Érdemes egyáltalán a mai világban párkapcsolatban élni? 27/n

Sokat irsz keveset mondasz.

Es nincs is ertelme. A parkapcsolatodat te alakitod igy felesleges mas emberek peldaival dobaloznod.

Azt a probléma gyökere (és nyugodtan lehet lepontozni, ha magadra ismersz), hogy nagyon kevés a normális pasi.

Nincsenek extrém elvárásaim: ne üssön meg, ne igyon, ne drogozzon, ne csaljon meg, ne rajtam akarjon élősködni, és meglegyen sz àgyban az összhang. És ez màra kb. egyenlő azzal, hogy lehetetlen párt találni nőkènt. De ha ebből csak az egyik se stimmel, akkor az nem kapcsolat, hanem kínszenvedés. Akkor meg már egyedül is jobb.

Persze, tudjuk: van ilyen férfi. Csak épp kapcsolatban van. Ha sikerül elvenni mástól, akkor ugye már nem is érvényes rá a hűség. Úgyhogy a kör bezárult.

Nem érdekel, hogy a monogámia ki szerint természetes. Amíg a közös gyerekek felnevelése nekem 25 évet elvesz az életemből, addig hagy várjak már el többet, mint hogy 2-3 évig kibírja a pasi, hogy nem dug mást is. Vagy régen 3 évesen kivágta a gyereket az anya, fel van nevelve, jöhet a következő alom? 🤔

“Nincsenek extrém elvárásaim: ne üssön meg, ne igyon, ne drogozzon, ne csaljon meg, ne rajtam akarjon élősködni, és meglegyen sz àgyban az összhang. És ez màra kb. egyenlő azzal, hogy lehetetlen párt találni nőkènt.”

De ha véletlenül mégis szembe jön egy ilyen nem “túl nagy elvárásoknak” megfelelő férfi, akkor kicsit kopaszodik, nem elég kigyúrt/túl kigyurt, “nem mutatok jól mellette, ha felveszek egy magassarkút”, “hülye hobbija van”, nem “Jáj, de olyan jóképű”, vagy valami egyéb nagyon komoly hibája, ami miatt “nem volt meg a kémia”

Mikor egyedül maradtam, azt hittem, hogy a harmincas férfiak iszákos, dohányos, egy éjszakára gyúró, tömegéből majd jól ki fogok emelkedni azzal, hogy normális vagyok, nincs káros szenvedélyem, egészségesen élek, van normális munkám amit szeretek, és magyar viszonylatban normális egzisztenciát is teremt (az olyan, hogy nem emel kezet meg végképp értelmezhetetlen nálam, ez nem párkapcsolat függő, a normális ember senkivel nem erőszakos).

A valóság? Hogy ez kb semmire nem volt elég a hölgyek 99%-nál már egy randira sem.

Közben meg a munkahelyen hallgatom a 30+ nők sírását, hogy sehol egy normális férfi, de mikor körülnézek, akkor egy csomó jó körülbeli egyedülálló kollégát látok, akik persze nem Brad Pittek, de a “nincsenek nagy elvárásaim” részt külsőre és belsőre is teljesítik.

Lehet segítene, ha nem olyan énhazugságok mentén keresnél te is párt, hogy “nem nagy elvárás”.

Gyakorit olvasgatva sokszor úgy érzem, én vagyok az egyetlen, akit sok boldog és normális pár vesz körül.

Nem tudom, hogy tényleg valami ilyen tré ismerősi körötök van, vagy csak a negatívot veszitek észre, de ez elég nyomorult érzés lehet.

Szerencsére én BŐVEN látok pozitív példát, boldog párokat, akik x év után is szeretik egymást. Nem tudom, más környezetében miért nincs ilyen...

Én pont ilyen miatt raktam ki a csajom, hiába mondtam neki, hogy hagyjon békén a múltbeli dolgaival. Ha egy nőnek meredek a múltja, két dolgot tehet:

a) olyan férfit keres, akit nem érdekel a nő múltja

b) megtanulja befogni a száját és bízik abban, hogy sosem derül ki

Nektek semmiből nem áll szexelni annyit, amennyit csak akartok, csak akarat kérdése. Ha ezzel a lehetőséggel nem tudtok felelősségteljesen bánni, akkor vállaljátok a következményeket.