Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lusták kezdeményezni a pasik, én így látom. Hova lett a vadászösztön?
az elmúlt 2 évben 3 lánynál próbáltam, mindegyik akkora "sérülést" okozott, hogy 2 év alatt ennyire futotta, tanultam belőle, tudom mit rontottam el, de azért elég kiábrándító dolgokra is visszaigazolást kaptam az élettől
igazából inkább megijednek és zárkózottak lesznek egyből, csak játszadozással lehet kapcsolatot teremteni, azaz hogy max csak utalsz rá, hogy tetszik, ha már kimondtad onnantól nem szoktak jól alakulni a dolgok
Nehéz kérdés ez egyébként.
Sok fiúnak már az is sérülést okoz, ha finoman, korrekt módon vannak visszautasítva.
Tehát a puszta tény, hogy nem őt választottam.
Másoknak meg még az sem, ha durván rázza le őket egy lány.
És nagyon nehéz határozottan, mégis "kedvesen", finoman nemet mondani, mert talán akaratlanul biztatásnak veszi.
Azt pedig sokan nem tartják egyenes válasznak, miszerint nekem nem az esetem, nem tetszik, nem érzek iránta semmit, ám másnak bejöhet, mert különbözik az emberek ízlése (de hát ez így igaz).
Azt várják, hogy egyenesen mondjam a szemébe, mi nem tetszik rajta, ám ha mondom, hogy például nekem túlságosan mackós, vagy ilyesmi, megbántódik (csak egy egyszerű példa).
Sérti őket, ha "hitegetem" (esélyt adok és csak később mondok nemet, amikor már tényleg érzem, hogy ez nem fog menni). Ám az is, ha nem adok esélyt (akkor meg felületes vagyok, csak a külsőségek érdekelnek).
ma 23:25
miért fordított esetben neked nem esne rosszul? a 10. után elég szar tud ám lenni...
25: Talán rosszul esne, épp ez az. Ezért gondolok bele a helyzetükbe. De mindenkit csak nem "választhatok", hogy boldog legyen. És a többinek akaratlanul is rosszul fog talán esni.
26: Igen, ezt fejtegettem én is. Tudom, ezért nem egyszerű kíméletesen közölni, úgy, hogy még építő jellegű is lehessen esetleg. Na meg, ami nekem nem tetszik benne, egy másik nő talán azért lesz odáig.
Ez nem kamu, barátnőimmel sok dologban nagyon különbözik az ízlésünk.
"Talán rosszul esne, épp ez az. Ezért gondolok bele a helyzetükbe. De mindenkit csak nem "választhatok", hogy boldog legyen. És a többinek akaratlanul is rosszul fog talán esni."
Nyilvánvalóan nem! Alapvetően a fiúk szerepe a kezdeményezés lenne, a lányoké pedig a korrekt lereagálás. Tapasztalataim szerint a lányok viselkedését mindennek lehet mondani csak korrektnek nem! Így azon sem csodálkozom, hogy a fiúk nem kezdeményeznek, többek között én sem. 25F
Biztosan igazad van neked is, elég bunkók a mai lányok (de mégis minden bunkó lány válogathat, ez fura).
Én sosem durva módon utasítok vissza senkit, egyesek mégis megsértődnek, vagy esetleg oda is mondanak valamit nekem (kaptam már olyat is, hogy "felületes r.banc" vagyok. Bár mondogathatja, ha vitába keveredünk, ott már nem fogom vissza magam, nem én kezdtem).
Ez is fura. Biztosan túlérzékenyek már, a többi lány miatt, vagy nem tudom.
De ha én se hordom le mindennek kapásból, akkor ő is kezelhetné normálisan a rendes, korrekt visszautasítást. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!