Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Menthető, vagy érdemes egyálta...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Menthető, vagy érdemes egyáltalán menteni?

Figyelt kérdés

Szép napot kívánok!

27 éves nő vagyok, a párom 28 éves férfi.

Hosszas kutatás után rá jöttem arra, hogy a pornográfia rengeteg kapcsolatot tett tönkre, de főleg azért, mert a pornót fogyasztó fél túl sokat használt.

Nálam más a helyzet. A párommal kettő és fél éve vagyunk együtt. A kapcsolatunk elején elmondtam, hogy szerintem a pornó káros és örülnék, ha nem nézne. Bele is egyezett. Azonban mostanában találtam meg a gépén az elmúlt évek előzményeit, valóban véletlenül. Nem ellenőrizgettem őt, így meglepett. Számon kértem.

Ő úgy fogalmazott, hogy képtelen volt egyet érteni azzal, hogy káros (ezt meg is indokolta azzal, hogy én sem vettem észre rajta különbséget, hogy mikor nézett és mikor nem, ebben viszont igaza van). Nem akart nekem ellent mondani, ezért csak bele ment és úgy volt, hogy mivel nem ellenőrzöm, nem derül ki, hatása pedig nem lesz annak a heti-kétheti egy alkalomnak.

Megadom azt, hogy káros nem volt. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy ő nézett, nem érzékeltem a szex közben, vagy akár csak hétköznap.

És ez idő alatt be is tudtam látni, hogy itt másról van szó, nem is a károktól féltem, ha én attól, hogy tudom, hogy a férfiak ebbe bele képzelik magukat, hogy ők vannak a nővel. Bár megcsalásnak nem tartom, hiszen akkor maszturbálás közben fantáziálni is az lenne Jason Momoaról (haha, ez csak egy példa, de szerintem mindenki érti).

Abban állapodtunk meg, hogy ő értem meg tudja tenni, hogy többé nem néz. Nem erőltettem, nem könyörögtem. Azt mondta, nem látta be eddig, hogy káros, de most, hogy látja, hogy valóban bántva vagyok, így már elhiszi, belátja és hajlandó változtatni. Viccelődve megkérdeztem tőle, hogy tehát nem érzi azt, hogyha ő többet nem nézhetne, akkor egy év után majd kidob? A válasza az, hogy nem, azért ennyire nem fontos a pornó, azon már inkább akadna ki, ha a kedvenc játékától tiltanám el. Sőt, tanácsolta, hogy legyen közös videó és ha úgy érzi, hogy kell segítség, akkor nézi azt.

Mit gondoltok, bár undorítónak tartom, hogy neki ez kellett, de ha hajlandó 2,5 év után azt mondani, hogy tényleg betartaná értem, akkor érdemes esélyt adni neki?

(Ez jelentéktelen, de én például a dohányzásról szoktam le miatta és az az egyik legjobb döntésem volt, hátha motiváló valakinek, hogy 7 év dohányzás után sikerült:)


2023. márc. 17. 14:55
1 2 3 4
 11/39 anonim ***** válasza:
35%
10 de vannak;)
2023. márc. 17. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 anonim ***** válasza:
37%
Ja, persze.
2023. márc. 17. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 anonim ***** válasza:
30%
De ez miért flex valakinek hogy nem néz pornót a párja? Mármint tudom hogy vannak ilyen idióták akik túlzásba viszik meg pornófüggő de a pornó fogyasztók 90% a normálisan használja.
2023. márc. 17. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/39 anonim ***** válasza:
74%
Nagyon kedves hogy közös videót csinálna 😅
2023. márc. 17. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/39 anonim ***** válasza:
37%
Nincs azzal semmi baj, ha pornót néz. Ezt azok nem tolerálják, akiknek gond van az önbecslésükkel. Én is nézek pornót nő létemre. Ettől még, ha férfival vagyok, nem gondolok a pornószínészre :D
2023. márc. 17. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/39 anonim ***** válasza:
0%
Valaki csak kapcsolaton kivul néz pornót mert kapcsilatban örül a nőnek es ezt nen akarja elrontani. Valakinek szánalom az ha pornó jut csak neki.
2023. márc. 17. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 A kérdező kommentje:

13, jó kérdés.

Nem tudom, nem zavarna, ha az aktus izgatná, de 3 fivérrel nőttem fel, húszas éveink elején azért sokat beszéltünk szexuális dolgokról és mind ugyanazon volt, hogy tudat alatt is jön a gondolat, hogy azzal a nővel ő közösül, ezért is vannak a POV pornók.

Érzem én, hogy jobban fáj, mint kéne, de valahogy mégsem tudok kiegyezni azzal, hogy más megdugásáról fantáziálunk, ha viszont a valóságban nem akarunk félre lépni. Nekem van egy kollégám, a srác 24 éves. Fülig szerelmes a párjába, úgy beszél róla, mint egy istennőről. Idén akarja eljegyezni, azt mondja, első pillanattól tudta, hogy neki ő kell, és senkiért nem dobná el. Mégis ugyanazon a véleményen van a pornóval, mint a tesóim. Csak az agyam nem fogja fel, hogyan tudsz tíz percig mással való kefélést elképzelni, ha a valóságban meg tényleg nem akarsz félre lépni. Nekem a kettő párhuzamban van

2023. márc. 17. 15:44
 18/39 anonim ***** válasza:
42%
Sajnos, ha ennyire korlátolt vagy, akkor hagyd el. És keress olyat, akinek tudod a gondolatait is irányítani. Mert nem csak pornót nézve lehet fantáziálni. Lehet, hogy szex közben is elképzeli magát egy latinos vagy néger nővel.
2023. márc. 17. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 A kérdező kommentje:
Szóval nincs olyan ember, akinek szexuálisan elég lennél minden téren? :D ez elég elkeseritő.
2023. márc. 17. 15:51
 20/39 anonim ***** válasza:
100%
Most a te párodról beszélünk, excuse me:D Nekem tökmindegy, ki mire gondol, amennyiben mindkettőnknek kielégítő az aktus.
2023. márc. 17. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!