Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most hogyan tovább? Hogy döntsek? Kit válasszak? Kellene pár jó tanács!

Figyelt kérdés
Üdvözlök mindenkit! Kellene nekem pár jó szó de tényleg:) Nos az a helyzet, hogy van a jelenlegi vagy nem tudom, hogy is kellene fogalmaznom "volt" kapcsolatom és van az exem. 2 tűz között vergődöm, és nem tudom hogyan is kellene belőle kijönnöm úgy, hogy senki ne sérüljön túlságosan. Szombaton szakítottam a jelenlegi párommal mondván nem vagyok szerelmes, igazság szerint az exemmel már lassan 3 hete beszélünk és Február 3. -án találkoztunk is ahol semmi sem történt csak beszélgettünk egy teljesen üres lakásban. Eközben a jelenleginek hazudtam, hogy bulizni megyek. A találka után semmi bajom nem volt, de az azt követő néhány nap elég boldog voltam gondolom én az ex-xel vagy találkozás miatt. Nos én ugye szombaton szakítottam, hétfőn vagy is a tegnap estét az exxel töltöttem és szeretkeztünk is, ebből adódóan mára teljesen össze zavarodtam. Én azt vallom jelen pillanatban, hogy nem csaltam meg a jelenlegit mivel akkor már 3 napja szakítottunk úgy hogy, a mostani jött hozzám kérésem nélkül. Lényeg a lényeg az ex közölte velem, hogy szépen lassan vissza találhatnánk egymáshoz úgy, hogy heti 2-3 találkozunk, elvagyunk, elmegyünk ide oda és szép lassan elkezdjük megint a kapcsolatot, mert 7 hónap kihagyás után nem lenne tanácsos egyből egymásba ugrani. Igen ám, de így a jelenlegit el kellene hagynom. Tudni kell, hogy az ex-xel azért lett vége mert lelkileg sokat bántott, daccból beszélt és cselekedett, nem mutatta eléggé, hogy szeret stb. . . . kb 10x elhagyott potom dolgokért persze én midig vissza sírtam de ami a legfontosabb Őt igazán szerettem! A mostaniról annyit, hogy úgy érzem nem voltam vele boldog és szerelmes sem olyan szintem amilyennek lenni kellett volna. Kell még tudni, hogy igazándiból ami a legnagyobb baj, hogy szégyellem őt(ezt ő nem tudja) mivel roma vér folyik benne, és a mostani elítélés miatt látom, hogy is néznek rá az utcán, félek elmenni bárhova is, hogy mi van akkor ha pl nem szolgálnak ki, wellnesezni is féltem vele elmenni ebből adódóan. Az exem ő magyar. Hibát hibára halmoztam az elmúlt pár napban mivel, hazudtam össze vissza és ma is. Beszéltem a jelenlegivel és elmondtam neki mindent ami az ex-xel történt, de viszont utána azt mondtam, hogy nem igaz, aztán megint az, hogy igaz és ezt játszottam egész nap tudom, hogy nem volt szép de teljesen össze vagyok zavarodva mert egyiket el kell engednem örökre. Tudom hibáztam nagyot és mostanában sokszor, de a lónak is 4 lába van és az is megbotlik egyszer. Mi a véleményetek? Mit kellene számításba vennem??? Köszönöm előre is az értelmes válaszokat aki meg megszól ezért igaza van, de nem tudok már mit csinálni. Annyit még az exről, hogy én úgy ítélem meg, mert elég jól ismerem őt sőt szerintem jobban mint ő saját magát, hogy elég sokat változott és sok mindenben megváltozott az elmúlt 7 hónap alatt ezt abból ítélem meg, ahogy viselkedik. Minden nap beszélünk és ha csak álca lenne észre venném azonnal.Pénteken találkozok ex-el, hogy mielőtt döntök még 1x találkozzunk. Katasztrófa vagyok. Még annyit ide írnék, hogy a mostanival a szexuális életünk katasztrófa. . . az elején meg. . . áhh leírhatatlan. . . az exel jó.
2012. febr. 22. 00:17
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:
Nem!Nem vagyok még két szék között! Köszönöm szavaitokat hasznos volt!Megírom majd,hogy is döntöttem.
2012. febr. 22. 11:47
 12/12 anonim ***** válasza:

Mindig a döntés a nehéz. A régi vagy másik. A régit már ismered, az újat meg képtelen vagy meg ismerni. Sokat csalódhattál az életben, kapcsolataidban. Az exed volt a szerelmed, de ártott neked, jött egy új aki úlat is hozott. Nem biztos, hogy rossz, mert máképp értékeled a dolgokat. Tudod mit kell nézni egy párban, társban. De félsz is az újtól ,mert nem tudod mit hoz neked, félsz attól, hogy nem tudod a jövőt. A réginek az érzéseid könnyebben ki mutatod, míg az újnak nem. Félsz az újtól.

Nem csaqk a szex számít, vannak ott olyan dolgok is amelyek fontosak, a szex az majd be indul. Szexelni sok mindenkivel lehet, de szeretkezni, azzal akihez tartozol.

2012. febr. 22. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!