Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vélemény? Többi lent.

Figyelt kérdés
A történet elég bonyolult, de megpróbálom összefoglalni. Van egy lány, akit nagyon szeretek, de van egy apróbb gond, hogy van barátja. Eközben volt már csók is, (ráadásul ő csókolt meg), igaz egy kicsit alkohol hatása alatt volt a dolog, de amikor megbeszéltük akkor azt mondta, hogy nem bánta meg a dolgot, és amit mondott az továbbra is így gondolja, mert azt mondta, hogy én ezt megérdemlem. Ezek után rengeteget sms-eztünk, és nagyon sok kedvességet írt (én is), hogy nagyon fontos vagyok neki, és nem tudja hogy mit csinálna nélkülem. Megmondta azt is, hogy tőlem kb 10 nap alatt kap annyi kedvességet, mit a barátjától 6 év alatt... és még sorolhatnám. Sokaknak az juthat eszébe, hogy csak szívat, és játszik velem, de mivel jól ismerem tudom, hogy nem azt csinálja, szerintem egyszerűen nem tudja otthagyni az a kapcsolatot ami már x-szer indult újra, és nem is boldog benne... Szóval légy szíves véleményt... :) bocs a hosszú szövegért... :)
2010. nov. 23. 18:21
 1/5 anonim ***** válasza:
ha szereted, akkor békén hagyod és hagysz neki időt arra, hogy lezárja az előző kapcsolatát vagy helyrehozza, ha azt szeretné
2010. nov. 23. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
hát ez már elég régóta megy, és az a baj, hogy szerintem ő sem tudja, hogy mit csináljon...
2010. nov. 23. 18:27
 3/5 anonim ***** válasza:
épp azért hagyd békén...ha téged akar akkor majd dönt, ha nem akkor meg legyél boldog attól, hogy ő boldog
2010. nov. 23. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
elhiheted, hogy boldog lennék, és hagynám, ha ő is az lenne, de te ott tudnád hagyni ha látod, hogy nap mint nap olyan szar kedve van hogy az csak na...
2010. nov. 23. 18:32
 5/5 anonim ***** válasza:
Az a baj, hogy hiába van szar kedve, ha egyszer mégsem lép ki a kapcsolatból...Márpedig csak így lenne értelme nektek együtt lenni.
2010. nov. 23. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!