Szerintetek itt én hibáztam, vagy a párom reagálja túl?

Itt elég sok különböző dolog van összemosva és mindkettőtöknek lenne hová fejlődni párkapcsolati készségek terén.

Az elég sok embernek rosszul esik, ha ki van dőlve betegen, a másik meg közben jár-kel és falja a jobbnál jobb élményeket. Társnak lenni azt jelenti, hogy a másik mellett állunk és osztozunk az örömeiben és nehézségeiben egyaránt. Akinek valóban szerető társa vagy, annak szíved szerint átvállalnád a betegségét, hogy könnyíts a helyzetén. De mivel ezt nem lehet, beéred azzal, amit lehet: te is áldozatot vállalsz, otthon maradsz vele, akár fizikai segítséget is nyújtasz neki, vagy ha más nincs, tartod benne a lelket a jelenléteddel. Ettől még persze neked is vannak igényeid, de azokat háttérbe szorítod olyankor, ha a másik beteg. Ha nagyon fontosnak érzel egy nem kötelező jellegű programot, akkor is egy megbeszélés a minimum. A megbeszélés egyébként is egy minimum, a párok általában egészségesen is össze szokták egyeztetni a programjaikat, nem pedig csak élik külön a világukat mint két lakótárs. Ha tudom, hogy a másiknak fontos hogy valamit közösen éljünk át, de ma este épp valamiért nincs kedve, akkor halasztjuk (ha ez józan keretek közt lehetséges).

Amúgy viszont a párod általánosságban igencsak nehéz esetnek tűnik, mintha mély szorongások dolgoznának benne, amit aztán mérgező megoldásokkal vagy merev kontrollal próbál kompenzálni. Szerintem ez az eset sem feltétlen arról szól, hogy a betegség miatt ténylegesen jól esne neki, hogy otthon maradsz vele, hanem mintha büszkeségi kérdést csinálna belőle, hogy a kedvéért otthon marad-e a párja vagy sem. És akkor ott van az is, ahogy a konfliktusokat kezeli. Előfordulhat olyan, hogy nagyon megharagszol a másikra és hozzászólni sem tudsz, de ezt az ember lehetőleg kerülni igyekszik. Ő viszont mintha előszeretettel alkalmazná, tüntet és büntet, a durciból bevágott hallgatással is, a külön csinált reggelivel is, a cinikus megjegyzésekkel is. Ami egy nagyon káros hozzáállás. És akkor a kompromisszumképtelen merevségről még nem is beszéltünk.

#20 Sajnálom, egy kicsit hisztis a barátnőd, ez, hogy nem szól hozzád...! Legalább mondaná, hogy rosszulesett, te elnézést kérsz, és megy tovább az élet. De ezt így minek túlhúzni? :-(

#17 vagyok

"Azt azért egyedül is túl lehet élni."

Ez igaz, de minél több dologra kapod ezt meg a párodtól, annál kevésbé beszélhetünk támogató párkapcsolatról. Végső soron mindent túl lehet élni egyedül is.

"Azt kelzeljetek el h azota hozzam se szol. Reggelit is csak maganak csinalt mert h kulon mukodunk, nem?"

Ha nincs megértés és együttműködés, akkor működjetek teljesen külön, és nem egy lakcímen. Szerintem eljött az ideje.

#20

A párod egy passzív-agresszív, sértődős gyerek. Nem olvastam végig az összes kommentedet, de ezen megakadt a szemem. Biztosan egyikőtök sem tökéletes és nagy bajok vannak a kommunikációtokkal. Valószínűleg benne sok-sok elnyomott sérelem van veled szemben, amit nem mer normálisan a szemedbe mondani és amint alkalma van rá, mint pl, hogy tegnap elmentél sétálni, puffogni fog és téged beállít rossznak.

Biztos vagyok benne, hogy te sem vagy szent és valami miatt viselkedik így veled, amiről talán még magad sem tudsz, hiszen nem mondja, csak puffog. Normális kapcsolatban nem sértődnek meg az emberek, ha a párjuk elmegy sétálni egyedül egy órára.

Ha így folytatjátok és nem ültök le megbeszélni, hogy VALÓJÁBAN mi is nyomja a lelketeket a másikkal kapcsolatban, hamar zátonyra fogtok futni.

Valószínűleg neki sem fog tetszeni, amiket te elmondasz és neked sem, amiket ő. De kiadjátok legalább magatokból. Aztán el lehet szépen dönteni, hogy hajlandóak vagytok-e változtatni és kompromisszumokat kötni, vagy fölösleges folytatni egymással.

Gondolom friss a kapcsolat. Én már 10+ éve együtt vagyok férjemmel, fix, hogy magasról lexarom és ő is, ha elmegy egyikünk szórakozni 😅 Sőt, én örülnék is neki, hogy bekuckózhatok és aludhatok vagy sorozatot nézek meg csend van.

A párod egy cseppet önző.