Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bánt a barátnőm azért, mert egyedül döntöttem, hogy leállok a gyógyszereimmel. Kinek van igaza?
Borderline zavarral diagnosztizáltak ennek már 10 éve, én vagyok a férfi. Egyszer már szedtem gyógyszert 7 éve, de úgy éreztem, hogy a mellékhatások tönkrevágják az életem még jobban. 3 éve elkezdtem terápiára járni, ami nagyon sokat segített, de nem vagyok tökéletes még mindig. 2 éve jöttem össze a jelenlegi barátnőmmel. Ő tud a diagnózisomról. Mindig tartott tőlem valamennyire emiatt, de igyekeztem bizonyítani, hogy megérdemlem a bizalmát, és nem vagyok kevesebb, mint mások, ha nem mondtam volna el a diagnózisom, akkor esélyes, hogy nem is vett volna észre semmit rajtam. Meg is kértem a kezét idén. Nagyjából 2 hónapja volt egy beszélgetésünk, amikor is közölte, hogy ő 1-2 éven belül babát szeretne vállalni, és emiatt nagyon szeretné, ha szednék antidepresszánst, mivel még mindig vannak szorongásaim, amelyekkel lehet, hogy így gyerek nélkül meg lehet küzdeni és lehet tolerálni, de ha ott lesz a pici baba, akkor ő kicsi esélyt sem akar adni a kilengésre, nem akarja a véletlenre bízni, hogy lesz-e mélypontom, mert hiába nem volt régóta, én sose leszek teljesen egészséges, és a gyerekvállalást nem lehet lazán venni, a lehető legjobban kontrollált állapotban szabad csak belemenni, pláne ilyen komoly mentális betegséggel. Ő nőként nem fogja kockáztatni, hogy én kikészülök, lelépek, romlanak a szorongásaim, elpattanok, meg ilyenek, mert akkor ő marad egyedül a gyerekkel és az ő élete megy tönkre, az enyém meg már amúgy is olyan, amilyen, mert gyerekkoromban elcsesztek már.
Ezekkel a jól irányzott sértésekkel engem valamennyire meg tudott győzni, rengeteget beszélt nekem a nők helyzetéről és nehézségeitől, és azzal átütött az amúgy sem magas önbizalmamon, hogy engem állított be, mint lehetséges veszélyt, aki miatt megnyomorodik egy nő és egy gyerek élete.
Elmentem pszichiáterhez (ahol már 7 éve nem voltam), kb. 3 percig voltam bent nála, és már írt is fel nekem Scippát és Frontint.
El is kezdtem szedni, vártam is, hogy beálljanak rendesen az adagok, nem a kezdeti 2 hétben tettem le. A mellékhatások megint elviselhetetlenek voltak számomra, és eljött a pont, hogy úgy érzem, tönkremennék, ha folytatnám ezeket, és nem is érzem helyesnek, hogy teljesne élhető állapotomban ilyeneket szedek, ezért letettem saját döntésemből, és a barátnőmnek a véleményéből már nem kértem.
Tegnapelőtt kiderült a dolog, és persze óriási veszekedés lett belőle, még pofont is kaptam tőle, és az volt a hatalmas érv, hogy nagyon szükségesnek láthatta a pszichiáter a gyógyszert, ha pár perc után egyértelmű volt, hogy felírja, ez azt jelenti, hogy okvetlenül szednem kell. A pofont hirtelen felindulásból adta, mert felelőtlen vagyok és hozzá is tiszteletlen, engedetlen, mert nem beszéltem meg vele, és így mégis hogyan akarok házasságot, családot, megbízhatatlan vagyok.
Engem ilyen szavakkal és agresszióval is könnyen meg lehet törni, és el lehet érni, hogy hibáztassam magam, de a vészcsengő megszólalt még így is bennem, hogy nagyon nem stimmel itt valami és talán nem ezt érdemlem.
