem csak úgy besikerült. Őszintén örülök, hogy vannak még jó példák, de azért olvassátok végig, milyen kérdések vannak itt ezen az oldalon is---> Hol találok szexpartnert...?

Érdemes lenne egyszer megszámolni az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, valamint azokat, mennyi foglalkozik azzal, hogy lehetne hosszú távú kapcsolatra szert tenni.

Az embereket egyre kevésbé érdekli ez, és nem csak saját hibájuk. Hisz, ösztönözve se vagyunk arra, hogy megértsük az embereket, hogy tudjuk, hogyan is működnek, vagy csak sejtsünk ebből valamit, nem érdekli az embereket a más lelki világa, csak a sajátja, a mai világ ERRE ösztönzi a fiatalokat, időseket, egyaránt. Borzasztó rossz példa a világ az embereknek, de elképesztő befolyásolása van ránk nézve.

Nem elmosódnak a szerepek,egyszerűen csak az emberek nem a megfelelő értéketek nézik.

Én megtaláltam azt akit szeretek,a családomtól még is azt hallom hogy hagyjam el mert nem elég gazdag,inkább a karrierre koncentráljak.

Tényleg sokan érzelem mentesek,túlzottan önmagukra koncentrálnak az emberek és így nem lehet boldog kapcsolatuk,és úgy vannak vele hogy akkor inkább egyedül lesznek,szórakoznak és csak magukkal foglalkoznak.

Én is öntudatos vagyok,ha azt lehet feminizmusnak nevezni hogy megakarok állni a saját lábamon hogy nem legyek a páromra utalva akkor az vagyok DE:érthető hogy nem akarok a másiktól függni,bármikor történhet baj,bármikor szükségem lehet arra hogy önállóan éljek,legyen egy saját életem,ha nem kéne semmitől sem tartanom (pénz,stb)akkor tökéletesen boldog lennék azzal ha az esküvő utána csak a családomnak élhetnék,de ezt nem lehet megtenni.

Hozzáteszem ha arra vártam volna hogy a párom kezdeményezzen akkor sosem lett volna kapcsolatunk,hiába szeretett nem lépet,úgyhogy már ilyen szinten is a nőnek kell lépni.

Minél irányítóbbak a nők a férfiak annál inkább hagyják nekik,minél inkább a nőkre bízzák a dolgokat,ők annál inkább átveszik az irányítást,ennyi az egész.

Hozzáteszem,anyum nem keres valami jól,az élettársa nem támogatja hogy új munkát keressen,meg is tiltotta neki,problémája van azzal hogy tanfolyamra jár,hogy biztosabb legyen az állása,de megkapja hogy semmit sem csinál,el kell őt tartani.

Nem igazán azzal van a baj, hogy dönthetek. A döntés milyenségével van a baj.

Persze, dolgozom én is, pénzt keresek, cseppet sem bánom. Elég öntudatos vagyok, szeretem hogy meg tudok állni a lábamon, hogy már jóideje nem szülőktől kell kérnek, ha venni szeretnék valamit.

Örülök, hogy megválaszthatom, kivel szeretnék lenni.

Viszont borzasztó nehéz olyan férfit találni (vagy lehet regionálisan, itt nehéz), akinek feleannyira fontosak lennének az érzelmek, és a család gondolata, mint nekem.

Persze, biztos nőt is nehéz ilyet találni, arról majd beszámolnak a férfiak.

Fontos az, miben élek, de bármikor "feladnám", ha tudnám, hogy várhatom haza a gyermekemmel együtt, a férjemet.

