Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megírtam a barátomnak, hogy szerintem nem illünk össze. Miért nem érti?
ugyanis keresi bennem a hibákat, de egyfolytában, a sajátját meg észre nem venné, annyit vitatkoztunk már ezeken, hogy rájöttem, én ilyen vagyok, ő meg olyan, nem egyeztethető, eredmény: nem illünk össze.
a barátom erre mit válaszol?
írja tovább, hogy mennyi mindent nem csinálok jól, számonkér, tehát folytatja a vitát, mintha nem is írtam volna semmit.
a végére azért oda tette, hogy legalább így képben van, hogyan gondolkodom (a szakításon agyalok, de még nem állt össze a kép)
mindent összevetve, hogy nem érzi a súlyát, hogy hagyni kellene egymást?
annak ellenére, hogy szerelem megvan, de egyszerűen mindig ugyanott ugyanazok a gondok jönnek elő.
vagy a szerelmeseknek végsőkig kellene harcolniuk egymásért alkalmazkodás céljából?
tényleg szeretem őt, de nem bírom már, hogy változzak meg, mert most sem vagyok jó, meg most sem, meg most sem, és olyan mondja, aki szintén nem hibátlan!
Hát ez így nem működik.
Ha betelt a pohár, szakíts.
lehet szakítás lesz a vége
ezt az átmeneti állapotot nem értem, hogy nem látja, hogy a vitákon én már túl vagyok? hogy feladtam?
az is bonyolítja a dolgokat, hogy elengedni egymást nem könnyű. még ha ez lenne a logikus is.
szóval én már a kapcs jövőjéről/kimenetélőr szeretnék beszélni, nem a vitákról
de az ő feltételei, hogy én megváltozzam
tehát a vitákon nem tud túl látni
szerintem csak egyszerűen ne reagálj se telefonhívásra, se internetes beszélgetésekre.. így csak leesik neki, egyszer nekemis volt egy ilyen f@sz pasim, addig kell otthagyni, amíg nem késő...
20L
jelenleg pont ezt csinálom
nem reagálok
addig annyi lejött neki, hogy mire gondolok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!