Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek normális a barátnőm?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek normális a barátnőm?

Figyelt kérdés

Én 21 éves vagyok, ő 19. Már majd' egy hónapja mondogatja nekem, hogy ő gyereket szeretne már, mert, hogy az ő anyukája 17 évesen szülte őt és ő is szeretne korán szülni. Én kerek-perec megmondtam neki, hogy sem most, sem később nem szeretnék gyereket. Nem szeretem a gyerekeket és felelőtlenségnek is tartom ilyen fiatalon a gyerekvállalást. Tegnap is előjött a gyerek téma és jól össze is vesztünk. Az utsó reakciója az volt, ha velem nem, akkor majd mással. Mondtam is neki, hogy akkor hajrá. Részemről ezzel vége a dolognak.

Ti mit gondoltok erről? Szerintetek nincs igazam?

21/F



2013. jan. 16. 21:54
1 2 3 4 5
 31/43 A kérdező kommentje:
Igazából csak azért írtam ki a kérdést, mert a családom is azt mondta, hogy már vállalhatnék gyereket, mert az a "normális" és csak kíváncsi voltam rá, hogy más is gondolkodik-e úgy mint én, vagy csak nekem van ilyen "elvont" gondolkodásom. A témát már 10 kommenttel előbb is le lehetett volna zárni, csak nem tudtam lépést tartani a válaszolókkal.
2013. jan. 16. 23:11
 32/43 anonim ***** válasza:

Hát akkor a családod se teljesen normális. Az minden csak nem elvárt, hogy 21 évesen befejezetlen egyetem mellett és normálisan fizető munka hiányában bárki babát vállaljon.

Nagyon nem vagy elkésve sehonnan. Befejezed a sulit, lesz egy teljes munkaidős állásod, jobb esetben jól fizető, aztán ha addigra meggondolnád magad és találsz is egy remek lányt magadnak, na akkor lehet. De hát így...

2013. jan. 16. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/43 anonim ***** válasza:

Kb. 30 évesen másként fogsz hozzáállni a gyerek témához. De most még nagyon korai lenne.

Én évekig hallgattam ezt. Azt éreztem egy idő után, hogy csak gyerekgyártónak kellek.


36/F

2013. jan. 17. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/43 anonim ***** válasza:
erősen feltünési viszketegsége van a kislánynak. komolyan menekülj, milyen dolog már, hogy rejtegetni kell előle a gumit, nehogy megbabrálja .. szánalmas. remélem már dobtad, csináltasson mással kölyköt, nyilván 19 évesen már felelősségteljes édesanya lesz.
2013. jan. 17. 03:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/43 anonim ***** válasza:

ebben az esetben jobb hogy szétmentetek. korrekt dolognak tartom hogy őszinte voltál. ennek fényében a lány döntése volt.


így tényleg nincs értelme tovább együtt lennetek hogy ő majd gyereket akar te pedig egyáltalán nem.


te jó ég! ha én anyámat utánoztam volna már 2 gyerekem lenne 26 évesen:D szerencsére még csak a házasság élvezésénél tartunk:)


26/N

2013. jan. 17. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/43 anonim ***** válasza:
Engem anya 16 évesen szült. Amikor 16 lettem annyira féltem h nehogy én is abba a "hibába" essek mint ő h az vmi iszonyatos. De azt hiszem akkor azért még csak más idők voltak. Hiszen édesapám a férje lett miután megszülettem de akkor is. Olyan fiatalon.. En most 19 vagyok de nem tudom elképzelni h most gyereket szüljek meg ilyenek.
2013. jan. 19. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/43 anonim ***** válasza:
0%

Sztem meg te egy kis önző f*sz vagy. Annál önzőbb dolog nincs mint amikor egy ilyen kretén nem válalja a gyereket a szerelmével. Meg miaz h neked nem kell gyerek? Annál csodálatosabb dolog nincs a világon amikor egy pici baba megérkezik. És ez nem kor függő. Én 16 évesen szültem a lányomat és nem bántam meg. Még az érettségim sem volt meg de nem érdekelt. Egy gyerek nem indok arra h nem tudnátok lediplomázni. Az én kislányom 6 éves és iskolás már és nagyon büszke vagyok h a sok negyvenes anyuka között én vagyok a legfiatalabb.

Sajnálom a barátnődet h veled hozta össze az élet és megértem h inkább máshoz megy. Szégyeld magad!


23/L

2013. jan. 20. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/43 anonim ***** válasza:

Előző vagyok!

Bocs! Elírtam! 17 évesen szültem.

2013. jan. 20. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/43 A kérdező kommentje:

Kedves válaszolók!

Gondoltam leírom nektek, hogy mi is történt a kérdésem kiírása után.

Szóval barátnőmmel azonnal szakítottam, amikor azt mondta, hogy mással csináltat gyereket. Másnap ki is költözött a lakásomból, de még aznap rám küldte az igen intelligens anyukáját, aki elhordott engem minden szarházninak, mert arra nem vagyok képes, hogy neki egy unokát csináljak. Gondoltam is, hogy milyen igaz a nézd meg az anyját vedd el a lányát szólás.

Az én családomon belül a szüleim megértették, hogy miért nem akarok gyereket, de a nagyszüleim már kevésbé. Meghallgatni meghallgatom a véleményüket, de nem tőlük függ majd, hogy lesz-e valaha gyerekem.

Mindenesetre a lány tegnap felhívott, hogy folytassuk onnan, ahol befejeztük, de megmondtam neki, hogy mindkettőnknek külön lesz a legjobb. Most pedig egy ideig inkább élvezem a szabad emberek világát minthogy megint egy ilyen gyerekmániással összekerüljek.


Kedves Utolsó válaszoló!

Attól függetlenül, hogy te 23 éves vagy szerintem még szellemileg nagyon gyerek szinten vagy. Az a legfontosabb neked, hogy az iskolában a 40-es szülők között te vagy a legfiatalabb? Gondolkodj el ezen! Szerintem nagyobb önzőség egy gyereket úgy vállalni, hogy magadat sem tudod eltartani, nemhogy még mást.

2013. jan. 21. 09:28
 40/43 anonim ***** válasza:

19.20-as válaszoló vagyok.


nem értem miért kell valakit leszólni azért mert nem akar gyereket. amíg meg nem ismertem a férjemet 24 évesen addig én se akartam, aztán szerelmes lettem ahogy megismertük egymást, és együtt terveztünk esküvőt , aztán gyerekeket (2). Azóta már házasok vagyunk, de a sors iróniája hogy azóta kiderült, nem lehet kisbabám. :( és nagyon fáj.


de ez csak egy eset a sok közül. ettől még a kérdezőnek nem kell meggondolnia magát. Ha nem akar, nem akar! az lett volna szemét dolog ha évekig hülyíti a lányt és csak az után mondja el hogy ő nem is akar gyereket soha.


26/N

2013. jan. 22. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!