Néha nem unjátok már a férjetek? A sok hülyeségét pl a szokasait meg mindent? Máskor meg teljesen odavagytok érte és hianyzik? Normális ez.

Szerintem ez totál normális, főleg egy hosszabb ideje tartó kapcsolatban.

A gond ott kezdődik, hogy a nők képesek ezt gondként kezelni, felnagyítani, aztán a következő gondolatuk már az, hogy "úristen, mi van, ha nem is szeretem már? Bezzeg a szomszéd mindig olyan kedves, olyan intelligens megnyilvánulásai vannak... hmm.. talán tetszik is."

Nincs ember akivel állandóan totális összhangban vagyunk, mindig élvezzük egymás társaságát, mégis sokan ebben a tévképzetben élnek, és tragédiaként fogják föl, ha épp most nincs kedvük egymáshoz. Ez normális, ezt lehet a helyén kezelni. Azt kell eldönteni, hogy tényleg nagyon zavar-e a másik valamilyen szokása, vagy csak ma olyan napunk van, hogy a sz.r is ízetlen.

A szerelem egy hullámzó érzés, ezt el kell fogadni, különben az ember mehet egyik kapcsolatból a másikba. + nem árt, ha azért lehetőleg olyannal házasodunk össze, akivel aránylag összeillünk. Úgy könnyebb elviselni a másik hülyeségét, ha néha magunk is ugyanúgy viselkedünk.

(lány)

Ha nagyon faraszto arra gondolok biztos en is neha faraszto vagyok.Elkuldom menjen egy kicsit ne engem kinozzon. Es hozzateszem azert szeretem de nagyon farszto. Ezt mindig erti. Vagy en megyek el surrgossen valamit pakolni az emeleten.Erre megkerdezi hogy nagyon unom ot per pill.

Neha kell az egyedul eltoltott ido a feltoltodeshez. Ugyanigy vagyok a gyerekekel ha nagyon elevenek elkuldom oket a sajat szobalyukba jatszani.

A ferjem egy kedves jo onkritikaju humoros ember tudja mikor lepi at a hatart nalam es mindig enyhiti egy oda nem illo hulye viccel a dolgot.

Azzal szokott a legjobban felhuzni ha a feleseg engedelmessegerol kezd el beszelni meg a ferfi csaldfoi feladatarol ilyenkor a szemem is forgatom neki.En egy feminista csaladbol jottem o az osi ferfiszerepben hisz.Ebbol rendszeressen van konfliktusunk.

Unni nem unom, de fel tud bosszantani apróságokkal. Valaki írt előttem félig üres tejes dobozokról, na nagyjából ilyen kaliberű dolgokról van szó. Gondolom azért, mert még nem vagyunk évtizedek óta együtt, jobban bírjuk a strapát. :)

Viszont a nagyszüleim 52 éve házasok. Ők gyakorlatilag minden nap összebalhéznak valamin, mert a nagypapa iszonyat makacs, a nagyi meg hihetetlenül szőrszálhasogató. Pl. a nagypapám nem eszi meg a levest melegen, de persze a nagymama mindig megmelegíti neki. Olyankor eltűnik hirtelen szerelni valamit, a nagyi tajtékzik, hogy "ez nem lehet igaz, nézd meg teljesen elhül a kaja, nem hiszem el, hogy nagyapád hogy lehet ilyen, hát miért nem képes jönni amikor már vagy 20x szóltunk neki" és tulajdonképpen nem is igazán emlékszem az elmúlt 20 évben olyan közös ebédre, ami nem arról szólt, hogy egymást piszkálják. A másik, hogy a nagymama iszonyat sértődékeny és még azon is képes napokig hümmögni, ha valaki nem vigyorog folyton, mert biztos rá haragszik. Na egy ponton túl ezt sem lehet jól viselni.

DE! Eddig akárhány házaspárt láttam, mégis csak az ő házasságuk tűnik nekem a legszebbnek. Mert a fentiek ellenére is látszik, hogy nagyon szeretik egymást a mai napig. Nem a megszokás szintű szeretetről beszélek. Volt pl., hogy a nagypapa ment anyumékhoz vigyázni az öcsémre és majd' elsírta magát amikor mesélte anyunak, hogy mennyire rossz érzés, hogy a nagymama otthon fekszik betegen és ő nem tud mit tenni, pedig a nagyi mindig ápolja ha ő beteg, de ő nem tud neki annyi mindent megcsinálni (leves főzést, stb.) és hát szegény mama. Szóval ha nem akarod a hátába állítani a kis baltát, akkor az, ha felbosszant a másik nem azt jelenti, hogy nem jó a kapcsolat, vagy nem szereted. Csak tudni kell kezelni a dolgot és nem elvadítani a helyzetet. Ha elég benned a szeretet a másik fél iránt, akkor 50 év múlva is "csak" bosszantani fog a hülyesége és nem fokozódik ez az érzés.