Van ennek értelme vagy csak ámítjuk magunkat?

1,5 évig voltunk együtt a párommal,2 hete szakított velem,hogy ő már nem érez úgy irántam,mint régen. Egyébként is érett már bennem is a szakítás gondolata,mert egy ideje nemtörődöm lett,nem foglalkozott velem,nem is próbálta megbeszélni/megoldani a problémáinkat. Pedig én nagyon szerettem,csak hát úgy éreztem,hogy csak én küzdöttem ezért a kapcsolatért. Viszont,amikor 1 hét nemtalálkozás után végre elhozta a még nála maradt cuccaimat,láttam,hogy kialvatlan és mondta is,hogy alig alszik valamit amióta vége lett,mert úgy érzi,hogy elkövette élete legnagyobb hibáját azzal,hogy eldobott. Még aznap este felhívott és sírva kérdezte,hogy helyre lehet-e még hozni és hogy bármit megtenne,hogy visszakapjon. Tegnap meg találkoztunk,hogy beszélgessünk kicsit,mert meg is sajnáltam,meg engem is nagyon felkavart a találkozás és szeretem is még. Borozgattunk,nevetgéltünk,esküszöm,mintha visszatértünk volna a boldog és gondtalan "randizós" korszakunkba. Olyan jól éreztem magam vele,mint ahogy már nagyon régóta nem.

Ez azt hiszem nagyon jól hangzik,csak közben bennem meg van egy jó adag félelem és sértettség. Félelem azért,mert a szakítás előtt közvetlenül 2x már szakított,csak akkor még meggondolta magát másnapra,ezzel engem kikészített és nincs rá garancia,hogy most megint mikor találja ki,hogy mégsem kellek neki. Sértettség meg azért,mert rengeteget beleadtam ebbe a kapcsolatba és mégis az volt a "hála",hogy eldobott.

Elmondta tegnap,hogy megijedt attól,hogy mennyire komoly a kapcsolatunk és hogy lassan nem csak önmagáért felelős,hanem értem is. Én meg elmondtam neki,hogy szeretem,de egyelőre nem merek vele lenni,de a tegnapi estéhez hasonlót nagyon szeretnék még máskor is. Nem a testiség miatt,mert az most sem volt,még csók se,hanem azért,mert élvezem a társaságát és talán így letisztázódik,hogy merre kéne indulnom/unk tovább: legyünk-e újra együtt,vagy ne.

Vagy csak álomvilágban élek és fölöslegesen "raboljuk" egymás idejét?

Én 22 éves lány vagyok,volt(?) párom 24.