Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem kellek a barátomnak? 19/L

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem kellek a barátomnak? 19/L

Figyelt kérdés

sziasztok. eléggé közönségesen fogalmaztam meg a címet, de ha pár szóban akarnám elmondani, erről lenne szó.

barátommal 8hónapja vagyunk együtt, azelőtt 4éven át jóban voltunk. szinte soha nem veszekszünk, eddig nagyon kedves és figyelmes volt velem, és nagyon szeretem.

egészen idáig a nemi életünk is nagyszerűen működött. Kb két hónapja azonban egyre ritkábban kezdtünk szeretkezni, egészen addig, hogy egy hónapja már csak akkor történt valami,ha határozottan kezdeményeztem. azt hittem, megunt engem, s ezt megbeszéltem vele is.

azt állította, hogy még mindig ugyanúgy szeret, csak sok dolog vonja el a figyelmét, de nincs semmi baj, ugyanúgy kíván.

nos, azóta egy alkalommal szeretkeztünk, s akkor is rövid volt, de szenvedélyesnek tűnt. azon kívül esténként kifogásokat keresett, hamar elaludt, vagy órákig tévézett, megvárta, hogy én aludjak el. ha kezdeményeztem, azt mondta, hogy fáradt, akkor is ha előzőleg egész nap pihent. olyan is megtörtént, hogy azt állította, fáradt, hazamentem, hogy aludni hagyjam, s másnap megtudtam, hogy hajnali 2ig egy haverjával járták a várost.

mit tegyek? tényleg megunt már?


2011. dec. 21. 16:22
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
hát kérem téged megcsalnak!
2011. dec. 21. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Szerintem kérdezd meg tőle kerekperec mit érez. Mondd, hogy ha ez így megy tovább elhagyod. Döntse el mit akar, mert ez így nem kapcsolat.


Ja, amúgy a párod dolgozik, az meríti ki ennyire?

2011. dec. 21. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
Haverjával? Várost? Itt egy új csajszi lehet. Nekem ez az első gondolatom.
2011. dec. 21. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 danyiluska ***** válasza:
Vagy megunt vagy megcsal. Move on!
2011. dec. 21. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
Nem is tudom... én is gondoltam eleinte a megcsalásra, de szinte az összes szabad idejét velem tölti. Egyetemista, közel lakik hozzám kintlakásban és amint hazaér, át szokott jönni. Ugyanannyi időt töltünk együtt, mint eddig, csak a szex ritkult.
2011. dec. 21. 16:42
 6/14 A kérdező kommentje:

ja, szerencsére a haverjával tutira a városban voltak, mert az unokatesóm vitte ki őket kocsival egy bárba, s többen is látták. ez kisváros, terjednek a hírek:))

szerintem nem csal meg, bár biztosra soha nem lehet mennni. az a gond, hogy ha megpróbálok vele beszélni, akkor félválaszokat ad és mindig terelni próbálja a témát.

2011. dec. 21. 16:43
 7/14 anonim ***** válasza:
szerintem nem véletlenül! oké, hogy szerinted nem csal meg, de valami akkor sem normális! egy fiatal srác inkább állandóan szexelni akar, minthogy kerülje. én lány vagyok, de én akkor viselkedtem így amikor már nem voltam szerelmes a barátomba! lehet, hogy ő is így van ezzel. az viszont tényleg fura, hogy inkább "lekoptatott", hogy várost járjon a barátaival.. nem tudom én ezen elgondolkoznék...
2011. dec. 21. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
hidd el, azóta is ezen gondolkodom:(
2011. dec. 21. 17:00
 9/14 A kérdező kommentje:

volt olyan időszak, amikor undorítónak éreztem magam amiatt, hogy kívántam a szexet... de végülis 19 éves vagyok, a barátom 20, és nagyon jó vele.

eleinte minden nap szeretkeztünk, ezt nem várom el, de néhány naponta nagyon szeretném:( másban mindenben szinte tökéletes, nem akarom elhagyni, mert nagyon szeretem és látom, hogy ő is engem.

csak ez a fránya szex:((

2011. dec. 21. 17:04
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
dehogy vagy undorító!! ez tök természetes, ha szereted a barátod! próbáld meg valahogy elcsábítani! szexi fehérnemű stb. ha ekkor is visszautasít, akkor ott szerintem valami gond lesz! de akkor meg ne hagyd, hogy kibújjon a dolog alól! mondja meg, hogy mi a baja.
2011. dec. 21. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!