Sem így sem úgy nem jó ilyenesetben külön kell válni?

Olyan szinten melesavanyodtam már a helyzetembe hogy józan ésszal már nem is tudom mi a jó döntés így örülnék ha mint kűlső néző (aki amúgy szerintem mindig tisztábban látja mint aki benne van) elmondaná hogy mit tenne.

Ígyekszem tömör lenni: Van egy kapcsolatom ami igazából nem rossz de jónak sem mondanám a lentebb leírtak miatt, a lány nagyon talpraesett (ez tetszik) elintézi az ügyeket , nagyon szépen rendbe tartja az otthont és a gyereket is nagyon jól neveli, ezeket nem úgy írom mint ha én nem vennék részt az otthon rendbentartásában vagy a gyereknevelésben.

A baj ott kezdődik hogy szó szerint 0 intimitás van közöttünk és itt nem arról van szó hogy ez nekünk így jó hanem én ezt kegyetlenül megszenvedem. A gyerek 5és fél és a helyzett 6 éve tart ( ne kérdezzétek hogy hogy :) az első trimeszter végén kezdődött ez de akkor betudtam a terhességnek így nem erőltettem én semmit) na most ez már 6 éve így van és semmit se tudok ellene tenni volt itt már minden: megbeszélés , terápia, üvöltözés , kiborulás, elfogadás , hónapokig meg sem szólalás hogy legyen már közöttünk valami szex petting bármi akár egy odabújás de semmi.

Itt most 2 lehetősség van vagy vagy menekülök vagy elfogadom ahelyzetet és ez van, én az utóbbit választottam mert a kisgyerekem életében akartam maradni és így lenyeltem mert nap mint nap vele lehetek de úgy élünk mint 2 lakótárs a barátnőmmel ( ezt kívülről senki sem láűtja mert onnan nézve nagyon szépek vagyunk együtt) Egyszerűen kihalt belőle ez az egész olyan szinten hogy ilyet még nem láttam...

Most már úgy látom hogy ha ebben benne maradok akkor az életemet pazarlom el úgy hogy már 36 vagyok utána meg ránézek a gyerekre és inkább befogom a szám mert ha elmegyek akkor hétvégi apuka lehetek ... Otthon ezért is van az hogy robbani tudnék sokszor emiatt de a gyerek miatt inkább csendben maradok mert ha szóvá teszem akkor a veszekedés kezdődik és a gyereket nem akarom kitenni ennek.

olyan szinten vagyok fejben hogy már kezdem elhinni hogy én vagyok a hibás és ez a helyzet így normális , kb elfelejtettem milyen ha "szeretve vagy" .

Ahogy mondtam ennyi idő alatt igyekeztem mindent megpróbálni így mint opció ezt ne írjátok mert teljesen halott, ok nincs, egyszerűen nem kívánja - akarja és ez van megbeszélni meg nem lehet ha nagyon nagy veszekedés van (gyerek nélkül) akkor néha előszkott fordulni hogy "igyekezni fog" igéret jön de amikor az idő eljön akkor következik ez: "háj a hasam, megjött, épp elmúlt, rosszatt ettem, nem jól áll a szőnyeg , épp nagyon meleg nap van - vagy nagyon hideg az éjszaka, nyávog a macska etc etc" kifogás 6 éve megy persze az első időszakba amikor 1.2.3. trimeszter volt elfogadja az ember , szülés után elfogadja az ember, utána 6 hónapig is elfogadja az ember, első évben is elfogadja mert szülés utáni depresszió van mondom ezt úgy hogy végig mellette voltam és ahogytudtam igyekeztem segíteni.

Sőt nagyon sokszor figyelmeztettem hogy ilyenkor mind 2 félnek oda kell figyelni mert az elhidegülés nagyon veszélyes és tenni kell érte hogy rendben legyünk.

Jelenleg úgy vagyok hogy szedem a kis cuccom és kiköltözök az albérletből mert maximálisan nem érzem magam másnak mint egy idegen ember aki csak arra jó hogy játszika gyerekkel (amit imádok) és fizeti az albérletet.