Húszas éveitek elején járó lányok: Nálatok szakító ok lenne, ha a pasitok már egy-két éve nem dolgozna, mert nem talál munkát?

Tudok en is közmondast:

Ha a hegy nem megy Mohamedhez...

Persze, fiatal vagy es ez nagy lepes, de pont ezert kellene elhuznod onnan, ahol celtalanul tengeted napjaidat. Ha ott, ahol vagy nincs kilatasban munka, akkor hany evet szeretnel meg remenykedni, hogy valaki csak radtalal majd?

Hogyan tervezzek valakivel hosszú távra abban az esetben,ha évekig nem talál munkát?Jó eséllyel szüleivel él.Közben én minden vackot elvállalok,hogy fenn tudjam tartani az albéreletemet(1 szobás,nem nagy),mert ha visszaköltözök a szüleimhez egy száz fős faluba akkor tényleg semmim nem lesz,se kapcsolat a távolság miatt, se munka.Hozzám nem költözhetne,mert nem tudom a mostani fizumból őt is eltartani,örülök,hogy nem vagyok minuszban.A régi munkámból lazán fenntartottam az albérletet(nyárimunkákból rakosgattam össze a kezdőtőkét,16 évesen is elég nyilvánvaló volt,hogy faluban nem lesz munkám).Nem érdekelnek a rövidtávú kapcsolatok,a fizetés se igazán,de az,hogy évek óta semmi munkája nincs és a szülők tartják el eléggé zavaró.Így nem tudok hosszú távra tervezni.Persze ha tanul és emiatt nem dolgozik az nem probléma.

Más lenne a helyzet,ha tanulnék és/vagy a szüleimmel élnék,de ha már fenn kell tartani valamit muszáj lejjebb adni.

Persze, vannak fokozatai a dolognak,de 2 év hosszú idő.Az se mindegy,hogy a kapcsolat milyen szakaszban van.Egy összejárogatós kapcsolatot simán felrúgok emiatt.

Az eddigi hozzászólásokból (ezt nem beleszámítva) kapásból 10 olyan volt, aki azt állította, hogy elhagyná csak ezért a férfit, 3 hozzászólás a kérdező kommentje volt, 5 hozzászólás nem a kérdésre volt válasz, és mindössze csak a maradék 7 mondta azt, hogy ez nem ok a szakításra. Sajnos arra a szomorú következtetésre kellett jutnunk megint, hogy a nők többségénél (hangsúlyozom, nem mind) a pénz számít a kapcsolatban, minden más alsóbbrendű. De bezzeg amikor a nőket ezzel szembesítik, rögtön tagadnak, sőt meg vannak sértődve(!), hogy mi hogy merészeljük egyáltalán gondolni is ezt.

Belegondolt-e már valaha ezen nők nagy része, hogy ha a párja is így állna hozzá (elhagyná, ha huzamosabb ideig munkanélküli lenne), az hogy esne nekik? Akkor meg bezzeg a férfi legyen elnéző, hogy "Jaj, bocs, ez velem előfordulhat, csak veled nem."?

Nemrég találtam egy statisztikát az interneten, miszerint a házasságok leggyakoribb megrontója a pénz. Talán nem is véletlenül. Még a szeretet hiánya is kisebb %-ban járul hozzá a válásokhoz.

"... de az,hogy évek óta semmi munkája nincs és a szülők tartják el eléggé zavaró.Így nem tudok hosszú távra tervezni.Persze ha tanul és emiatt nem dolgozik az nem probléma."

Ez egyrészt ellentmondás (most akkor zavar, ha nincs munkája vagy sem?), másrészről meg az aki tanul, sokkal jobban viszi a pénzt, mint aki csak szimplán munkanélküli. Gondolj bele: tankönyv, tandíj, kollégium, utazási költségek, egyéb tanulással kapcsolatos költségek (tanszerek, táska, stb.)!

Annyira szép, amikor valaki azzal takarózik, hogy vidéki.

Én is vidéki vagyok, feljöttem Pestre. A fél baráti társaságom feljött Pestre. Mert itt kaptunk munkát.

Hogy ehhez mennyi pénz kellett? Igazán nem sok. Az első fizetésig kell kihúzni. Ha az embernek van egy százasa, abból már el tud indulni. És ha az ember dolgozni akar, akkor erre igazán kölcsönkérhet. Olyan nincs, hogy valaki erre nem tud pénzt keríteni. Ha akar.

Érthető, ha valaki a gyerekei, lakáshitele, rossz egészségi állapota vagy bármi hasonló miatt nem lép. De egy fiatal fiú?

Nem is az a fő probléma, hogy nincs aktuálisan pénze. Hanem hogy ha ennyire élhetetlen, akkor akarom, hogy vele vágjak bele egy hitelbe? Ahol nincs kecmec, fizetni KELL! Vagy neki szüljek? Aztán majd azt mondom a gyereknek, bocsi, apád nem talált a városban munkát.

Én ha kell, gyerekkel is fölkerekedem és megkeresem a lehetőséget. A párom is ilyen, ezt díjazom benne. Nem tudnék olyannal lenni, aki másra hárítja a felelősséget azért, mert nem mert lépni.