Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan szabaduljak meg az erőszakos, agresszív barátnőmtől?

Figyelt kérdés

Elég gázos kapcsolatban vagyok és nem látom a kiutat. 3 éve vagyunk együtt, de csak 1 éve lakik nálam. Részmunkaidős állása van, nekem pedig teljes, ezért valamivel több házimunkát végez mint én, de folyamatos veszekedés van emiatt. Nem érti, hogy attól még, hogy itthonról dolgozom, nem érek rá ugyanannyit, mint ő.

Ma épp főzött, és nem volt egy hozzávaló, és kiküldött a boltba, hogy hozzak azonnal. Először azt mondtam, hogy "mindjárt", de erre rögtön elkezdett hisztizni, hogy ő már feltette a kaját és nagyon kéne. Én nagyon nem értem rá, és nem is az első ilyen, ezért odamondtam neki csupán annyit, hogy már ezerszer kértem, hogy úgy kezdjen neki a főzésnek, hogy megnézi rendesen, hogy minden van-e itthon, ami kell. Erre jött a szokásos hiszti, kiabálás, hogy én nem tudok normálisan főzni, ő a konyhai rabszolga, mert ő a nő, és ne merjek beleszólni, hogy ő mit hogyan csinál. Én mondtam, hogy jó, akkor oldja meg, ahogy akarja, én ki nem megyek a boltba. Ezek után földhöz vágott több tányért, poharat és azt mondta, hogy mindet összetöri, ha nem megyek ki a boltba és mellesleg soha többé nem főz nekem semmit. Végül kimentem, és a szilánkokat is otthagyta, nekem kellett összeszedni mindent és el is várta, mert én borítottam ki, én tehetek erről.

Nos ez sajnos nem az első ilyen jelenete. Nekem pedig elegem van, féltem már tőle az értékeim és a lakásom. Bocsánatot egyáltalán nem kér, szent meggyőződése, hogy az ő rongálása és bömbölése csak az én gonoszságom tünete, és nekem kell bocsánatot kérnem.

Csak az a baj, hogy nincs hova mennie, a keresetéből képtelen lenne eltartani magát, a szüleivel nincs jóban, barátai pedig nincsenek. Akkor hát hogyan tudnék megszabadulni tőle? Ha csak felvetem érintőlegesen, hogy nem biztos, hogy szeretném ezt folytatni, akkor jön a hisztiroham, sírás, fenyegetőzés.



tegnapelőtt 19:30
1 2 3 4
 11/35 anonim ***** válasza:
Most ezen az elven örökké vele maradsz, mert a csaj nem tud majd hova menni? Adj neki 1-2 hetet, hogy oldja meg a lakhatását. Finoman közöld vele, hogy már nem szereted, nem szeretnél vele lenni. Ennyi az egész.
tegnapelőtt 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/35 anonim ***** válasza:
100%
Amíg nem éltetek együtt, addig is lakott valahol, addig is megoldotta az életét.Nem kell aggódni érte.
tegnapelőtt 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Természetesen nem akarok vele maradni, hiszen pont az a kérdésem, hogyan szabaduljak meg tőle.
tegnapelőtt 22:40
 14/35 anonim ***** válasza:
Hát nálunk egyszer volt hasonló eset, mikor visszaszóltam neki, azóta én főzök.
tegnapelőtt 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/35 anonim ***** válasza:
0%

Biztos le leszek pontozva, de nem érdekel.

Szerintem te az a típus vagy, aki úgy volt/van vele, hogy te teljes állásban dolgozol, ezért minden IS rámaradt a háztartásban, mivel ő "csak" részmunkaidős.

Ergo ő mos, takarít és főz. Te meg arra nem voltál képes, hogy kiszaladj a sarki boltba egy elfelejtett hozzávalóért, mikor ő a kettőtök kajáját főzte.

Oké, a reakciója szélsőséges volt, ez tény, de meg tudom.érteni, ha te egy gyufaszálat nem teszel keresztbe otthon, csak mert te "teljes munkaidőben" tolod, ő meg "csak" részmunkaidőben.

tegnapelőtt 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 anonim ***** válasza:
#15 A Kérdező lakásában laknak, részmunkaidős meló mellett, azt hiszem a költségek sem egyenlő arányban oszlanak meg.
tegnapelőtt 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/35 anonim ***** válasza:
81%
Szerintem ezt csak úgy lehet megoldani hogy összepakolod a cuccait amikor nincs itthon, mikor jön odaadod neki és fizetsz neki szobát 1-2 éjszakára, a lakásba nem engeded be többet. Mert különben nagy balhé lesz ott. Így meg odaadod a pénzt szállásra néhány napra, vagy ha akarja intézel is neki szobát, hogy átgondolja utána hová akar menni. Én nem alkudoznék ilyennek úgy hogy ott lakik ahol én.
tegnap 02:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/35 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is zárcsere, pakold össze a cuccát, tedd ki az anyjáék előtt, vagy ha messze van, valami szállás előtt, ahol fizetsz neki pár éjszakát, aztán oldja meg az életét. Ilyen idegbeteg, török-zúzok hisztérikát nem lehet másként kitenni, mert ha szakítasz vele, dühében összetöri a berendezést is, és olyan károkat okoz, amiket úgyse fogsz tudni behajtani rajta. Most csak könnyen pótolható dolgokat tört össze dühében, de mit csinálsz, ha az ablakot, mosdókagylót, stb. töri be dühében és bosszúból? Az azért nem párezer forintos tétel.

1 hétig/hónapig ne kerülgesd otthon, mert semmi nem fog változni, ellenben ha kiteszed a lábad otthonról, akkor járhat az agyad, hogy mit fog művelni, amíg nincs szem előtt. Nem a te gondod, hogy hol fog lakni és mit kezd magával.

tegnap 06:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/35 anonim ***** válasza:
100%
Pakold össze a cuccát, zárcsere, tedd ki az ajtó elé. Nincs oda bejelentve lakcimre, ugye?
tegnap 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/35 anonim ***** válasza:
72%

Ez a nő hol lakott mielőtt téged megismert?

Mert előtted is volt élete, lakott valahol. Gondolom nem a híd alól szedted össze. Úgyhogy csak annyit kell tennie hogy visszamegy oda ahonnan jött. Ha más nem akkor a szülei, rokonai, barátai segítsenek rajta. Neked ez nem feladatod.

tegnap 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!