Nős, gyerekes férfivel összejönni mennyire jár áldozatokkal? Tud működőképes lenni hosszútávon ilyesmi?

A kiszemeltemnek van egy 3 éves kisfia.

A baráti társaságukba csöppentem bele, mikor megismerkedtünk, nem tudtam, hogy házas (mit ad isten, nem volt rajta a gyűrű). Nekem kb. szerelem volt első látásra, mintha villám csapott volna belém. Akkor még nem tudtam, hogy ő is a társaság tagja, csak egy pasi volt egy bár pultjánál, akivel fél pillanatra összenéztünk.

Utána jóban lettünk, egyre többet beszélgettünk, találkozgatni kezdtünk, közben azért én utánakérdeztem, mert nem akartam, hogy előadja a dumát a rossz házasságról, boldogtalanságról. De végülis tényleg ez volt a helyzet, a legjobb barátja mondta, hogy a feleségével fiatalon házasodtak, rögtön egyetem után és az a kapcsolat már akkor sem volt felhőtlen, mikor a gyereket tervezték. A nő mindenáron anya akart lenni, a férje leginkább ehhez kellett, és ezt közölte is vele, az egész társaság előtt (a pasi még nem akart gyereket, a felesége reakciója erre az volt, hogy "ha ő nem csinál neki, akkor keres olyat, aki fog, úgyse jönne rá soha").

Megszületett a gyerekük, volt egy jobb időszakuk, de 2 éve leginkább lakótársakként élnek együtt. Ő nem akart lelépni, mert ő is elvált szülők gyerekeként nőtt fel, mondta, hogy ezt nem akarta volna a saját gyerekének, meg a feleségét sem akarta kis túlzással az utcára tenni, csak 15 év van mögöttük.

Aztán jöttem én az életébe... :D

Különköltözött már, az ügyvédje a válókeresetet is beadta a bírósághoz és mondta, hogy szeretné, ha végre randiznánk nyilvánosan is, mennénk együtt mindenfelé. Viszont megijedtem, az az igazság. Én még sosem voltam olyan kapcsolatban, ahol a férfinek nem én vagyok az első, ahol nem én vagyok "elkényeztetve" úgymond. Barátnőim mondták mindig, hogy én a kapcsolataimban átmegyek egy gyerekszerepbe, elvárom, hogy gondoskodjon rólam a párom, járjon a kedvemben mindig, egy önálló gondolatom nincs olyankor... Ez valahol így van, igazuk van ebben. Most pedig egy olyan kapcsolatba készülök, ahol a pasinak már van gyereke és tudom, hogy ő neki a legfontosabb (ami rendben is van). Csak félek, hogy fogom majd venni a mindennapokat, mikor már nem lesz izgalom, titkolózás, csak az, hogy alkalmazkodjunk a gyerek napirendjéhez, az óvodai szünetekhez, láthatásokhoz. Sok bennem a kétség, azért is, mert álmomban sem gondoltam, hogy meglépi a válást.