Miért nem fogadják el a pasik hogy számomra teher egy párkapcsolat?

Én csak olyannal tudok együtt lenni, akibe szerelmes vagyok.

Viszont nálam ez nehezen és nagyon lassan alakul ki és általában akkor ha a srác is a közös társaságba jár, sokat beszélgetünk, esetleg haverok leszünk vagy nem tudom hogy mondjam... szóval nem úgy kezdődik hogy "na tetszel, randi?" mert akkor olyan kényszernek érzem a dolgot, feszengek a csini ruhában és nem tudom elengedni magam, meg önmagam adni mint mikor "nincs tétje" a dolognak,csak egy szimpla találkozó.

Mikor így kezdeményeznek és kedvesen de határozottan megmondom hogy nem akarok semmit, meg nekem nyűg a dolog, nem akarják megérteni és rám akarják tukmálni magukat meg bizonygatják hogy ők majd megváltoztatják a nézeteim, a gondolkodásmódom, ők mások, szuperek, jobbak az átlagnál.

De én már első találkozásnál tudom valakiről hogy kialakulhat-e több laza ismerettségnél.

Nem bírok ilyen "együtt vagyunk azért hogy mindig legyen szex/mert épp nincs nálad jobb/hogy ne unatkozzak/hogy legyen valaki aki este velem alszik mert a mcskám megdöglött" -féle kapcsolatot :D amiben már a tulajdonuknak is tekintenek a pasik és hihetetlen módon próbálják szabotálni a szabadságomat (nem mehetsz bulizni barátnővel, ha mész oda megyek balhézni, másodpercre pontosan ott kell ülnöd a gép előtt mikor én előírom etc.)

szóval, hogy ezt nem értik, hogy nem bírom ezt megcsinálni valakiért akit nem is szeretek csak rámzúdította a randi-dolgot azonnal.

tehát ilyen lassú víz partot mos-típus vagyok.

nem várom el hogy találjak valakit aki hasonlóan áll a dolgokhoz és igazából letettem a szerelem-dologról, de miért nem lehet felfogni hogy akkor sem fogok "bepasizni" ilyen hűbele balázs, ugorjunk azonnal fejest-módon, mert egyszerűen máshogy vagyok felépítve.

mit mondjak helyette akkor, ami hihető duma? ha ezt semmiképpen se fogják fel?