Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Gáz, ha én kezdeményezek?

Figyelt kérdés
Egy sráccal, akit már jó ideje ismerek jövő héten találkozunk, bemegyünk városba stb. Habár csak barátok vagyunk, mindketten többet érzünk. (A barátnőmnek elmondta, hogy irtóra imád engem(:$), de fél, hogy én nem érzek semmit, és nem mer lépni). Ezért kérdezem, hogy gáz lenne, ha mondjuk búcsúzkodáskor megcsókolnám? Még egyikünk se csinálta, szóval nem tudom mi legyen. Ráadásul ő nem tudja, hogy én mit érzek. És azt álmodtam, hogy elutasított. Nem tudom, mit tegyek! SOS!

2012. máj. 13. 11:54
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:
Hát igazából úgyvolt, hogy aznap a barátnőmnél aludtam, így nagyon sokáig kinnt tudtam vele lenni. Kb 4kor találkoztunk, elmentünk mindenfele, fagyiztunk, lementünk a Balatonpartra, járkáltunk a térdig érő vízben (egyszer felemelt és kivitt a vízből tisztára mint egy herceg :-)), aztán elmentünk a közeli parkba. Hozott magával pokrócot, közben szereztünk kaját. Befejeztük az evést, elővett egy rágót, megkínált vele. Ezután beszélgettünk, majd csönd lett. Egymásra néztünk és -tök úgy mint a filmekben- megcsókolt. Hát én azt hittem ott olvadok el abban a pillanatban iszonyatosan jó volt. Később megnéztük a naplementét és mivel így még május közepén elég hideg volt este nekem adta a pulcsiját. :-))))) Aztán elkísért a barátnőm házáig "búcsúzjodtunk" egy ideig. Később kiderült, hogy ezt az egészet a barátnőmmel már azon a hétfőn lezsírozta, és nekem olyan jó barátnőm van, hogy nem mondta el nekem, nem akarta, hogy feszült legyek. Hamarosan leszünk egy hónaposak, azóta rendszeresen találkozunk :) Imádom 
2012. júl. 8. 19:53
 12/12 anonim ***** válasza:
Ez NAGYON romantikus lehetett
2012. júl. 8. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!