Emiatt tegnap oda jutottam, hogy szeretném inkább felbontani az eljegyzést, és külön menni. Erre még nagyon balhé lett, hogy ez is azt bizonyítja, hogy nem tudok kötődni, nem lehet csak így lelépni, látszik, hogy beteg vagyok, ha ilyen hirtelenjében döntök. Én nem szívathatom őt gyűrűvel és a család ígéretével csak úgy, ezeket a témákat komolyan kell venni. Reagáltam neki mindenre olyan türelmesen, ahogy csak tudtam, de nem értette meg az én oldalam. Amikor már elegem lett és el akartam onnan menni, akkor belém karmolt, de ő azt állítja, hogy véletlen volt, és csak a karom után akart nyúlni, hogy megfogja, csak pont akkor húztam arrébb, és neki nagy a körme.
Én nem hiszek semmit, egyáltalán nem véletlennek tűnt, és kezdem azt hinni, hogy inkább vele van a probléma, mint velem, én még a terápia előtt, rosszabb pillanataimban sem voltam ennyire agresszív senkivel.
Lehetséges, hogy rosszul érzem, és mégis neki van igaza?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A pszichiáter látja a gesztusaidat, mimikádat, hallja a hangtónusodat, hanghordozásodat.
Feltételezem látja a kórtörténetedet.
Azt nem tudom, hogy mit mondtál, hogy valóban 3 perc után felírt egy gyógyszert, de hajlok arra, hogy ez költői túlzás volt.
Az ember nem azért szed elmegyógyszert, hogy szarabb legyen az élete. Ha a mellékhatás rosszabb, mint amit kezelnek, akkor az orvos tud dönteni arról, hogy milyen egyéb gyógyszert szedj.
Te magad is leírtad, mások is leírták: az agy kémiája nagyon bonyolult, nem értjük pontosan, hogyan működik. Akinél x gyógyszer működik, az másnál lehet, hogy ront a helyzeten.
Idő kell hozzá, amíg az agyban beállnak azok a folyamatok, amiket a gyógyszer megcéloz, és sok sok idő kell, hogy az agytól elvonhass egy szert, lásd lassú elhagyás.
Én családomban három orvos van. Nagyon sok olyan esetről tudok, ahol a páciensnek komoly mentális gondja volt, a pszichiáter folyamatos és relatíve hosszú folyamat során beállította a gyógyszeradagot, amivel a páciens teljes életet tudott élni, és ez a páciens néhány év után gyógyultnak nyilvánította magát, és a diliházban, majd a ravatalozóban kötött ki.
Én csak abban az esetben maradnék együtt egy mentális beteggel, ha az teljes egyészében hallgat az orvosára, és az utolsó betűig betartja az előírást.
Az esetedben ez nem így történt, és én a barátnőddel értek egyet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
23.. Nem tudhatjuk, hogy az adott pszichiáter milyen ember és milyen orvos. Lehet itt általánosítani, de nem fair, lévén, hogy nem ismerjük.
Szerintem nincs közös jövőtök, szakítsátok meg végleg a kapcsolatot és keress olyan párt aki szeret és nem bánt.
Pszichológusnak amúgy elmesélted, hogy nem akarod szedni a gyógyszert és ő támogatta?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
22
Sok pszichiáter reflexből gyógyszert ír. Főleg, ha már szedett régebben az illető. Egyszerűbb, mint a terápiák. Akkor foglalkozni is kéne a beteggel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Lumbágóm van, a háziorvosom diagnosztizált, ő írta nekem rá a mydetont és az aflamint. Akkor írt újra, amikor kértem, hogy írjon, mert kifogytam vagy beállt a hátam.
A kérdező elmet a pszichiáteréhez aki korábban foglalkozott vele és írta ugyan ezeket a gyógyszereket. Most évek múltán visszament ugyanehhez a dokihoz, mondván előállt egy élethelyzet, amiben kellenek ugyan azok a gyógyszerek, mint védőháló. A doki meg felírta neki ennyi. Ez tényleg megvan 3 perc alatt.
De épp az a helyzet, hogy nálam nem áll fenn az, hogy a teljes élethez kellene nekem gyógyszer.
Én teljesnek érzem az életem gyógyszer nélkül, nem sokat szeretnék változtatni a jelenlegi állapotomon. Ahhoz, hogy teljes életet éljek, nekem soha nem kellett gyógyszer, szerintem érthetően leírtam. A terápia hozta el a kívánt változást.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
En teljesen megertem kerdezi es egyet is ertek veled. (En irtam a panikbetegseget kommentet).
Nekem is a terapia segit/segitett a legtobbet, ezek a pszichiatriai gyogyszerek csak artanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!