Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan szabaduljak meg az erőszakos, agresszív barátnőmtől?
Elég gázos kapcsolatban vagyok és nem látom a kiutat. 3 éve vagyunk együtt, de csak 1 éve lakik nálam. Részmunkaidős állása van, nekem pedig teljes, ezért valamivel több házimunkát végez mint én, de folyamatos veszekedés van emiatt. Nem érti, hogy attól még, hogy itthonról dolgozom, nem érek rá ugyanannyit, mint ő.
Ma épp főzött, és nem volt egy hozzávaló, és kiküldött a boltba, hogy hozzak azonnal. Először azt mondtam, hogy "mindjárt", de erre rögtön elkezdett hisztizni, hogy ő már feltette a kaját és nagyon kéne. Én nagyon nem értem rá, és nem is az első ilyen, ezért odamondtam neki csupán annyit, hogy már ezerszer kértem, hogy úgy kezdjen neki a főzésnek, hogy megnézi rendesen, hogy minden van-e itthon, ami kell. Erre jött a szokásos hiszti, kiabálás, hogy én nem tudok normálisan főzni, ő a konyhai rabszolga, mert ő a nő, és ne merjek beleszólni, hogy ő mit hogyan csinál. Én mondtam, hogy jó, akkor oldja meg, ahogy akarja, én ki nem megyek a boltba. Ezek után földhöz vágott több tányért, poharat és azt mondta, hogy mindet összetöri, ha nem megyek ki a boltba és mellesleg soha többé nem főz nekem semmit. Végül kimentem, és a szilánkokat is otthagyta, nekem kellett összeszedni mindent és el is várta, mert én borítottam ki, én tehetek erről.
Nos ez sajnos nem az első ilyen jelenete. Nekem pedig elegem van, féltem már tőle az értékeim és a lakásom. Bocsánatot egyáltalán nem kér, szent meggyőződése, hogy az ő rongálása és bömbölése csak az én gonoszságom tünete, és nekem kell bocsánatot kérnem.
Csak az a baj, hogy nincs hova mennie, a keresetéből képtelen lenne eltartani magát, a szüleivel nincs jóban, barátai pedig nincsenek. Akkor hát hogyan tudnék megszabadulni tőle? Ha csak felvetem érintőlegesen, hogy nem biztos, hogy szeretném ezt folytatni, akkor jön a hisztiroham, sírás, fenyegetőzés.
Leülteted és elmondod neki, hogy nem bírsz vele tovább együtt lenni. A komolyabb értékeidet tedd biztonságba (egyszer én őriztem egy ismerősöm monitorját)
Adj neki x időt, hogy keressen valami helyet, aztán cucc kirak, zárcsere.
"Szerintem te az a típus vagy, aki úgy volt/van vele, hogy te teljes állásban dolgozol, ezért minden IS rámaradt a háztartásban, mivel ő "csak" részmunkaidős."
Na, és ezt mire alapozod? Hogy arra nem tudod alapozni, amit írtam ide, az fix. Innentől a te fantáziád, szóval pont annyit is ér.
Többi válaszolónak köszönöm, hasznosakat írtok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!