Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális dolog, hogy még neki áll feljebb azok után, hogy kihasznált és cserben hagyott?
A képlet egyszerű. Volt egy barátnőm, aki egy önbizalomhiányos, munkanélküli, rosszfogú, szorongásos zavarokkal küzdő kislány volt, de én ezek ellenére szerettem. Minden erőmmel és pénzemmel segítettem. Fogszabályzót fizettem neki, az majdnem egy millió volt, kifizettem neki egy nyelvtanfolyamot, hogy legyen 2. nyelvvizsgája, és még munkát is adtam neki a saját vállalkozásomban. Évekig elvoltunk, soha nem csaltam meg, nem bántottam, mindennel kiszolgáltam.
Aztán egyszer csak elkezdett elégedetlenkedni, hogy ő már nem boldog, nem szerelmes, én pedig őszintén elmondtam erről a véleményem, ő pedig maradt velem, meeggyőztem, megint minden rendben volt.
Aztán jött a hidegzuhany: Titokban már pénzt tartalékolt a lelépésére és ezerrel munkát keresett, és közben a femináci legjobb barinője uszította ellenem, hogy én "bántalmazom".
Végül tényleg elmérgesedett a vége, aztán lelépett és még tönkre is tette az életemet, ott csinált ki, ahol csak tudott.
Azóta is azzal haknizik fórumokon meg bántalmazott nőket segítő szervezeteknél, hogy neki mekkora óriási tapasztalata van, ő önerőből kilépett egy "nárci" elmebeteggel való kapcsolatból.
Közben azt nem mondja el soha, hogy a tenyeremen hordoztam, és csak akkor durrant el az agyam, amikor elárult, és kiderült, hogy csak lehúzott.
Mégsem áll ki mellettem senki.
Miért van ez?
Nem győzködnöd kellett volna amikor közölte, hogy nem boldog, nem szeret, hanem elengedni. Ezek után mégis mire számítottál?
Már nem tudsz mit tenni, tanultál belőle, legközelebb ne jótékonykodj ennyit ha később úgyis felhánytorgatod.
Értem én hogy fáj az egodnak, de így jártál, kihasználtak, ez van, lépj túl, mást úgysem tehetsz.
Nem csodálom, hogy ott hagyott. És igen, bántalmaztad, és arra nincs mentség. Lekzelő vagy, tulajdonodnak tekintetted.
És miaz, hogy hagyja ki az önéletrajzából a munkahelyét, ahol dolgozott?
Ha engem bántalmaztál volna, fel is jelentettelek volna.
" Sajnos kiabálás, ütés és lenéző beszéd is volt. De ez csak akkor, amikor elborult az agyam. "
Magyarul amikor nen volt hajlando veled maradni , es nem engedte , hogy helyette donts , akkor fogtad nagad es jol megverted ! Gratulalok ! Igaza van a csajnak ! Te egy beteg , bantalmazo elmebeteg vagy !
Ő is feljelentett, nem is 1x.
Szerintem az sokkal súlyosabb bántalmazás, hogy képes volt azért összejönni és úgy tenni, mintha a társam lenne, csakhogy őt anyagilag és egészségügyileg összeszedjem. Mennyire kell ridegnek és betegnek lenni ahhoz hogy valaki így használjon másik embert?
15
Az elején még biztos nem azért volt veled. Már közben is szakítani akart, csak engedted. AKkor mivel is győzted meg? Gondolom lelki zsaorlással és az önbizalma földbe döngölésével. Már ott le kellett volna lépnie.
És mégis mit vársz? Hogy örökre megvetted? SZánalmas vagy.
"tönkrement a vállalkozásom és még bíróságra is kell járkálnom."
Meg kene erteni a magad fajta bantalmazo allatoknak , hogy normalis ember nem fog jo pofat vagni hozzatok .
A birosagra sem miatta jarsz . Nem ker senki beloletek! Tanuld meg .
Full beteg vagy, keress pszichológust, mert vitathatatlanul szükséged van rá. Nem vásárolunk embereket, nincs rabszolgaság. Ha te önként finanszíroztál neki dolgokat, az a te döntésed volt, nem pedig fizetés neki, amiért veled van. Nem kell kihagynia az élettapasztalatait, teljesen mindegy, hogy általad szerezte őket, vagy sem. Tuti biztosan verbálisan bántalmazó voltál vele, majd fizikailag is. Teljes joggal jelentett fel. Megérdemelted. Ha nem látod be, és nem kezded ezt el kezeltetni, akkor mindig ilyen mocsok maradsz.
Ohh, és igen. Ha valaki el akar menni, akkor hagyni kell. Ha fenyegeted, zsarolod, terrorizálod, akkor nyilván előáll egy B tervvel, és lelép tőled máshogy. Jól tette.
Van az a fajta embertípus, aki alkalmatlan arra, hogy normális dinamikájú kapcsolatot építsen ki. Helyette összejön eg olyannal, akit ledominálhat, aki függ tőle, és mindent meg is tesz, hogy függjön tőle anyagilag és érzelmileg. Majd úgy adja elő, hogy ezért örök életében tartozik neki a másik, és csak azért él, hogy a tartozéka legyen a másik félnek.
És ha borul a rendszer, ha érzi, hogy elveszíti a hatalmát a máik felett, akkor átmegy agresszív, követelező stílusba.
"szorongásos zavarokkal küzdő kislány volt, de én ezek ellenére szerettem. "
Nem ennek ellenére, hanem emiatt. Mert egészséges lelkű nőnek nem kellettél, őket nem tudtad volna így uralni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!