Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Menthető, vagy érdemes egyálta...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Menthető, vagy érdemes egyáltalán menteni?

Figyelt kérdés

Szép napot kívánok!

27 éves nő vagyok, a párom 28 éves férfi.

Hosszas kutatás után rá jöttem arra, hogy a pornográfia rengeteg kapcsolatot tett tönkre, de főleg azért, mert a pornót fogyasztó fél túl sokat használt.

Nálam más a helyzet. A párommal kettő és fél éve vagyunk együtt. A kapcsolatunk elején elmondtam, hogy szerintem a pornó káros és örülnék, ha nem nézne. Bele is egyezett. Azonban mostanában találtam meg a gépén az elmúlt évek előzményeit, valóban véletlenül. Nem ellenőrizgettem őt, így meglepett. Számon kértem.

Ő úgy fogalmazott, hogy képtelen volt egyet érteni azzal, hogy káros (ezt meg is indokolta azzal, hogy én sem vettem észre rajta különbséget, hogy mikor nézett és mikor nem, ebben viszont igaza van). Nem akart nekem ellent mondani, ezért csak bele ment és úgy volt, hogy mivel nem ellenőrzöm, nem derül ki, hatása pedig nem lesz annak a heti-kétheti egy alkalomnak.

Megadom azt, hogy káros nem volt. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy ő nézett, nem érzékeltem a szex közben, vagy akár csak hétköznap.

És ez idő alatt be is tudtam látni, hogy itt másról van szó, nem is a károktól féltem, ha én attól, hogy tudom, hogy a férfiak ebbe bele képzelik magukat, hogy ők vannak a nővel. Bár megcsalásnak nem tartom, hiszen akkor maszturbálás közben fantáziálni is az lenne Jason Momoaról (haha, ez csak egy példa, de szerintem mindenki érti).

Abban állapodtunk meg, hogy ő értem meg tudja tenni, hogy többé nem néz. Nem erőltettem, nem könyörögtem. Azt mondta, nem látta be eddig, hogy káros, de most, hogy látja, hogy valóban bántva vagyok, így már elhiszi, belátja és hajlandó változtatni. Viccelődve megkérdeztem tőle, hogy tehát nem érzi azt, hogyha ő többet nem nézhetne, akkor egy év után majd kidob? A válasza az, hogy nem, azért ennyire nem fontos a pornó, azon már inkább akadna ki, ha a kedvenc játékától tiltanám el. Sőt, tanácsolta, hogy legyen közös videó és ha úgy érzi, hogy kell segítség, akkor nézi azt.

Mit gondoltok, bár undorítónak tartom, hogy neki ez kellett, de ha hajlandó 2,5 év után azt mondani, hogy tényleg betartaná értem, akkor érdemes esélyt adni neki?

(Ez jelentéktelen, de én például a dohányzásról szoktam le miatta és az az egyik legjobb döntésem volt, hátha motiváló valakinek, hogy 7 év dohányzás után sikerült:)


2023. márc. 17. 14:55
1 2 3 4
 31/39 anonim ***** válasza:
69%
Egyelek meg, de kis romantikus, naív lélek vagy. Majd kinövöd. Mit meg nem adnék ha ez lenne a legnagyobb gondom a férjemmel. Miattam nézheti egész nap a pornót, csak a wc kefét tanulná már meg használni rendesen.
2023. márc. 17. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/39 anonim ***** válasza:
40%

"Nem mondanám el a páromnak, hogy xy kollégáról már fantaziáltam. Vagy egy színészről..."


Érdekes. Mind a fantázia, mint az őszinteség hiánya a kapcsolatban.

2023. márc. 17. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/39 Mathus ***** válasza:
100%

#32: ez egy példázat volt, azért a feltételes mód.

a kérdésre: férfiként elmondom, hogy nem szoktam én sem beleképzelni magam a szereplők helyébe, a legtöbb "manöken" nem is az esetem.

2023. márc. 17. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/39 A kérdező kommentje:
33as, én ezt elfogadom, de akkor miért zavaró számotokra, ha például a férfi arcát mutatják? A párom azt mondta, hogy őt a szituáció, aktus izgatja, ám ha már nem akar oylat nézni, ahol a férfi arcán a fókusz, akkor ez nem ellentmondás?
2023. márc. 17. 18:12
 35/39 Mathus ***** válasza:
32%

"miért zavaró számotokra, ha például a férfi arcát mutatják"

ilyet én nem mondtam, egyrészt a poreszben nincs "kedvenc", másrészt sokszor nézek én is olyat amit nem vállalok be, vagy ahogyan nem viselkedem.

kung-fu filmeket is nézek, mégsem tudok/szeretek kung-fuzni, az erőszakot pedig kifejezetten kerülöm.

2023. márc. 17. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/39 A kérdező kommentje:
Javítok, rá kérdeztem. Nem az zavarja, ha van benne férfi, hanem ha a férfi arcára zoomolnak, mert hogy ő nem tud férfiak arcába bámulni maszturbálás közben 😂
2023. márc. 17. 19:00
 37/39 anonim ***** válasza:
49%
32, olvass el pár pszichológus által írt könyvet, aztán dumálj:D
2023. márc. 17. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/39 anonim ***** válasza:
100%

Te jó magasságos! 33 éves nő vagyok. Rendszeresen nézek pornót és önkielégitek. A párom is szokott. Rendszeres a szexuális életünk. Van, hogy napi 2x szexelünk!

Az iylen frigid, bigott nőktől kiégek.

Már miért ne nézhetne pornót. Engem az is izgat, ha egy férfi kiveri magának...

2023. márc. 22. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/39 anonim ***** válasza:
100%
De tényleg! Mi a baj azzal, ha pornót néznek, önkielégítenek? Ezek a nők, akik ezt sérelmezik sosem nyúltak magukhoz, mi????!!!
2023. márc. 22. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!