Ki hogyan kezeli felnőttként a férje/párja gyerekes dacos viselkedését?

Midenképp próbálom vele megbeszélni!

Ha nem vehető rá csak mondja mondja mondja,akkor van hogy reagálok arra amit mondd , és van hogy nem. Van amikor meg van olyankor is a véleményem amikor nem szólok hozzá a mondanivalójához,de olyankor nem akarom újra elmondani azokat amiket már százszor elmondtam neki!

Általában ha túl lő már kicsit a célon,akkor már szólok neki hogy fejezze be sűrgősen az egészet,ne mondjon olyanokat amiket később megbánhat!

Van hogy már ráhagyom,hagyom hogy átgondolja a helyzetet meg hogy mit mondott! Kicsit csillapodjon. Olyankor belátja ha hülyeséget beszélt!

Párom ma ugyanez. Nem tetszik neki valami, felháborodik, aztán levegőnek néz. Nagyon bosszantó, mert én ennél intelligensebben intézném el, és fel nem fogom az ilyen viselkedés miértjét.

Ma tettem vettem dolgomat egyedül, ő meg a fiával egész nap focimeccset néz, hallottam, holnap mennek valahova.

Meghalt apukám nemrég, intézem a dolgait, lelkileg megterhelő, nyugtatót eszek miatta, ma kihúzták a bölcsességfogam, fel van dagadva, fájdogál, nem merek enni , lenne itthon is teendő. És akkor még ő is rátesz egy lapáttal.

Lehet nem jó helyre mentem haza???

Hát ő olyan, hogy ha egy legtérben vagyunk épp pl konyha elkezd fütyülni valami dallamot, mint aki jól érzi magát, de mivel soha máskor bem szokott fütyülni, tudom ez csak álca és jót mosolygok rajta.

De amúgy bosszant, hogy azt mutatja ő jól érzi magát így.

Volt már h ilyebkor odamentem hozzá beszélgetni, és ő volt a hepciás, holott gáz volt , amit tett/mondott előtte. Mivel én túlaggódok, nem bírok aludni ilyenkor, ez nála normális h én megyek oda. Ma nem mentem, átment egy másik szobába filmezni. Én meg zavartan itt nyomorgok a fogammal és apu miatti stresszel.