Ezek a langyos házasságok ennyire általánosak?

Elég sok tartós párkapcsolat ellangyosodik. Alapból sem könnyű olyan párt találni, akivel legalább az alapokat illetően egyeztek, és még akkor is komolyan benne van a pakliban, hogy sok év alatt más irányba változtok, vagy legalábbis beletespedtek. De mi az alternatíva? Vagy pár évente lecseréled a párod, akár egy kocsit, mert úgy gondolod, hogy találtál jobbat, de akkor igazán hosszú távon senkivel sem lesztek társak. Vagy eltelik az életed egyedül.

Úgy eleve, 40 körül már nem úgy állsz az élethez, mint fiatalon, amikor tele vagy álmokkal, és amikkel elégedetlen vagy az életedben, azokon változtatni igyekszel egy jobb jövő reményében. Ilyen korban már határozottan több a vesztenivalód, jobban megtanulod beérni azzal, ami jutott. És ha az nem kifejezetten rossz, akkor kevésbé fogsz újba vágni és felhúzni a dolgokat nulláról, ez ugyanúgy igaz kapcsolatra, mint munkahelyre, lakóhelyre, bármire.

Hát ez az élet. Nem lehet romantikusan lángolni valaki iránt évtizedekig. Nem azt mondom hogy minden hosszú házasság ilyen, de a legtöbb igen. Nekünk pl jobb, mert van szex, nem is rossz, szerető egyik oldakon sincs. De azért ja, nem is olyan szenvedélyes már a dolog mint 20 évesen.

És az az igazság, hogy hiába divat a mai világban a válás, meg a "jobbat érdemelsz, találd meg önmagad" felfogás, a kolléganőidnek valamilyen szinten igaza van. 40-es, családos emberként valószínűleg jobbat már nem fogsz találni a jelenlegi párodnál. Vagy választhatsz valami örök szinglit, aki eddig senki másnak nem kellett (vajon miért?). Vagy marad egy másik elvált, akit ugyanúgy unt már egy másik nő (vajon miért?). És akinek ráadásul a gyerekeivel meg az exével is lehet szenvedni (oda-vissza). Az ilyen "újrakezdő" kapcsolatok alapból rosszabb pozícióból indulnak, több hátráltató tényező van bennük, öreg ember nehezebben alkalmazkodik, több a rigolyája. És ha találsz is valami csoda folytán valami normálisat akivel elviselitek egymást, azt meg ugyanúgy unni fogod 5-10 év múlva mint a mostanit. Vagy igen, lehet egyedül maradni, akkor meg 0 szabadidő, 0 pénz, de legalább lehet büszkének lenni. Igazából ha a kapcsolatban egyik fél sem agresszív, nem utálják egymást, jól funkcionálnak a nagy érzelmeket leszámítva, akkor nem igazán éri meg elválni. Nem lesz jobb tőle semmi. A ruhák meg a nyaralás mellékes, azok inkább csak kompenzációk azért mert az ember megöregedett, és már nem olyan szenvedélyes az élet mint régen. De nem hinném, hogy konkrétan pár göncért meg évi egy hét görögbenkicsimmel érzésért maradna bárki kapcsolatban. Szimplán nincs jobb opciója, akkor meg már hadd rendeljen magának szép ruhákat egy kis plusz boldogságért.

Hát én egyáltalán nem tudom sajnálni az ilyen típusú embereket sem nőkben, sem férfiakban. A gyerekeket sajnálom mert abban nőnek fel, hogy nem szeretik egymást a szüleik és igazából őket sem.

Az egy dolog, hogy kevesebb lenne a pénz, vagy két gyermekkel nehezebb lenne társra lelni, de a gyerekek életét kéne nézni érzelmi alapon.

Más képes váltani még 50+ évesen is, a szóban forgó nők pedig szeretőt keresgélnek. Nem elég, hogy a férjek félrejárnak még ők is benne lennének.

Már ha legalább annyi lenne bennük, hogy nyitott házasságban élnének és a család miatt helyre akarnák hozni a házasságot kommunikáció mentén.

Inkább nyafognak és várják a szeretőket akikkel majd leléphetnének már ha tudnák nyújtani azt az anyagi szintet ugyebár.

Az érdekek sokkal többet érnek nekik mint a saját gyermekeik.

Nagyon szomorú.

Ezen már én is töprengtem, több ismerősöm számolt be hasonlóról, viszont ismerek olyat is, aki egy harmadik fél miatt rúgott fel mindent, és nem lett boldogabb.

Ők tudják, mit miért tesznek..

Az én környezetemben is nagyon sok az ilyen házaság. Ilyen esetben el kell válni, HA már nem menthető a házasság. Csak sokan meg sem próbálják megmenteni.

Mi nem ezt az utat választottuk (~20 év házasság és gyerekek után), nem váltunk el, viszont nem is akartunk sínylődni, hanem nyitottá tettük a házasságunkat szigorú szabályok mentén. Hazudozós, titkolózós megcsalást egyikünk sem tudott volna megtenni, így még ideje korán leültünk és megbeszéltük a dolgokat.

Azt hittem, hogy ez csak egy gyenge időhúzás lesz mindkettőnk részéről, de már jó ideje tart és az a helyzet, hogy teljesen jól tud működni.

Sőt, a kapcsolatunk is teljesen más/új dimenzióba került, tudjuk egymást szeretni és tisztelni még így is. Sőt, valahogy most tudjuk igazán. Szóval abszolút nem csak egymás mellett élünk kényszerből, vagy mint csak lakótársak, mint ahogy esetleg sokan gondolnák. Nagyon nem! Valahogy sokkal bensőségesebb, őszintébb, elfogadóbb módon élünk. Várjuk örömmel egymást és boldogan térünk haza.

Ezt persze nem követendő példaként írom. Teljesen egyértelmű, hogy a legtöbb embernek ez nem működik, de azt speciel én sem értem, hogy ehhez képest miért jobb az, ami sokkal gyakoribb és nem is gondolnánk, hogy hány házasság ilyen, amikbe nem látunk bele, hogy ugyan nincs egyik félnek sem szeretője, DE szenvednek, sínylődnek, kinyírják egymást lelkileg, VAGY hazudozva, titkolózva, a másikat hülyének nézve szeretőt tartanak. Aztán amikor lebuknak, akkor jó eséllyel borul minden.

Ismétlem: a legtisztább a (lehetőség szerinti) békés elválás, majd új élet kezdése, de mi abszolút éreztük, hogy nem erre vágyunk. Abszolút nem akart egyikünk sem új/másik társat "életvitelszerűen".