Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összevesztünk a barátommal, el akartam menni, erre lefogott, és nem engedett el. Hogyan tovább?
Nem ütött meg, de erősen lefogott, nem tudtam szabadulni. Amikor valahogy mégis sikerült, elszaladtam, de utánam jött, és ugyanez megismétlődött.
Az oka az volt, hogy összevesztünk, és már nem akartam megbeszélni, hanem el akartam menni.
Ez már fizikai agresszió, vagy érthető a részéről, és túlreagálom?
A történetben szereplő egyetlen állat a kérdező kedves párja és az őt ill. erőszakot és agressziót nyíltan támogató kommentelők.
Normális ember azonban az erőszak semmilyen formáját nem támogatja.
Szívesen.😘
#31
Az, hogy befejeződött a film.
Nem reagálja túl, az erőszakra és agresszióra nincsen semmiféle mentség, a srác pedig egy igazi barom, aki nem tudja kezelni az indulatait, ennyi.
Megnézném milyen lelki világa lehet annak, aki szerint tök rendben van a tőle jóval gyengébbet erővel lefogni és nem hagyni elmenni 2x.
Az, hogy szerinted a kérdező túlreagálta azzal, hogy le akart nyugodni a vita után véletlenül sem legitimálja, hogy erőszakoskodhatsz vele! Elkeserítő, hogy ezt valakinek magyarázni kell.
Mi a gond, te is erőszakkal oldod meg a problémáidat, azért kardoskodsz ennyire egy agresszív barom mellett?
Itt mindenkinek igazat ír, kivétel nélkül.
Ezért szeretek ide járni, mert csupa, bölcs gondolatokkal gazdagodom és ezt nagyon szépen köszönöm nektek. 👍
Szerintem nem az agresszív férfit védik a többiek, hanem felvilágosítani akarnak arról, hogy a nő azért talán mégis maradni akart vagy miért is kéri itt a bizonygatást hogy agresszió volt e? Talán könnyebb úgy neki? Nem tudom elképzelni, elfutott, aztán kergette a pasas és megint sikerult lefogni? Nem látta volna senki? Kicsit fura.
De lehet nincs igazam.
39es
Szerintem tudta a kérdező is hogy nem normális ez és nem volt jogos ez vele szemben..
De gondolom a pasija megpróbálta befolyásolni őt és kiforgatni hogy ne csináljon belőle nagy ügyet mert ez semmiség..és gondolom most el van bizonytalanodva nem tudja mitcsináljon..ha nem akarná elhagyni és megerősítésre sem lenne szüksége akkor nyilván ki sem írja ezt a kérdést.
Én megértem a kérdezőt..de az előttem szóló feltett egy kérdést hogy hogy nem látta senki ha elfutott? Így belegondolva érdekes.m
Mindenesetre szerintem szakíts vele! Ne hagyd hogy még jobban eldurvuljon ez az egész.
19L
Remélem nem bántott téged azóta..
Majd írj mik a fejlemények.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!