Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Visszahúzódó ribanc, ismerős...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Visszahúzódó ribanc, ismerős ez a típus?

Figyelt kérdés

Nemrég lett vége egy rövidtávú kapcsolatomnak, mert a lány kinézetre visszahúzódó, kimért, aranyos, kedves, csendes volt. Sőt, 2 hónap alatt, amennyire megismertem nem változott a véleményem róla. Épp ezért is csalódtam benne akkorát, mint még senkiben.

Kiderült ugyanis, hogy a hét egyik napján velem, a másik napján viszont mással feküdt le.


Én megbíztam benne teljesen, mert nem ilyennek ismertem meg és most kétségbe vagyok esve, hogy ezek után kiben bízzak meg, ha az ilyen kisugárzású lányok is így átcseszik az embert.


2012. júl. 4. 00:00
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
A szerelem az egy folyamat, én nem hiszek a szerelem első látásban, mert az esetek nagyon nagy részében hamar múlik. Én inkább annak vagyok a híve, hogy ismerjük meg a másikat, ne akarjunk egyből szerelmesek lenni. A szex valóban érzelmi szükséglet is, de egyben testi is. Magamon érzem, néha nem vágyom semmire, csak egy jó szexre. Nincs ezen mit titkolni, sem szégyellni, és nem is érzem magam ettől rossz embernek. Mert nem hülyítek egy nőt sem, nem ámítom őket párkapcsolattal, csak hogy meglegyen és pipa. Az más kérdés hogy nekem is megvannak az ezzel kapcsolatos problémáim. :) Olyan partnert kell ilyenkor keresni, aki ugyanezt szeretné, se többet, se kevesebbet. Mindenre megvan a partner. Akár szex, akár párkapcsolat, akár csak egy jó beszélgetés.
2012. júl. 4. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:

Kiélvezi az életét. Szerintem ez inkább jó mint ellenszenves, mert az a csaj nem törődik a fújolókkal csak teszi amit akar.


Sajnálatos hogy épp belezúgtál, de mi is volt köztetek?

Biztos hogy mással is megtette?

Beszélj vele és tisztázd! Ha akarod őt akkor mondd neki hogy kell neked és ha ő is komolyan gondolja akkor legyen hűséges!

2012. júl. 4. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 Ⱳhite ßelle ***** válasza:

Velem volt olyan, hogy egyszer találkoztunk, több órát beszélgettünk. Alapjáraton elég csendes vagyok, de valahogy vele tudtam sokat beszélni. 2 évig próbáltam megkeresni.

Kisugárzás is fontos, figyelemfelkeltésre jó, önmagában kevés az igazi szerelemhez.

2012. júl. 4. 01:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
Nem szabad külső meg "kisugárzás" alapján megítélni az embereket mert nagy pofára esés lehet belőle. Én a közelmúltban ismerkedtem egy szép, kedves, aranyos lánnyal. Legalábbis ilyennek tűnt, ezt mutatta. Aztán a végén jött a pofára esés mikor kiderült, hogy az elejétől kezdve hazugságra épített, többször is átvert és csak játszadozott velem.
2012. júl. 4. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
Ugyanígy jártam egy csajjal, beadta, hogy vallásos, kis szende, közben egy ótvar r*banc volt. Hatalmasat csalódtam akkor
2012. júl. 4. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 A kérdező kommentje:
De pont ez az, hogy nekem úgy adta be, hogy ő komoly kapcsolatot keres már régóta, meg őt sokszor átverték. Ráadásul én sem csak kalandozgatni akartam vele, erre ezt csinálja velem.
2012. júl. 4. 09:43
 27/33 anonim ***** válasza:
Ezért kell az összejövetelt húzni, és nem az első, vagy második randin összejönni. Ismerkedni kell, és a hosszabb ismerkedés (na nem hónapok, de mondjuk egy hónap azért legyen) kiszűri azokat, akiknek csak a szex kell, de mégis mást mondanak.
2012. júl. 4. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 A kérdező kommentje:

De hát én is ezt csináltam. Igaz, hogy nem volt kimondva, hogy járunk, csak úgy viselkedtünk egymással. Ha két ember minden nap tartja a kapcsolatot egymással, találkozgatnak, összefekszenek, az azért mégis járásnak minősül, ha nincs is kimondva.

Nem akartam én sem úgymond hivatalosan kimondani, hogy járunk, míg meg nem ismerem teljesen és meg nem bízok benne.

Erre ő úgy reagált, hogy nem érzi, hogy engem érdekelne ő.


Így el kezdett ismerkedni mással, velem párhuzamban és vele összejött 3 hét alatt, vagy 5 találkozás után.


A probléma annyi, hogy én érzelmet kezdtem táplálni iránta és ő mással jön össze, amikor elvileg pont jól éreztük egymással magunkat.


A fene se érti a nőket...

2012. júl. 4. 11:06
 29/33 anonim ***** válasza:
Lehet neki csak valami laza dolog kellett, mélyebb érzelmek nélkül. Az más kérdés, hogy ezt lehet közölni a másikkal, nem pedig ellenni amíg valami komoly nem történik, és persze neked meg úgy jön le, hogy akkor most itt valami gebasz van. Őszinteség az alapja egy jó kapcsolatnak, hogy mind a két fél elmondja mire vágyik. Lehet akkor kevesebb lenne a ribancozás, köcs×gözés,.
2012. júl. 4. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 A kérdező kommentje:

Én ezt tisztáztam vele a legelején. Hogy nincsenek hazugságok, titkolózások. Azt mondta, hogy ez nála is alap.

Meg azt is megbeszéltük, hogy komoly kapcsolatot keresünk és nem szórakozni akarunk.

Nem értem miért hazudott.

2012. júl. 4. 11:15
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!