Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy férfitól nem lehet elvárni, hogy ne nézze a nőket, ugye?
Tehát ha az én világomba ez nem fér bele, egyszerűen nem tudom lelkileg elfogadni azt a tényt, hogy a férfi aki után alakítottam az életem, hogy boldog családként éljünk csorgatja a nyálát a cicababákra… Akinek a gyerekét akarom majd kihordani, nevelni, ami miatt az egész testem és az életem megváltozik. Aki nekem az első ès mindenbe támogatom, hűséges vagyok, gondoskodó, ápolt, minden vágyam egy harmonikus család felépítése volt amiben kölcsönös szeretetben élhetünk;ezek mellett csak úgy fogadjam el, hogy állati szinten van aki ha meglát egy nőstényt rögtön nyomná?
Sajnos voltam olyan naiv, hogy ismerkedéskor semmilyen külső tényezőt nem néztem, csak hogy milyen ő mint ember. Aki jónak tűnt, humoros, őszinte, ugyanazokkal a vágyakkal, apró figyelmességgel, legszebb bókokkal és elvoltam varázsolva. Azt gondoltam ez a lényeg, még ha most kocsimosóban dolgozik és 0 forintja van, nem szamit, csak hogy jól bánik a lelkemmel és igazán szeret.
Szóval tanultam, fejlesztettem magam, jelenleg külföldön húzzuk az igát, hogy legyen valamink. Ő meg ha épp nem vagyok mellette bújja a neten a fullos nőket. Sokáig tagadta, de az algoritmus nem hazudik. Szexi, festett, kigyúrt bombázó nők ugranak fel szinte az összes oldalán. Én meg itt vagyok annyi éve mellette, kitartóan, semmi külső vagy anyagi dolgot nem elvárva, fitten, nőiesen tartva magam, de nyilván azokkal nem versenyezhetek ès ezzel szembesülök. Ahelyett, hogy értékelné, hogy ilyen nő van mellette, pláne hogy imádok szexelni is… de a mai világban ennyit ezeket nyújtani egy kapcsolatban nem elég?!
Komolyan nem értem a férfiakat, főleg így, hogy ő pl a saját külsejére nem ad, ruhát csak akkor vesz, ha az előző elszakadt, haj nyirás magának 3-al, 0 izom és így vágyik egy olyan ribire? Ilyenkor azt kívánom bárcsak én is a pénzre mentem volna, ha már ugyanezt kapnám de nem kellene ennyit gürcölni. Sokan mondják, hogy ez a férfi működés, megnèzik kell nekik, ez legkisebb “rossz” és örüljek, hogy csak ennyi bajom van vele. Ezzel a megalázottság érzéssel mit kezdjek? Tényleg elkell fogadni, ha férfival élsz , vagy jöhetnek a macskák?27n
6#
Egyetértek veled.
Valószínűleg a kérdező egy átmulatott szombat éjszaka után írta ki a kérdést,lehet hogy van benne legalább 1 üveg bor is.
Kérdező részegen nem szép dolog Gyakori kérdésekre irogatni
Mondjuk én már a kérdést se értem,
"hűséget fogadtam nem vakságot"
tartja a mondás.
Nem, nem lehet elvárni, egy olyan férfitól aki kapcsolatban is vadász marad, a tiéd ilyen, keress másikat, aki megfelelő Neked!
Akkor menj csak férjhez, ha oda-vissza nincsenek elvárások, egy jó tanács!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!