Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ráerőszakoltam magamat a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ráerőszakoltam magamat a páromra. Túlreagáltam?

Figyelt kérdés

Párommal elég sz*rban van a kapcsolatunk már hónapok óta, az utóbbi egy hétben konkrétan már ki is lett mondva, hogy jobb lenne, ha vége lenne. Két hete együtt sem töltöttünk huzamosabb időt, csak néhány pillanatra találkoztunk.

Én akarom és mindennél jobban szeretem őt, de nem érzem, hogy ezzel ő is így lenne. Ha szakítani akarok, akkor rögtön jön az érzelmi áradat, akár zsarolás, ígérgetések, én meg egyszerűen képtelen vagyok a sarkamra állni.

Úgy volt, a hétvégét végre együtt töltjük és felhasználjuk arra, hogy végre kicsit kettesben rendezhessük a gondolatainkat. Ebből először a pénteket csalta le, mondván, dolgoznia kell, majd csak este jön. Tegnap közölte, hogy szombat éjszakára is elmegy dolgozni, kell neki a pénz. Ám legyen, megpróbálom feldolgozni...

Ma este miután tisztára nyaltam a lakást és bevásároltam a szeretett kajáiból írt egy sms-t, hogy a főnök közölte, hogy holnap is dolgoznia kellene, ő pedig elvállalta (nem lett volna kötelező, ahogy a szombat éjszaka sem). Ergo a hétvégénkből nem lesz semmi.

Én totálisan kiborultam és rámjött a hiszti. Közöltem, hogy rendben, totálisan lesz*rom, zuhanyozzon szépen le és induljon el hozzám, max majd 5-kor kel, nem 7-kor, magasról teszek rá. Ellenkezett és nem akarta, de gyakorlatilag ráerőszakoltam, szóval elvileg már ide tart...

Rosszul érzem magamat, egyrészt mert minden ígérete ellenére továbbra is tojik rám, másrészt mert egy hétvégét adtunk egymásnak, amit csak egymásra szánunk és arra is abszolút nem kötelező fusi munkákat szervez keresztbe. Úgy érzem hülyét csinál belőlem! Most pedig eljön úgy, hogy abszolút nem is akart... Szerinte nem vagyok elég megértő.

Tehát túlreagálom? Hogyan kéne a tudomására hoznom, hogy szeretném, ha ő is úgy gondolkodna mint és, ha csak két órát tudunk ma már "értelmesen" együtt tölteni, akkor annyit, de én totálisan összetörnék, ha még ezt sem lenne képes megtenni értem. Most annyit ért szerintem az egészből, hogy egy házisárkány vagyok és kierőszakoltam, hogy eljöjjön. A miértek mintha nem jutnának el az agyáig.



2012. nov. 9. 19:13
 1/8 anonim ***** válasza:
párkapcsolat =/= családi kapcsolat
2012. nov. 9. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Szerinted nem érdemelnél meg egy olyan férfit akinek fontos vagy? Szerintem igen. Keress egy olyat, ennek a mostaninak meg meséld el ezt a tervedet ma este. Nem vagy te erre rászorulva, szeretetet nem lehet és nem is szabad kierőszakolni.
2012. nov. 9. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Miért futsz olyan busz után, ami nem vesz fel?
2012. nov. 9. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Hasonló helyzetben voltam már én is. Semmi sem használt, nem lehetett vele beszélni, ha pedig szakítani akartam volt fenyegetéstől kedveskedésen át "biztos-van-valakid"-en át minden. A csúcs az volt, amikor a lakhelyétől 10percre voltam, mert volt kb. 3 üres órám és ő nem akart lejönni kifogásként azt mondta,hogy eszik. 3 órán keresztül.
2012. nov. 9. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Ha szeretne téged nem gyártana kifogásokat hogy miért nem tud talizni veled!Lehet hogy szeret de nem eléggé!Nem szabad magad ráerőszakolni mert minél jobban nyomulni fogsz rá annál jobban nem fogsz neki kelleni!Ha nem vagy vele boldog inkább szakíts vele, állj a sarkadra és ne engedd, hogy hasson rád az elcsépelt szövegeivel!Mert később csak rosszabb lesz!
2012. nov. 9. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Sajnos valóban nem vagy annyira fontos neki, mint amennyire szeretnéd. Szerintem amúgy ne eröltesd a találkozásokat, próbálj másfelé menni. Barátnözz, menj el szórakozni, és figyeld meg mennyire töri magát ha ráhagyod a dolgokat. Ki fog derülni mennyire fontos neki ez a kapcsolat.
2012. nov. 10. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Eljött végülis, itt töltötte az éjszakát. Jól éreztük magunkat, nem tudom minek kellett a hiszti. Reggel úgy ment el, hogy azt mondta örül, hogy végülis eljött. Annyira rosszul esik, hogy így érez és mégis mindig könyörögnöm kell mindenért. Én majd meg gebedek, kidolgozom a lelkemet a kapcsolatunkért és ő ennyit nem képes megtenni értem hiszti nélkül... :( Elkeseredtem, de nem fogok azonnal elmenekülni a kapcsolatomból. Mégegyszer köszi a válaszokat!
2012. nov. 10. 17:47
 8/8 anonim ***** válasza:

"nem fogok azonnal elmenekülni a kapcsolatomból"

dícséretes,hogy kitartó vagy, de ez esetben nem akkor vagy okos,ha küzdesz. Persze, a te dolgod, sok sikert!

2012. nov. 17. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!