Hogyan adhatnám vissza az irányítást egy olyan férfi kezébe, akitől korábban elvették?

Páromról van szó. 2 éve vagyunk együtt. Tudni kell, hogy ő egy végtelenül odaadó ember azokkal szemben, akik közel állnak hozzá. Képes háttérbe szorítani a saját igényeit a másik javára, de túlságosan, ami már nem jó, mert nem fordít elég figyelmet önmagára. Ebből is adódóan hajlamos a negatív dolgok gyűjtögetésére, és magától csak akkor szóvá tenni, amikor már besokallt. Érdekesség, munkában pont nem igaz rá, hogy ne tudna irányítani vagy kommunikálni. Vezetői beosztásban dolgozik, tisztelik is, korrekt és emberséges.

Röviden a múltjáról, ami úgy gondolom részben ok lehet a viselkedésére... Az exfelesége, akivel 20+ évet volt együtt, igazi hárpia. Kihasználta, semmibe vette őt. A már felnőtt gyerekük úgyszintén. A családja előtt többnyire semmit nem ért a szava, nem tisztelték a döntéseit, nem támogatták. Nem elég, hogy az a nő rosszindulatú, de barátom elmondása alapján irtózatosan buta, tipikus veszekedős, kizárólag neki lehet igaza fajta. Nem is értem, hogy bírta ki ennyi ideig.

Rólam azt kell tudni, hogy elég sokat agyalok, érdekel a világ, így sok mindenről van véleményem, elképzeléseim, emiatt látszólag határozott vagyok. Viszont gyűlölök veszekedni, ordibálni, annyira értelmetlennek tartom… Egy vitában nem célom felülkerekedni, kompromisszumra törekszem, és jó érvekkel pillanatok alatt meg lehet győzni.

Páromnál az irányítás (akár egyenrangúság) hiánya abban is megnyilvánul, hogy sokszor a mindennapi teendők, közös programok számára mindegy, hogyan alakulnak. Arra vár, hogy én találjam ki, ő mindenhez alkalmazkodik. Gyakran adok neki teret, kérdezgetem mit szeretne, de akkor is sokszor olyasmit mond, amiről tudja, hogy én is úgy döntenék. Ebből szoktak lenni vitáink, mert nem vagyok hajlandó elsiklani az felett, hogy továbbra sem gondol magára. Ráadásul a nekem történő megfelelés közben is gyűjtögeti az őt zavaró dolgokat, amikből később megint esélyes a nagyobb vita... Tudom, hogy ez nem jó neki, de nekem sem az. Szinte teljesen alárendeli magát. Ha én találok ki olyat, amit tudom, hogy szeret, megint ott vagyunk, hogy én döntöttem, és ő követ. Kedvesség részemről, de így sem tudom vele éreztetni, amit akarnék, hogy ugyanúgy tudok hozzá alkalmazkodni, és jók a döntései. Próbáltam vele megbeszélni, hogy nagyon nem vagyok ez az irányító nőtípus, nekem ez inkább rossz. Valamennyit javult a helyzet, de még messze van a normálistól. Nagyon nehéz vele bármire jutni, mintha félne kifejezni, amit gondol.

Mit tanácsoltok, hogyan lehetne visszaépíteni a büszkeségét? Előbb-utóbb egyszerűen megszokja, hogy nekem nagyon is számítanak a gondolatai, és számomra ugyanolyan fontos, hogy az ő kedvében járjak?