Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Annyira tehetetlennek érzem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Annyira tehetetlennek érzem magam, mégis mit tehetnék ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Szörnyen nehéz helyzetben vagyok, a párkapcsolatom ellentétekkel van tele, mégis, ebben kellene most biztosra menjek rövid időn belül.

Idén lesz 4 éve, hogy együtt vagyunk a barátnőmmel, akivel az első 2 év meglehetősen viharos volt. Mindkettőnk első kapcsolata, hibákat én is vétettem, noha nem olyanokat, hogy megcsalás, ordítozás vele vagy más agresszív viselkedés.

Lényeg, hogy több nagy vita után is együtt maradtunk, ami az utóbbi egy-másfél évben mérséklődött, de szerintem így is, ha valamin összekapunk, akkor egyből szakítás van, régi sérelmek felhozatala a részéről, amit lelkileg kicsit nehezen viselek most már.

A másik oldalról viszont napi szinten azt hallottam tőle ebben az évben, hogy már 26 éves leszek, ő 25 és nem tud tovább várni, most már ideje lenne megkérnem a kezét. Ez így, annyira stresszel, hogy nem tudok gondolkodni, nyomásként élem meg. A lánykérést soha nem szerettem volna elkapkodni, látva a közvetlen környezetemben lévő kudarcokat s így, hogy nálunk is akad probléma azért, kicsit bizonytalan vagyok, hogy mi lenne belőle, mivel kígyónak-békának el vagyok mondva egy-egy vita alkalmával, hiába bocsánatot kérek ha veszekszünk. Egyfajta ultimátumot kaptam idénre. A közös nyaralás során mint kiderült elvárta, hogy most végre megkérjem, de mivel nem történt így megint jöttek a viták, a szakítás a részéről, régi sérelmek stb. Ha ki is békülünk, nem tudom hogyan tovább. Meghatározta, hogy márpedig akkor most vagy megkérem a kezét a nyáron, vagy nem. Szeretem őt és én is közös életet tervezek, de ugyanakkor kicsit félek is, hogy ebből így mi lesz. Attól, hogy valaki férj és feleség még minden ugyanúgy folytatódik tovább, gondolom ha összevesznénk is meglenne az mint eddig.

Mit tudjak tenni? Nincs kitől tanácsot kérnem.



2023. jún. 9. 17:28
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
96%
Vagy vedd el vagy szakít s vele. Megszokás már ez a kapcsolat amúgy is. Ami eddig problema volt ezután is az lesz mert változni nem nagyon fog semmi. Orlodtok meg néhány évig aztán majd 30 körül szakiotok….jobb ezt most…ez így nem kapcsolat csak megszokás
2023. jún. 9. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
100%
Nágy év után nem akarod elkapkodni.:D Gondolom tudjátok, hogy már nem nagyon működik a dolog, de ezt nektek kell megbeszélnetek.
2023. jún. 9. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
100%

"megint jöttek a viták, a szakítás a részéről, régi sérelmek stb."


Szakítás, ultimátum, ez nem szeretet vagy szerelem, se boldogság.


Nincs min gondolkozni. Ami nem egyértelmű boldog igen, az nem.

2023. jún. 9. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
100%

Én leülnék vele beszélgetni arról, hogy biztosan azt akarja-e, hogy úgy kérjék meg a kezét, hogy ultimátumot adott. Később ez nem biztos, hogy az a romantikus emlék lesz, amire jószívvel gondol majd vissza. Elmondanám neki azt is, amit itt leírtál, hogy szereted és vele tervezed a jövőt, de házastársat választani és kezet megkérni nem nyomás alatt szeretnél, hanem ha mindketten úgy érzitek, ez a kapcsolat kiállná az idő próbáját.

Ugyanakkor őt is megértem, hogy 25 évesen, egy négyéves kapcsolat után ha te nem vagy abban biztos, hogy őt akarod, akkor ne rabold tovább az idejét.

2023. jún. 9. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
Hát olyan kapcsolatban, ahol minden összezörrenésre a szakítás a megoldás, én nem is értem, ő miért várja a lánykérést. Ne vicceljünk már, ezt a kapcsolatnak csúfolt valamit csak a tiszta akaraterő tartja össze, semmi egyéb. Hülye is lennél így megkérni őt. Vagy egyáltalán vele maradni. Szerintem azért, mert első kapcsolat, félsz belátni, hogy ez nem működőképes, vagy nem tudom, de mindenesetre összehasonlítási alapod nem lévén, most elmondom neked: egy egészséges, boldog kapcsolat NEM így néz ki. Van jobb. Lesz jobb. Ne ragadj benne valamiben, ami nem jó egyik félnek sem (látványosan), csak mert ez volt az első.
2023. jún. 9. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
100%
Én a szakítást javaslom. A leírtak alapján ez már nem egy szerető kapcsolat, hanem egy mérgező közeg. Sok veszekedés, úgymond szakítások, állandó stressz, feszültség, idegesség. Ennek már lőttek igazából. Persze benne lehet maradni egy toxikus kapcsolatban, de semmi értelme, jobb egyedül akkor már. A lánykéréssel csak konzerválod egy időre ezt a rosszat, de nem fognak a problémák megoldódni. Írtad, hogy mind a kettőtöknek ez az első kapcsolata. Nagyon ritka, hogy valaki az első kapcsolatával marad együtt élete végéig. Itt az lenne a legjobb, ha ezt egymással lezárnátok. Van tapasztalod már, ami mindenképpen előny lesz egy későbbi új kapcsolatnál. De ebben ennyi volt
2023. jún. 9. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:

Csak azért ennyire nehéz, mert mégis szeretjük egymást úgy gondolom, ha nincs gond, akkor annyira jól megvagyunk, az értékrendünk, világnézetünk is egyforma. Viszont ott van a "ha". Hónapokig, ha nincs semmi gond, akkor mi vagyunk a legboldogabbak. Tényleg nem tudom, hogy mi az ami még belefér, és mi az ami még nem, mert nincs összehasonlítási alapom.

Nem is értem, hogy miért kell ennyire sürgetni, hogy vagy megkérem a jövő havi kiránduláson, mert az egy erre alkalmas hely, vagy kész, vége.

2023. jún. 9. 18:13
 8/22 anonim ***** válasza:
100%
Mivel első kapcsolatod, ezért nem érted. Nekem első kapcsolatom ugyanilyen volt. Igen, ha nincs vita, tényleg boldogság van. Csak aztán jön a vita, a stressz, és csomó megoldatlan probléma, ami a "boldog" időszakokban simán szőnyeg alá van söpörve. Én is csak a második kapcsolatomban jöttem rá, milyen rossz is volt valójában az első, mert lehet teljesen máshogy is
2023. jún. 9. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
97%
25 éves. Ha még mondjuk 4 évig vár rád, és te még mindig nem tudsz dönteni, vagy lelépsz és 1 éven belül megkéred az új barátnőd kezét akkor tulajdonképpen 9: évet pazarolt rád feleslegesen. Azt a 9 évet, amiben a legnagyobb esélye van társat találni.
2023. jún. 9. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
100%
Szakítsatok, ez nem egy jó kapcsolat és nagyon nem tart ott, hogy házasság legyen belőle. Valószínűleg nem is fog, hiába várnál még vele pár évet, hiszen 4 éve ugyanazokkal a problémákkal küzdötök és nem nagyon van semmilyen előrelépés. Abban igaza van a barátnődnek, hogy ennyi idő után felesleges ezt tovább húzni és valamerre lépni kéne. Lehet fájdalmas elfogadni nektek, de a szakítás a jobb út.
2023. jún. 9. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!