Igen, mindannyian különbözőnek lettünk teremtve. Hál' Isten. Félre értesz, én nem utálok senkit. Nem utálom az exem sem, amiért megcsalt, amíg mi együtt voltunk. Nyilván az ő életével azt tesz amit akar, én pedig csak megköszönhetem neki, hogy felnyitotta a szemem, én viszont nem így szeretnék élni, és ez által nem is mellette. Nem utálom a melegeket sem, sőt, vannak meleg ismerőseim is. Megtanultam az élettől, hogy elsőre semmilyen szituációt ne ítéljek el. Amit, sokan nem így gondolnak és tesznek, jó példa erre egy kiderült szeretői státusz, mind1 férfi vagy nő e az illető.

Sose mondtam hogy mindenkinek egyformán kellene élnie, csak az én dolgom jócskán meg van nehezítve ezáltal, hogy nem lett érték a tartós párkapcsolat. Én erre vágyom, és a mai világban attól kell rettegnem, hogy az én igazimra esetleg már lecsaptak, és majd 40 évesen ülhetek egy fotelban, kötögetve, 2 kutyával az oldalamon.

Nem csak egy párkapcsolatom volt, mindből tanultam valamit, mind mást jelentett, és mindnek (egy kivételével) örülök is. Viszont én csak egy férfivel szeretném leélni az életem, nem időközönként újrakezdeni mindent, és elölről eljátszani az ismerkedős részt, az összecsiszolódós részt... Nem tartom érzelem mentességnek azt, hogy szeretnék egy olyan társat, akit még vagy 50 évig szerethetek. Lustaságnak sem, hisz a kapcsolatokat ápolni kell, hogy ne menjen tönkre. Inkább számomra ez kihívást jelent. Nyilván mindenkinek más a kihívás, van, akinek az, hogy minden nap össze tud e szedni valaki újat. Mindaddig nem érdekel, amíg nem engem használ az illető tárgyként.

- magasra tett mérce

- rossz önismeret

- nem bízunk egymásban

- sok a karrierista ember (férfiak és nők), mert enélkül manapság nem vagy értékes, lényegében senkinek tekint a nagy többség, illetve átlagos munkákból ma sajnos nem lehet normálisan megélni

- nem divat az érzékenység/önzetlenség/önfeláldozás (nem mártír értelemben!), részben az előző pont miatt, és ez kiterjed a párkapcsolatokra is

- ha egymásra is talál két szerelmes, és még gyereket is bevállalnak, a hétköznapok robotja nem kedvez egy boldog, nevetős család "kialakulásának", megöli sokszor azt a kevés szeretetet is, ami van

Sokáig lehetne ezt taglalni...Borzalmas világot élünk sok szempontból, mindenesetre azért nagy ritkán látni boldog családokat/párokat is. Szerintem nem is annyira divatból élnek így az emberek, inkább sokan nem tudnak kitörni a hétköznapok szürkeségéből, vagy nem is látják, hogy lehetne máshogy élni, csak érzik, hogy valami nem oké.

Azt írtam, hogy attól félek, én fogok úgy élni 40 évesen.

Pedig ismerkedem, ismerek én olyan férfit is aki élettársa mellett 3 szeretőt is tart, engem nem zavar, egészen addig amíg nem engem akar 4.nek, meg én, nem ilyen életre vágyom, ő meg eldönti, milyenben szeretne élni. Ebben semmi előítéletesség nincs, pusztán a vágyaink mások.

Sosem korlátoztam a párjaimat sem abban, mit csinálnak. Egyszerűen kiderülnek dolgok, miért nem tudunk együtt élni, lenni, létezni, én meg elfogadom. Nem hiszek abban, hogy teljesen különböző értékrendű ember, együtt tud élni hosszú távon.

A mai vilagban ugy erezzuk, hogy azt tehetunk amit csak akarunk, szabad akarattal rendelkezunk, es emiatt nem elegszunk meg, csakis a tokeletessel. Voltam egy eloadason, ahol elmondtak a boldog parkapcsolat 3 feltetelet :)

1.) elegedj meg a tokeletlennel

2.) kotelezodj el mellette

3.) adj halat erte minden nap

Nagyon tetszik Nekem :)