Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Tényleg ennyire nem elfogadott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg ennyire nem elfogadott manapság sem, ha átlagos testalkattal molett barátnőm van?

Figyelt kérdés

Úgy 3 éve vagyunk már együtt a barátnőmmel. Ő már mikor megismerkedtünk is jól láthatóan nagydarab volt, de még szedett magára azóta, most van 100 kg körül. Én magas vagyok, átlagos férfi testalkattal, kis túlzással még sportosnak is nevezhető vagyok, mert nincs plusz rajtam. Engem és a barátnőmet egyáltalán nem zavarja ez a dolog, elfogadtam én is és ő is, hogy ilyen, megvannak az okai, hogy miért ennyi kg, foglalkozik ő azzal, hogy ne legyenek egészségügyi gondjai, stb, semmi szükség nincs külső kritikákra.

A kapcsolatunk elején talán a rozsaszín köd miatt észre se vettük, vagy nem tudom, de senki nem szólt be amiatt, hogy kövér, már örültem is, hogy ezaz, végre már nem divat beszólogatni. Az utóbbi időben viszont mintha sokan szólogatnának be, és észrevettük, hogy a hátunk mögött is kibeszélnek, pl egyes rokonok beszóltak egyértelműen ironikusan, hogy na jön a baba (elég nagy a pocakja, hajlamos odahízni), vagy egy wellnesezésnél neki mondták, hogy azért igencsak bátor a bikini... Plusz hozzám is visszajutottak infók, hogy kibeszéltek olyanok, akiktől nem vártam, hogy hogy lehet egy ilyen fiúnak ilyen nője, nem illünk össze, stb. Pedig engem és minket egyáltalán nem zavar a súlya, én imádom őt a belső értékei miatt is, és amúgy nekem nagyon bejön így is, a szex is nagyon jó. Ő elég jól viseli ezeket a dolgokat, de néha azért rosszul esik neki, ami elveszi az önbizalmát, és ez a kapcsolatunkra se hat jól. Miért kell még a mai világban is ilyenekkel szúrkálódni, mikor ma már minden hülyeség elfogadott?



febr. 3. 09:31
1 2 3 4 5 6
 41/54 anonim ***** válasza:
de ahogy te előtted írták *
febr. 3. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/54 anonim ***** válasza:
De miért tartanák meg ha ők ketten mások előtt másokat gúnyolnak?
febr. 3. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/54 anonim ***** válasza:
33 a dokik 70 százaléka mégis kövér 😅
febr. 3. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/54 anonim ***** válasza:
42 rájuk is vonatkozik ahogy előtte valamelyik válaszomba írtam is...
febr. 3. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/54 anonim ***** válasza:
Én is azt írtam. Hogyha ők is másképp állnak másokhoz akkor hozzájuk is másképp állnak. Ne mást szedjen elő azért amit ő is csinál, mert az kétszínűség.
febr. 3. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/54 anonim ***** válasza:
0%

2-es.

Sajnos nincs igazad, nem véletlenül kaptad az erőss piros jelzést.

Aki kőkeményen sportol, kondi terembe jár, keményen edz, lapos kocka hasa van, feltűnően erőss karja, bicepsze, az már nem a sportos kategória, az már sokkal több annál.


Ő már egy igazi kemény sportoló, akin látszik, hogy nagyon kemény munkát végez. Ő már nem egy átlagos ember.

Viszont. Egy abszolút sima átlagos férfire is mondhatjuk hogy sportos, a következő esetben.:

Ha megvan a megfelelő magasság. Ha a magassághoz egy hozzávaló teststsúly párosul, tehát nincs rajta jelentős fölösleg, nincs feltűnően nagy pocak.

Hobby szinten sportol, tehát jó a mozgása, jó a testtartása. Tehát. Nem hajlottan jön-megy, nem totyorászik öregesen.

Ránéz az ember, és azt látja, hogy egy életvidám, jó megjelenésű, jó mozgású férfi.

Ez esetben lehet őt sportosnak nevezni.

Amiről te beszélsz, az már a bady-bilder, vagy erőember kategória.

Elmondanám,hogy azt nem minden nő szereti.

A nők inkább az álltalam leírt sportosnak mondott jó megjelenésű férfiakat részesítik előnyben.

Nem az a sportos, aki minden nap 3 órát a kondi teremben tölt.

A sportosságnak nincs ikyen kemény feltétele.

