Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most ez tényleg olyan rossz dolog?
Hosszú lessz. Köszi mindenkinek aki elolvassa!
A párommal 5 éve élünk együtt. Ő 27 éves nő, én 30 éves férfi vagyok. A házimunkát végig felosztottuk ez alatt. Kb a hét, b hétben cserélünk, egyikünk főz, és mos, másikunk takarít az adott héten. Nem egy nagy panellakás, szóval nem szakad meg egyikünk se.
Szóval történt hogy, a munkahelyemen lett egy nap kényszerszabim, és bár reggel elmentem dolgozni, mikor ő is. De haza kellet jönnöm. A héten én főzők, de mivel volt időm, kiporszívóztam, és fürdőt is kitakarítottam. Hazaért meleg étel várta, beszélgettünk, kapott a kedvenc fagyijából mert vettem neki mikor a boltban voltam. Majd elfeküdtük a kanapén sorozatozni.
Úgy tűnt jól érzi magát, kérdeztem is és azt mondta hogy boldog.
Aztán pár rész után. Mikor kérdezte hogy még egyet nézzünk e? Mondtam neki hogy: én inkább őt nézném meg meztelenül, a héten még úgyse volt szex. Erre teljesen felháborodott. És a fejemhez vágta hogy: tudtam hogy erre megy ki a dolog! Meg hogy miért nem tudok én enélkül is kedves lenni!
Őszintén ez elég rosszul esett, simán nemet mondhatott volna ha nem akar. Sose erőltettem. Ráadásul nem tudom hogy honnan vette hogy erre ment ki az egész. Így hétvégén neki nem kell fáradni a takarítással, többet tudtunk volna együtt lenne. De most teljesen be van sértődve, csak nem értem hogy miért? Tényleg olyan rosszat tettem? Ez tegnap volt, de azóta mosolyszünet van. Néha nehéz vele, mikor megjön neki, de most az nem aktuális. Szóval egyáltalán nem értem mi van.
Nem lehet dühös, ha nem vérzik? Ennyire ősember vagy, hogy csak a hormonok miatt lehetnek gondolatai és érzései? Ezek után én is kajakra azt hinném, csak azért takarítottál, hogy szexelhess.
Olyan kiábrándító, mikor nem lehet csak úgy lenni, mindig a dugásra megy ki minden.
Lehet, hogy a terhességtől fél. Legutóbb nem okozott neki fájdalmat az együttlét?
Esetleg eltitkolja, hogy orvosnál járt és megállapítottak nála valami rendellenességet?
Szülei nem sürgetik a gyerekvállalással vagy a terhesség elkerülésével?
Ezért szoktam nagyon sok esetben nemcsak a családsegítő szolgálatok látogatását ajánlani, hanem az egyházi köröket is, mert sokkal mélyebben vannak elásva a lelki okok ilyenkor, mint hinné az ember...
Szerintem nem nagyon élvezi a szexet. Nem biztos, hogy a te hibád. Én arról ülnék le vele beszélni, hogy eddig azt hitted mindkettőtöknek örömet okoz a szex, de ezek szerint neki nem.
Hogy érzi magát, mire gondol, lehet-e javítani valami. Ha nem, akkor valószínűleg ez a “vég kezdete”.
Sok nő idióta módon azt gondolja hogy ha szexel a párjával akkor valami kegyet gyakorol. A szex női kiváltság amivel jutalmaz vagy büntet.
Volt ilyen csajom, ezzel mindig kikészített. Főleg úgy hogy volt olyan, hogy ő 3x elélvezett, majd ezek után amikor én is el akartam élvezni közólte hogy fáradt és elaludt.
Na pont ezèrt lett vége.
Én azt furának tartom, hogy ágyon kívül - legalább - nem becézgetjük, nem cirógatjuk a párunkat.
A jelenlegi párom szerencsére elég megértő azzal kapcsolatban, hogy nekem a szexualitás megélése - nő lévén - gyermekvállaláshoz kötötten működne...
Viszont mi nem vagyunk mérvadóak ilyen szempontból, hiszen én bőven középkorú vagyok, a párom pedig erősen idősödő (sőt kifejezetten "öreg" kategória.)
Meg szokott elégedni azzal a magyarázattal, hogy azért nem "nyúzlak", nehogy idő előtt infarktust kapjál... :)
Nagyjából egyforma az "étvágyunk". Hol egyikünk, hol másikunk kezdeményez. Igazán kölcsönösen kielégítő élet mindig, minden pillanatban és minden körülmények között senki számára NINCSEN!
Ilyen a földi élet.
Egy hét után ha mellém bujna a parom sorozatozni, en kapcsolnám ki a tv-t és másznék rá...
Ha lenyugodott kérdezd meg hogy ez mi volt, mert egyáltalan nem normális a reakciója.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!