Miért van az, hogy a pasik nem mutatják ki az érzéseiket?

Szia! Nem tudom, hogy a te párod miért nem tudja kimutatni az érzelmeit tettekben is, de egyáltalán nem minden pasi ilyen!!!! Ne általánosíts! ;) Az én barátom pl. még "csak" 19 éves, én 20 vagyok, és nagyon is érzelgős típus, kevésszer mondja ki, hogy szeret, de mindig "babusgat", simogat, látszik rajta, ahogy rámnéz, ahogy megölel, hozzámér... Még sírt is miattam már, mikor egyszer csúnyán veszekedtünk... Ezt szerintem embere válogatja és nem tőlünk kéne megkérdezned, hanem a párodtól, mert mi nem ismerjük...

Mert más egy férfi feladata a családban és más a nőé.

Előző vagyok: gondolom több éves kapcsolat esetén gondolja így a kérdező, az elején még persze, nagyon kedvesek, még sírnak is ... :))

Azért nem mutatjuk ki az érzéseinket, mert mire a megfelelő nőhöz jutunk, addigra azokat az érzelmeket a többi nő elpusztítja, szopatással, hülyítéssel, kihasználással, megcsalással. Az igazi meg nem minden esetben az első szerelem.

Hát vannak ilyen férfiak sajnos, az én férjem is ilyen, s mellette van valakim már évek óta, ő meg pont az ellenkezője. Sajnos nincs mit tenni, ebben sosem fognak változni, képtelenek rá, ők igénylik nagyon a szeretetet, és bennük is van érzelem, de nem megy nekik, és bármennyire is nem ilyen választ vártál, de valahonnan ezt hozták magukkal, ez lehet hogy gyerekkori sérülés, a szüleik is ilyenek voltak, nem volt példa az ellenkezőjére, és velük igazán csak akkor fordul elő olyasmi, hogy mégis feltörnek az érezelmek valamilyen formában belölük, mert nálunk is így volt, életemben először nagyon megdöbbentem azon, mikor lebuktunk a kedvesemmel, hogy a férjem is érez, egyetlenegyszer képes volt megfogalmazni és elmondani azt hogy benne mi van, de hát már késő volt sajnos, mert a másik kapcsolatból nagyon nagy szerelem lett. És nem azért mert őt nem szeretem, de csak úgy mint a gyerekeim apját, igazi szerelemre és érzelmekre ő valamiért képtelen, és biztos sok férfi van így, és ez okozta azt, hogy a házasságunk nem jó irányba fordult. Én évekig próbálkoztam változtatni, mindhiába, aztán úgy döntöttem, ha vele nem, akkor mással leszek boldog, de természetesen nem hagyom el, sem őt, sem a gyerekeim. Tudom nem szép dolog így élni sem, de mint minden embernek nekem is jár a boldogság. És csak drukkolok,hogy a férjem is egyszer érezhesse, hogy milyen ez, mert biztosan akad valaki aki őt is boldoggá tudja tenni, hát nekem nem sikerült, de nem csak én voltam ebben a hibás. S a legnagyobb baj a kommunikáció hiánya volt és az, hogy nem tudott mit kezdeni az érzéseivel, magába fojtotta, ahelyett, hogy felém nyújtotta volna azokat.

Többször kérdeztem már én is a férjemtől, hogy mért van ez, mért nem érzékelteti, hogy fontos vagyok neki, mért bánt meg folyamatosan stb. És mért csak akkor kezd el teperni, ha riválist lát a közelben. Én 8 évig csak "fenyegetőztem", hogy nem lesz jó vége, mert szükségem van arra, hogy valaki "szeressen", ha tőle nem kapom meg keresek olyat, akitől megkapom a figyelmet, törődést (tudom, hogy csak egy ideig, aztán minden férfi ilyen lesz), de nem hitt nekem. Egyszerűen nem vette észre a jeleket, annyira nem figyelt, hogy az se tünt fel neki mikor este elmentem és csak másnap mentem haza. Mikor megmondtam, hogy van valakim még mindig nem esett le neki. Aztán, ahogy ráébredt, hogy tényleg igaz teljesen megváltozott. Arra számítottam, hogy szépen összecsomagol és lelép, de nem. 1 évig gürizett, hogy visszakapjon. Ennek már 3 éve. Ahogy érezte, hogy minden rendben egyszerűen megfeledkezett rólam. A napokban közöltem vele, hogy ha mégegyszer elmegyek többet biztos nem jövök vissza, bármit tesz is. Most esküdözik, hogy igyekszik, neki én vagyok a legfontosabb stb. Mindig azzal menti magát, hogy ő nagyon szeret, de természetes neki, hogy mellette vagyok, úgy érzi nem kell félnie én úgyse lépek le.