Jól néznénk ki, ha csak az lenne jó megjelenésű aki napi 3-5 órát kondi teremben tölt.

febr. 4. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/54 anonim ***** válasza:
54%

#46 sajnos te vagy eltévedve. Alapvetően testalkatokat tekintve 4 féle kategória van: vékony, átlagos, sportos/izmos, túlsúlyos. Ha nekem randi előtt egy pasi sportosnak írja le magát, akkor én egy minimum atletikusan izmos, kisportolt alkatú férfit várok, nem egy skinny fat, löttyedt hasú, izmot sosem látott karú/mellkasú embert, aki attól nevezi sportosnak a testalkatát, mert nincs rajta 30 kg felesleg. Én ilyen randikon átverve is éreztem magam és azonnal offoltam is őket. Aki sportosnak nevezi magát, az legyen is az.


Ugyanígy nőként én is azért nevezem magamat sportosan formásnak, mert heti 3-4x kondizok és feszes kerek fenekem, izmosabb combom, lapos hasam van. Ha löttyedt, narancsbőrös lennék, akkor biztos nem nevezném sportosnak az alkatomat, csak mert heti egyszer sétálok 20 percet és ettől én már ✨sPoRTos✨szexi hercegnőnek képzelem magam.

febr. 4. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/54 anonim ***** válasza:
54%

Ja és #46, ha nekem nem hiszel, akkor csak írj be annyit Google keresőbe, hogy sportos pasi. Amilyen képeket ott látsz, na az a sportos alkat. Én ilyet is várok a randin, ha előtte annak nevezted magad :) Amire te gondolsz, az a sima átlagos, nem kisportolt testalkat, mint pl. ez a pasi:

[link]

febr. 4. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/54 anonim ***** válasza:
52%
#47-nek igaza van. A sportos férfitest az olyan hogy ránézel és van egy kiállása,deltás felsőteste,a testarányai olyanok hogy keskeny csípő,széles váll,lapos has. Nem kell hogy 45-ös karja legyen de a mellizmán feszüljön a pólója ne a hasán. De én is azt látom hogy sokan felvesznek egy nike melegítőt meg egy sportcipőt és ettől már sportosnak gondoljak magukat. Hát ez pont nem az öltözködésen múlik hanem nem meglepő módon sportolni kellene hozzá.
febr. 4. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/54 anonim ***** válasza:
43%

47-48.

Lehet, hogy neked van igazad, nincs is ezzel semmi probléma, de legalább valamire megkaptuk a választ, illetve a megerősítést.

Most nem arra gondolok, hogy van 40 kiló fölösleg, nagy lógó has, csimpájnz csöcs, mert az tiszta sor.

A mai világban az ilyennek szinte teljesen lehetetlen párt találni.

Ez tiszta ezidáig.

A baj az, hogy egy átlagos, jó megjelenésű, jókinézetű férfi, akin se túlsúly, se sörhas, sajnos az sem kap ma nőt.

Na ez a nagy baj.

Ez azért van, mert iszonyatosan magasan van a mérce most a nőknél.

Ma már nem elég, hogy normálisan néz ki valaki, nincs túlsúly meg ilyenek.

Ez ma már felejtős a nőknél.

Csak a kifejezetten izmos, szálkás, kigyúrt férfiaknak áll ma a világ.

Rengeteg ma a férfi, és alig van nő. Nyilván a nők tudnak válogatni.

Én is ezt tenném nőként, ha jól néznék ki, mert megtehetném.

Ma nőként elég egy kicsit jól kinézni. Ha ez megvan, viszik mint a cukrot.

Férfiként viszont jóval átlagon felülinek kell lenni.

Nemrég sétáltam a 13. kerületben. Azt látom, hogy szépség szalon nyilt férfiaknak. Hát már itt tartunk ????

Nem volt ilyen, még egy pár évvel ezelőtt sem.

Sajnos ma már a férfiaknak is egyre szebbnek kell lenni.

Pár év, és csak férfiaknak lessz szépség szalon, mert a nők úgyis elkelnek annélkül is.

Iszonyat, hogy milyen elvárások lettek.

És ez most csak a külsőségekről szólt.

A minőségi autóról, minimum 3 diplomáról, az álom fizetésről, a vezető beosztású munkáról már ne is beszéljünk.

Egyébként is, a külső ma a legfontosabb, minden csak ezután jön.

febr. 4. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!