Mit tegyek, hogy ne szenvedjek?

Boldog vagyok, hogy összeismerkedtünk (mindenben számíthatunk egymásra, azt is elmondtuk egymásnak, hogy a bizalom is kivétel nélkül meg van).2 éve ismertem távolabbról, de fél éve kezdtem el vele napi szinten beszélgetni (inkább msn-en) miután egy kapcsolatomnak vége lett. A legjobb barátjával jártam, kétszer is összejöttünk (4hónapra, aztán kb. fél évre), de nem volt köztünk komolyabb (nem részletezném, mert nem szeretném,...gondolom érthető...) "Vele" tudtam erről beszélgetni, mert írta, hogy megbízhatok benne és ha segít akkor meséljek neki. Kb. 7 hónap után én óvatosan meg is írtam neki, hogy megkedveltem, mert éreztem, hogy nem szabad elszalasztanom ezt a lehetőséget. A bátraké a világ, bár nagyon-nagyon féltem. Bár ő csak egy "igaz, jó barátot" ismert meg bennem, és legyünk barátok, de nem volt rá indok, hogy miért. Nagyom összetörtem, és próbáltam arra gondolni, hogy nem mellette van a helyem, csak beképzeltem mindent és...nem múlt el...még mindig a fájdalom. :(

...Azóta ugyanúgy tudunk beszélgetni, számít rám és ő is felajánlja a segítséget (pl.: biológia korrpetálás) :)

Azóta volt rá példa, hogy szimplán odajött, és megdicsért szereplés alkalmával, hogy "milyen csinos valaki"; gondolom nem nagyon látott engem még népdalénekesként táncosruhába, hiszen náluk néptáncnál a csajok hordanak olyat. :)

A mondanivalóm lényege, hogy nagyon szevdek, mert "Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, ha melletted van, de mégsem lehet a tied."

Úgy érzem, hogy amennyire közel akarnánk kerülni egymáshoz, valamiért minden "visszafelé kanyarodik".

Mit tehetnék én?

Segítsetek kérlek, ez az utolsó reményem...

L/17