Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Úgy érzem soha nem lesz senkim, mit tehetnék ilyenkor?

Figyelt kérdés

17 éves fiú vagyok. Soha nem volt még komoly kapcsolatom lánnyal, sőt, semmiféle kapcsolatom...az elmúlt pár évben a próbálkozásaim semmit sem értek, kudarcot kudarcra halmoztam.

Elegem lett abból hogy a haverjaim nagy többsége ezzel idegesít hogy örökre egyedül maradok, mert soha nem lesz senki olyanom, akihez igazán tartoznék.

Van pár lány barátom is, de az nem ugyanaz, velük jól eltudok lenni, de sosem jöttem be igazán egyiküknek sem :(

Pedig mondták páran hogy nem nézek ki haláli csúnyán...meg azt is hogy jobb lenne ha bulizni mennék egy kicsit;

Csakhogy itt a másik bökkenő, hogy én nem vagyok az a tipikus bulizós fajta, én a szórakozóhelyeken nem tudom magam feltalálni, nem az én világom, két különböző téma vagyunk..nagyon ritkán ha eljárunk egyik elég közeli, és rendes barátommal csak úgy iszogatni kicsit, persze mértékkel....ez is talán felejteti velem valamennyire a jelen helyzetem :'S

Sosem kértem semmi más komolyabbat az élettől ez ideáig, mint hogy összejöjjek egy igazán kedves, aranyos, megértő leányzóval, akit szerethetek, és a létező minden minden módom kielégíthessem a vágyait! Tényleg olyan sokat kéérek??:'((


2011. aug. 2. 22:31
1 2 3 4
 1/33 A kérdező kommentje:
Utólag is bocsánatot kérek a hosszú szövegért...:)
2011. aug. 2. 22:34
 2/33 anonim ***** válasza:
66%

üdv a klubban testvér.

19F

2011. aug. 2. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/33 anonim ***** válasza:
Szórakozóhelyen nem is jó ismerkedni...tapasztalatból mondom. Am én 17 éves lány vagyok, én sem jártam még senkivel, és én is angyon szeretnék már komoly kapcsolatot. Nem érzem magam kevesebbnek mint bárki más emiatt.Ha a haverjaid ezzel piszkálnak, az nem valami rendes húzás. Még csak 17 vagy, ne aggódj biztos találsz majd valakit, és gondolj arra h a haverjaid sem fognak mindig járni valakivel, lehet h most van barátnőjük, de ezek a tiniszerelmek nem túl hosszúak és csak csalódás lehet a végük.Nekik lehet 6 év múlva nem lesz senkijük, neked meg már lesz pl feleséged is :)))
2011. aug. 2. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/33 anonim ***** válasza:
lányként... csatlakozom
2011. aug. 2. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 mimano ***** válasza:
17 éves vagy, bőven van még időd, hogy lányokkal ismerkedj! Ne aggódj, egy kis önbizalmat erőltess magadra, és nem lesz itt gond.
2011. aug. 2. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/33 anonim ***** válasza:

Akkor ne maradjak már ki én sem...

21/f

2011. aug. 2. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/33 A kérdező kommentje:
Köszönöm a jó tanácsokat!:)
2011. aug. 2. 22:42
 8/33 szenszi ***** válasza:

anonim szüzek klubja


76F - még mindig szüz

2011. aug. 2. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/33 anonim ***** válasza:
58%
Olyan az üzeneted tartalma mintha én irtam volna.ne aggódj kibírod én is kíbírom igaz nehezen de igy van.ha nő hiányom van akkor meg felmegyek a szokásos bérnöstényhez.35F
2011. aug. 2. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/33 anonim ***** válasza:
Gondolj arra, hogy vannak, akik nálad sokkal idősebb korban vannak ebben a helyzetben. Előtted az élet, ahogy mondani szokták. Csak ne add fel, próbálkozz újra meg újra, és előbb vagy utóbb össze fog jönni.
2011. aug. 2. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!