Érdemes egyáltalán a mai világban párkapcsolatban élni? 27/n

Amit leírtál, abban nagyon sok az igazság.

De ezért nem le kell állni a párkpcsolatokról, hanem normális párt kell találni

Igazad van félig abban amit leírtál. Azonban van ennek egy másik oldala is. Nagyon sok nőtől hallottam hasonlót,mint amit tőled most olvastam. Tudod hol rontják el? Ott,hogy külső alapján ítélkeznek 1 mp alatt,és ha egy férfi nem jóképű,onnantól nem érdekli őket.

Pedig ha megismernék a többi férfit is,akkor hidd el,100%-ra mondom, hogy találnának olyat,aki kitartana mellettük,és mindent megtenne értük.És boldogok is lehetnének,semmilyen kétséggel a háttérben.

Sok ilyen srácot ismerek,mert én is ilyen vagyok,és ilyen körben mozgok sokat.

Minden esetben az a gond,hogy egyszerűen nem vesznek férfiszámba a nők,mert nem születtünk jóképűnek. Bármit is csinálhatunk...

27/F

Sok a szar ember ez tény.Veled egy idős vagyok,a párom is veled egy idős és a 4 év alatt voltak gondjaink,de megoldottuk.Sőt mindketten találkoztunk szenny emberekkel mielőtt összejöttünk,szóval nem csak olyan kapcsolatok vannak,mint amiket te láttál.

Sajnos az ismerkedés velejárója a csalódás,de nem érdemes feladni.Fel a fejjel!:)

Nekem még sosem volt párkapcsolatom, de amiket itt olvasni, illetve amit a való életben lát az ember...

Akkor inkább bevállalok egy Pitbull felnevelését.

"Mindenki úgy gondolja, hogy neki csak a tökéletes, a 100%-os párkapcsolat kell, neki ez jár, és ezt általában a másiktól várja el, hogy megteremtse. Ha nem tökéletes, akkor eldobja mintha mi sem történt volna, és megy tovább hajszolni a mesebeli szerelmet."

Ez itt a kulcsmondat! "Here we are now, entertain us"

Az emberek 90%-a unja magát, utálja az életét, nincs mit csinálnia, és a párkapcsolatba menekülve várja, hogy majd a párja megteremti a boldogságot, amire ő egyedül, saját magától nem volt képes.

Az biztos, hogy a párunk hozzá tud járulni a boldogságunkhoz mondjuk olyan 30%-al. A maradékot mindenki másnak kellene megteremteni.

De aki magától egy ócska 5-10%-ra képes, annak hiába jönne a tökéletes pár, az is kevés lenne.

Marad a cserélgetés, aztán egy idő után a fásultság.

Egyébként szerintem ennek az is az oka, hogy mindkét nem valami rémes szempontok szerint választ párt, olyan tulajdonságokat favorizálva, amiknek pár órányi ismeretség után kb semmi szerepe nincs.

27 éves nőtől ez így elég értelmetlennek tűnik.

persze van benne igazság, de ez akkor is túl negatív és szélsőséges.

Elég nagyot csalódhattál talán nem is egyszer. De ez nincs mindenkinél így, és nem minden kapcsolatnál ez a végkifejlet amit írtál.

Ezért ennél jóval több a normális kapcsolat mint amennyit te írsz.

Én is voltam ilyen elkeseredett, mint te. Már semmi valódi reményt nem fűztem az egészhez, csak "megszokásból" figyeltem a másik nemet, néha randiztam, de totálisan kiábrándulva mentem mindig haza.

Aztán jött jelenlegi (és remélhetőleg utolsó) párom. Eleinte tőle se dobtam hátast, sőt, majdnem el is köszöntem tőle egy félreértés miatt. Szóval megvolt a kezdeti, minimális nehézség, de lassan 3 éve töretlen a boldogság. Ez nyilván nem sok idő, így nem is erre hegyezném ki a dolgot. Viszont az ő családja, ismerősi köre tele van olyan párokkal, akik több, mint 7 éve együtt vannak, mostanában házasodnak/házasodtak. Általános iskolás, gimis szerelmek, amik 25-28 éves korukra kiforrták magukat házassággá. És nem 1-2 ilyen pár van most már a környezetemben neki hála.

Visszatérve a saját példámra: mindig féltékeny típus voltam, de ez párom mellett elmúlt. De úgy teljesen. Már mi is az eljegyzést tervezgetjük, és egyáltalán nem vagyok bizonytalan.

Azzal viszont nem feltétlenül van gond, ha az ember nem nyugszik bele egy rossz kapcsolatba. Persze, nem a hibátlant kell keresni, csupánt azt a társat, akinek a hibái maximálisan tolerálhatóak számunkra. A gond szerintem, ami miatt ez az egész ilyen rossznak látszik, hogy sokan túl sokáig húzzák az elválást. Kétségbeesettek, elkeseredettek. Én se voltam különb, nem magas lóról beszélek... De sokkal tudatosabbnak kell lenni a mai átlagos szintnél ahhoz, hogy az ember meg tudja pontosan határozni, mit vár el egy kapcsolattól, mit képes és mit képtelen tolerálni, és meg kell tanulni nemet mondani (pl: nem tudom elviselni a dohányzást, mégis volt dohányos párom). Ehhez persze emberismeret is kellene, mert egy hibáért leírni valakit szintén baromság (pl: párom abszolút nem tud csajozni, és olyan marhaságokat hordott össze eleinte, hogy a hajam égnek állt. De csak egyszerűen nehezen -nyersen, oda nem illően- fejezi ki magát idegeneknek, velem ma már tökéletesen kommunikál, nincs olyan gond, amit ne tudnánk megbeszélni). Szóval a viselkedésbeli és jellembeli (szokásbeli) hibákat meg kell tudni különböztetni, ami nem egyszerű.

Szóval vagy szerencse kell, vagy hatalmas tudatosság és nyitottság. De messze nem lehetetlen jó kapcsolatban élni :)

Biztos vagyok benne, hogy kicsit kaotikusan fogalmaztam, mert nem mindig találtam a megfelelő szavakat, de remélem a lényeg azért érthető :)