Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális, hogy a párom ennyire nem tudja, hogy hogyan kell viselkedni egy vendégségben?
A páromról azt kell tudni, hogy a szülei sohasem voltak azok a nagy vendégségbe járók, meg ők is nagyon ritkán fogadtak vendégeket. Nálunk tök alap volt, hogy időről időre meghívtunk valami rokont vagy barátot ès ezt ők is viszonozták. A szüleim megtanították, hogyan illik viselkedni, kinek milyen ajándékot illik vinni.
Ebből kifolyólag a párom nagyon nem tudja, hogy hogyan működik egy vendégség. Nem arról van szó, hogy nem eszik szépen vagy leül engedély nélkül, hanem, hogy egyszerűen nem mindig aktív a beszélgetésekben. Van olyan rokonom barátom, akikkel nagyon jól kijön imád vele beszélgetni, de van olyan, akivel alig beszélget, ha beszélget is tök felszínes dolgokról beszélgetnek.
Vagy ha kérdezik őt, például, hogy milyen a munkahelye, akkor nagyon röviden letudja a választ, hogy mond egy-két dolgot, pedig tök sok mindenről tudna beszélni.
Múltkor is átjött az egyik barátnőm meg a párja és szinte nem is beszélgettek a sráccal, amikor elmentek és kérdőre vontam, azt mondta, hogy hát a srác ès ő teljesen másvilág. De mondom, akkor is ilyenkor meg kell az embernek erőltetni magát. Nekem ez nagyon kellemetlen, hogy mit gondolhatnak a páromról.
De bezzeg amikor a haverja jönnek át, akkor meg az élete minden mozzanatait képes elmesélni.
Én amikor mentem valamelyik rokonához mindent megtettem, hogy a lehető legjobb első benyomást adjam és megerőltettem magam, hogy mindenkivel tudjak beszélgetni.
6#
Mert egy álszent ember vagy.
Én például nem akarom hogy valaki megerőltesse magát, ha velem beszél. Legyen őszinte. Azt is tudni akarom ha nem vagyok neki szimpatikus.
12:
De az a másik semmi rosszat nem tett ellenne. Akkor nem várhatja el az ember, hogy legyen egy kicsit nyitottabb a másik felé?
Párod napi szerencsesütije: "Nem tart halálig a jelenlegi párkapcsolatod."
Kérdésedre: Igen, normális a párod viselkedése, és igenis tud viselkedni. Veled vannak gondok.
Hát én sem szívesen adnék információkat (részletesen) a munkahelyemről vagy a legbelső gondolataimról felszínesen ismert embereknek
Ki tudja, ki hogyan él esetleg vissza vele. Igenis marad a felszínes csevej. Esetleg annyit tanácsolhatsz a párodnak, ha kerülni akarja a kínos csöndet, hogy kérdezzen ő, beszéltesse inkább a másikat. Amúgy teljesen rendben van a párod.
18: De az a baj, hogy páromat nem érdekli a kínos csend, képes fül csöndben is végig ülni egy találkozót, amikor meg utána kérdőre vonom az a válasz, hogy nem volt közös téma.
Máskor meg a vonaton képes full idegenekkel leállni beszélgetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!