Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Túlzás, vagy jogos a barátnőm óriási kiakadása, hogy nagyapámat kisegítettem nagyjából minden félretett pénzemmel amim volt?
Eladtam kb. másfél éve az autómat, amiből egymillió forintot kaptam kézhez. Már akkor nagyon rá volt feszülve, hogy rakjam el otthon a kis ládikámba, és ne nyúljak hozzá. Én úgy voltam vele, hogy a saját pénzem, azzal azt csinálok amit akarok, így számlára tettem. Viszont megszorult nagyon durván a nagyapám (szüleim sem tehetősek egyáltalán), így oda adtam a teljes összeget neki, hiszen ő is segített gyerekkoromtól kezdve a felnőtté válásig bezárólag anyagilag, ha tudott.
Tehát közöltem a barátnőmmel, hogy oda adtam neki a pénzt, és jött a bitang nagy kiakadás, sírás. Merthogy azt a mi javunkra kéne fordítani, és ha egyszer adtam neki, akkor megint fog akarni, mert megint előfordulhat ilyen eset. Mondtam neki, hogy igen adok, ha úgy adódik, és valószínűleg ő is megtenné közeli rokonáért. Hiába mondtam bármit is, gyakorlatilag egy 0-24-es balhét kellett hallgatnom, az eddigi legnagyobbat. Korábban is már rengetegszer a torkomnak esett, és én már nem vagyok olyan nyugodt természetű emiatt, mint voltam. Együtt élünk albérletben, szóval a költözés jelenleg így, hogy most nullán állok, nem megoldható. Persze nekem kéne menni, mert ő tette le a kauciót, és ő találta az albit. Hiába én intéztem aztán a tulajjal, mert ő nem hajlandó intézkedni.
Én vagyok az aki rossz döntést hozott valóban?
Tehát ezek szerint semmit nem teszel félre, az a pénz is csak azért volt, mert eladtad a kocsit. Hogy azt a pénzt odaadtad a nagyapádnak, valószínűleg az utolsó csepp volt, egyébként attól van ki a f_sza, hogy nem tudtok egyről a kettőre jutni, hónapról hónapra élsz. És azért aközött, hogy kisegítesz egy megszorult rokont, meg aközött, hogy az összes pénzed odaadod, azért elég nagy különbség van.
Egyébként nagyfater iszik vagy játszik, vagy mire kell neki 1 millió forint?
Oké, te azt mondod, hogy terveznél vele, de közben semmilyen alapotok nincs az élethez. Tehát mondasz valamit, de a tettek teljesen mást mutatnak.
És ez amikor mondja az egyik, hogy "de nem így, amilyen te vagy", igazából azt mondja, hogy nem te vele nem tervezel. Nem fog megváltozni, nem lesz jobban, amikor folyton azt látja, hogy neked nem fontos ez az egész.
Ne értsd félre, megértem, ha nem vonzó egy folyton rikácsoló hárpia. Viszont azt lássuk már, hogy ez így ebben a formában meddő kapcsolat, szóval vagy MINDKETTEN változtattok, és egymásért tesztek, vagy nem kell folytatni.
Beosztotta volna ő neked, tudta volna mire költeni. "Öregapád meg le van szarva" - gondolta magában. De így most csóréság van, ami - természetesen - a te hibád.
Le is leszel cserélve gyorsan, meglásd!
Az anyagi helyzetembe nem akartam bele menni, de akkor részletezem kicsit. Hónapról hónapra élek addig amíg a személyi kölcsönömet előtörlesztgetem. Ő is vett fel hitelt, a barátnőm, de ő nem foglalkozik azzal, hogy mielőbb szabaduljon a banktól. Személyi kölcsönöm le törlesztése után terveztem spórolni az egyről kettőre jutásra.
Nagyapám sok dolgot csinál 83 éves fejjel meggondolatlanul, amit meg is tudok érteni valahol. Nem tud vele mit kezdeni senki. Azt persze megmondtam neki, hogy a végtelenségig nem tudom kisegíteni, de elmondhatom, hogy legalább egyszer visszaadtam neki valamit abból amit ő évek alatt adott nekem.
Igen, melóból hazáérve egy stresszes hárpia fogad. Már a külön költözés gondolata motoszkál bennem inkább, és sokan mások is ezt javasolják már egy ideje, csak én próbáltam megbeszélni, megoldani a dolgokat. Nagyapám Szlovákiában él, onnét nem tudnék bejárni pl. munkába.
1millió forintot adtál oda és azt neked nem fogja visszaadni a papa soha, mégcsak a felét se. Na most gondolj bele te hülyegyerek, hogy neked nem lesz megtakarításod, nem adnak kölcsönt, hasonlók és nem fog téged senki kisegíteni mert nem akarnak, vagy nekik se lesz.
Abból az 1 millióból lenne albérleted. Nem vagy normális.
17.
Megerősítem: Le leszel cserélve. Ezek alapján már csak ennek ideje a kérdés. Ott majd vagánykodnak az új ezzel-azzal meg wellnes meg ilyenek, te pedig az örök balf..sz maradsz az anekdotákban, sokat fogsz csuklani, főleg szombat délután-este, amikor a kötelező grillpartit tartják...
17, akkor máshogy: miért maradnál vele? Gazdasági okokból, hogy legyen hol élned? Vagy miért jó ő neked?
Próbáltad amúgy beleérezni magad a barátnőd érzéseibe, hogy szerinted miért sír annyit, szerinted ez neki miért fáj? Vagy fontos ez neked bármennyire is?
Vizsgáld meg magad, és ha csak szkeptikusan nézegeted, hogy na ő csak hisztizik és egyáltalán nem érdekel, hogy miért, akkor vond már le a következtetéseket és hagy el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!