Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátom kicsit túlságosan is kijön a barátnőmmel…felhozzam neki még egyszer?
Pár hete barátaimmal elmentünk biciklizni négyen, 2 barátnőm az egyetemről, a barátom és én. A barátom már találkozott mindkét barátnőmmel, de az egyikükkel, legyen Ancsa, már háromszor is mert mentünk korábban duplarandizni.
Szóval háttérsztori: a 20 p bicikliút során úgy alakult, hogy én a 4. lány mellett bicikliztem és beszélgettünk, míg barátom és Ancsa előttünk tekertek. Mivel a barátnőm biciklije nem volt a legjobb állapotú, és ő amúgy is kicsit kevésbé sportos, lemaradtunk, barátom meg ment tovább Ancsával észre sem véve hogy mi másfele mentünk. Végül mindannyian leértünk a tópartra, ott nem volt semmi gáz. Viszont hazafele meg akartunk állni egy boltban - mondom én ismerem a környéket, menjünk ebbe az irányba. Ancsa viszont egy másik útvonalat mutatott (ami egyébként hosszabb volt mivel nincs helyismerete) a barátom vele ment, így végül megint lemaradtunk barátnőmmel és másik útvonalra tértünk rá hiszen nem tudtuk hogy ők merre mentek. Végül megint 20 p után visszatértünk a faluba, mi ugye később…
Azt tudni kell, hogy barátomnak egyik kedvenc fantáziája engem más lányokkal elképzelni. Engem kicsit zavart, de belementem korábban mert tetszett hogy neki tetszik. Szóval korábban már eljátszottunk a gondolatával hogy egyik gyerekkori barátnőmmel, akit ő is ismer, hármasban csinálnánk.
Na most, pár nappal a biciklis incidens után barátom felhozta, hogy nincs-e valaki új akivel szívesen csinálnám a falunkból. Ancsa is a mi falunkban él, és minthogy nincs sok barátnőm aki szintén itt él, már kezdett rossz érzésem lenni. Mondtam neki, hogy nem jut eszembe senki akivel szívesen csinálnám…végül ez abba is maradt. Aztán a következő hétvégén véletlenül összefutottunk Ancsával egy randiból hazafele menet az utcánkban. Feltűnt hogy sokat néznek egymásra a barátommal, de hát beszélgettünk hármasban, nem kerítettem neki nagy feneket. Ancsa említette, hogy a barátja nincs a faluban, mert hazament meglátogatni a szüleit. Pár nappal később, mikor barátommal kettesben voltunk megint felhozta a hármas gondolatát, és hogy álmában valamelyik barátnőmnek írtam hogy csatlakozzon de nem tudja ki volt. Később hozzá tette, hogy miért ne írnék az Ancsának, úgyis otthon van egyedül (persze fantázia részeként).
Nekem ez már teljesen kiverte a biztosítékot, mert az volt az érzésem hogy mi van ha róla fantáziált már a hét korábbi napjain is amikor én nem voltam otthon.
Mondtam neki, hogy rosszul esik nekem ez a hármas fantázia, mert az az érzésem hogy nem vagyok neki elég. Teljesen megértő volt és azt mondta hogy többet nem hozza fel. Viszont végül nem mondtam neki hogy ez az egész Ancsás helyzet is mennyire furcsa volt nekem.
Ez már egy hete történt, de még mindig bizonytalan vagyok. Érdemes felhozni még egyszer?
Nem érdemes felhozni. Megbízol a barátodban? És a barátnődben ?
Ha nem akkor meg értelme nincs, se a barátságnak se a kapcsolatnak.
Köszönöm az eddigi válaszokat.
2. Nem vagyok ebben biztos, sokat beszélünk a jövőről, családot szeretne velem és én is. A fantázia lehet csak fantázia, nem? Kicsit utánanézve azt találtam hogy hasonló fantáziák elég gyakoriak férfiaknál. Engem nem zavar ha vonzódik más nőkhöz is, szerintem az normális, csak én nem akarok ezekbe belemenni, megtarthatja magának.
"Engem nem zavar ha vonzódik más nőkhöz is, szerintem az normális, csak én nem akarok ezekbe belemenni, megtarthatja magának."
"Azt tudni kell, hogy barátomnak egyik kedvenc fantáziája engem más lányokkal elképzelni. Engem kicsit zavart, de belementem korábban mert tetszett hogy neki tetszik."
Màr belementèl, innentől nincs megàllàs.
Zavart, de magadat hàttèrbe szorìtottad, ès megfelelèsi kènyszerből belementèl.
Ebbe a törtènetbe hol vagy te?? Ja sehol....
Az a baj ezzel, hogy manipulátor személyiség, mert többszöri probálkozást is bevet és nem áll le ahogy látni, csak téged nyugtat meg.
Megakarsz neki felelni, ezt még a hülye is látja, hogy mennyire irányitható vagy, és holtra nem érdekli, hogy jót szórakozik veled és a barátnőddel, az sem kizárt, hogy bepróbálkozik nála és ha ő belemegy akkor vele csinál egy hármast, addig fog menni amig kiszolgálják.
A komolyan gondolja veled, pedig nem hihető, csak megnyugtat, hogy ne legyél gyanakvó.
Van egy olyan gyanum, hogy egy nárcisztikus-manipulátorral vagy mit szólsz hozzá?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!