Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális dolog, hogy még neki áll feljebb azok után, hogy kihasznált és cserben hagyott?
A képlet egyszerű. Volt egy barátnőm, aki egy önbizalomhiányos, munkanélküli, rosszfogú, szorongásos zavarokkal küzdő kislány volt, de én ezek ellenére szerettem. Minden erőmmel és pénzemmel segítettem. Fogszabályzót fizettem neki, az majdnem egy millió volt, kifizettem neki egy nyelvtanfolyamot, hogy legyen 2. nyelvvizsgája, és még munkát is adtam neki a saját vállalkozásomban. Évekig elvoltunk, soha nem csaltam meg, nem bántottam, mindennel kiszolgáltam.
Aztán egyszer csak elkezdett elégedetlenkedni, hogy ő már nem boldog, nem szerelmes, én pedig őszintén elmondtam erről a véleményem, ő pedig maradt velem, meeggyőztem, megint minden rendben volt.
Aztán jött a hidegzuhany: Titokban már pénzt tartalékolt a lelépésére és ezerrel munkát keresett, és közben a femináci legjobb barinője uszította ellenem, hogy én "bántalmazom".
Végül tényleg elmérgesedett a vége, aztán lelépett és még tönkre is tette az életemet, ott csinált ki, ahol csak tudott.
Azóta is azzal haknizik fórumokon meg bántalmazott nőket segítő szervezeteknél, hogy neki mekkora óriási tapasztalata van, ő önerőből kilépett egy "nárci" elmebeteggel való kapcsolatból.
Közben azt nem mondja el soha, hogy a tenyeremen hordoztam, és csak akkor durrant el az agyam, amikor elárult, és kiderült, hogy csak lehúzott.
Mégsem áll ki mellettem senki.
Miért van ez?
Miért nem engedted el őt akkor, amikor elmondta őszintén, hogy már nem szerelmes és nem boldog veled?
Lehet, hogy nagylelkű voltál, amikor fogszabályzást és nyelvtanfolyamot fizettél neki, de egy ember szeretetét és kötődését nem lehet pénzen megvásárolni, akkor sem, ha hálás mindezért.
Én biztosan nem bírnám elviselni azt a tudatot, hogy a másik nem azért van velem, mert szeret tiszta szívből és boldog velem, hanem azért, mert úgy érzi, "tartozik" ezzel, mivel segítettem anyagilag.
Tudom, hogy egy olyan helyzetről, amiben érintett vagy érzelmileg, nehéz tárgyilagosan írni, amikor a te oldaladról nézed, nem a másik ember szemüvegén keresztül, de ha egy kicsit tudsz ebben őszinte lenni, ő szerinted mit mondana el arról, hogy miért nem volt már veled boldog, mi változott meg a kapcsolatotokban, és mit érezhetett úgy esetleg, hogy már a lelki bántalmazás, vagy az érzelmi manipuláció?
Nem használt ki téged csak elfogadta a segítséget amit önszántadból adtál neki !
Inkább úgy tűnik , hogy megpróbáltad megvásárolni. Kiváncsi lennék , hogy mit jelent az , hogy te "meggyőzted" arra , hogy maradjon veled! Gondolom bűntudatot keltettel benne , hogy maradjon , érzelmileg zsaroltad .
Sajnos kiabálás, ütés és lenéző beszéd is volt. De ez csak akkor, amikor elborult az agyam. 8 évig voltunk együtt, és olyan érzéketlenül jelentette be, hogy elhagy, mint valami kődarab. Tartalékolt már egy ideje a fizetéséből, amit TŐLEM kapott, mivel nekem dolgozott, különben soha nem lehetett volna pénze albira sem, nem lett volna hová mennie. Az én cégemnél a HR-es találta meg álláskereső portálokon, teljesen égő volt, lejáratott.
Felvilágosítottam, hogy az élet nem olyan, mint gondolja, mivel a feneke alá toltam mindent, fogalma sincs semmiről, szóval vissza kéne venni a nagy önbizalomból. Megkértem, hogy ha akkora nagy ember, akkor keressen úgy állást, hogy semmilyen mértékben ne legyen benne az én kezem, tehát hagyja ki az önéletrajzából azt, hogy nálam dolgozott, mert akkor lenne a valóság. Csak azért adtam neki munkát, mert szerettem, amúgy soha nem vettem volna fel a cégemhez, így igazságtalan, hogy értékké teszi ezt a munkatapasztalatot és pénzt csinál belőle.
De nem, esze ágában sem volt.
Amikor őszintén kritizáltam, fejmosást adtam neki, akkor 100%-ban lepergett róla, a szemembe nézett, és vigyorgott. Mindezek után pedig kitálalt az alkalmazottjaimnak magánügyeket, rosszhíremet keltette, ellenem hergelt kollégákat és ügyfeleket is, tönkrement a vállalkozásom és még bíróságra is kell járkálnom. Szóval megfejt, cserben hagyott, pofámba vigyorgott és ezek után még bosszút is állt, hónapokon át csak azért tett lépéseket, hogy nekem minél rosszabb legyen.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!