Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Érthető, hogy féltékeny...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érthető, hogy féltékeny vagyok a férjem volt barátnőjére? Az alábbi üzenetet találtam a telefonjában.

Figyelt kérdés

A férjemmel nem sokkal azután ismerkedtünk meg, hogy ők szakítottak. Nem volt hosszú kapcsolatuk, egy évig tartott. Nem volt semmi gyanús addig, amíg egyszer csak megálltunk a férjemmel kávézni egy kis presszóban egy másik kisvárosban ahol épp áthaladtunk (kb fél óra kocsival tőlünk). Mielőtt bementünk közölte velem, hogy a volt barátnője ott dolgozik, gondolta csak szól. Velünk volt egy barátja is, ő úgy látszott tudott erről mert csak annyit mondott, hogy itt a legjobb a kávé. Köpni-nyelni nem tudtam de összeszedtem magam, bementünk. Ott még rosszabbul éreztem magam, mert láttam mennyivel szebb nő, ráadásul ugyanúgy szőke hajú kék szemű mint én. Csak én a sokkal rondább kiadás vagyok, nagyobb darab, magasabb, szemüveges, csúnyább. Ráadásul láttam milyen közvetlen vele a férjem. A nő kedves volt vele is, velem is de közben szűkszavú, tartózkodó. Emiatt vetettem el a féltékeny gondolatokat, mert láttam hogyan viselkedik.

Eltelt ezután négy èv, el is felejtettem hogy létezik ez a nő. A párommal összeházasodtunk, boldogok voltunk. Szeretnénk rég babát, de nem akar összejönni… fogyókúráztam hátha könnyebb lenne de feladtam, még többet híztam, főleg amiatt hogy sokat veszekszünk.. Egy hónapja láttam a neten egy most felkapott énekesnőt aki nagyon emlékeztetett valakire és eszembe jutott, hogy hát persze a volt barátnőre.. Rákerestem és láttam hogy még mindig ismerősök a férjemmel, a férjem fel is köszöntötte az elsők között a születésnapján, a képeit lájkolja… a nő viszont fordítva nem.

Pár napja elmentünk kettesben vacsorázni, ilyen már nagyon rég volt. Ismét éreztem egy kis reményt, hogy talán újra közelebb kerülünk egymáshoz, talán a baba is összejön majd… Felraktunk egy közös képet facebookra, megjelölt rajta engem is. Aztán tegnap láttam az értesítést, hogy a volt barátnő is belájkolta. Mintha pofán vágtak volna… Mintha ott lenne a háttérben mindig. Este nem bírtam tovább, belenéztem a férjem telefonjába és ott volt az üzenet amit írt a nőnek kb három hete. “Nem akarlak zavarni de nem tudom tovább magamba tartani, sosem tettem teljesen túl magam rajtad, azóta is sokszor gondolok rád! Még mindig vannak érzéseim irántad! Te vagy a pótolhatatlan nő számomra!” A nő azt írta, idővel majd túllép és foglalkozzon velem inkább. A férjem azt írta hogy sokat veszekszünk. Erre a nő azt írta csak hogy sajnálja.

Mintha hideg vizzel leöntöttek volna, kb sokkban vagyok azóta is. Mi a véleményetek erről az egészről? Minek lájkolta be a nő a közös képünket???

Elnézést hogy hosszú lett…

29N



júl. 18. 14:54
1 2 3 4
 11/31 anonim ***** válasza:
100%

Szembesítsd vele, hogy mit láttál a telóban, aztán add be a válást.

Fiatal vagy még, találhatsz olyat, aki TÉGED szeret, akinek TE vagy a pótolhatatlan nő.

Egy napot se pazarolj a továbbiakban erre a féregre.

júl. 18. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:
8%
Hívd ki egy kick-box-meccsre.
júl. 18. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 anonim ***** válasza:
100%

A barátnő csinálhatna bármit, ha a férjed ellenáll, a feje tetejére is állhat.


Itt nem ez a felállás, a nőnek nem kell a férjed, amit nyomatékosított is, ennek ellenére a férjed fut utána, szarrá alázva téged.


Én válnék, ekkora megalázást nem viselnék el.

(Nekem már az ex lájkolgatása is az. A csaj viszont a közös képetekt lájkolta, az más.)

júl. 18. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
100%
Hogy mi a véleményem? A férjed exe egy korrekt kis csaj, emellett a férjed egy undorító utolsó féreg, akinek ha szülsz is az első adandó lehetőségnél el fog hagyni titeket. Szembesíteném az üzenettel és azzal a lendülettel mehetne is amerre lát
júl. 18. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
100%

Itt nincs a nővel semmi gond,a làjkkal is tudatta, hogy nem ellened van, hanem veled.Elvégre közös képről van szó.

A kedves férjed az, aki meg sem érdemel téged.

júl. 18. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:
70%
A nő szerintem direkt olyan odaszúrós lájkot dobott a férjednek a közös képetekre. A férjeddel vannak gondok.
júl. 18. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:
100%
Próbálj meg szembenézni ezzel a krízissel. Felborult az életed, minden amiben hittél tönkrement. Kegyetlen.
júl. 19. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 anonim ***** válasza:
100%
A nő vissza likeolta adok-kapok alapon. A férjed az aki oda van érte. A nő nem úgy tűnik, hogy viszonozza az érzéseit. Helyedben válnék és hálát adnék az égnek, hogy nincs gyermek. Nem vagyok valamilyen boszorka, meg mindenben jelet lát, de azt kell, hogy írjam, hogy szerintem nemhiába nem jött össze a baba. Egyfajta jel volt, hogy a ti kapcsolatotok nem eléggé jó hozzá...
júl. 19. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 anonim ***** válasza:
100%
Már az elgondolkodtató volt, hogy miért vitt téged oda az exe munkahelyére.
júl. 19. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 A kérdező kommentje:
Igen visszagondolva már az furcsa volt de akkor régen ezt besöpörtem a szőnyeg alá. Pedig tényleg rosszul esett az is, de nem akartam hisztis barátnő lenni, így is megjegyezte után hogy elég savanyú meg rideg voltam holott az exe meg milyen kedves volt…
júl. 19. 16:18
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!