Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megszabnátok, hogy mennyit igyon a párotok?
A barátom a huszas évei elején van, és rengeteget iszik. Egy házi buliban ismerkedtem meg vele, ott is 1-2 üveg whiskyt megivott, persze akkor elnéztem, meg nem foglalkoztam ilyesmivel ennyire. Jött a karácsony, bulik, részegre itta magát. Majd jött az újév is, akkor 3 üveg jagert megivott, nagyon elintézte magát, azt sem tudta hol van, és 2 napig hányt azután. Kicsivel később egy sörpongba csöppentünk, szintén annyira beivott, hogy a világáról nem tudott, és nem hallgatott rám (sőt más lánnyal flörtölt). Azóta is havi 1x biztos beiszik. Nem rég borfesztiválon jártunk, és nem tudott megállni 1 üveg bornál, én pedig nem engedtem, hogy elmenjen venni, mivel magamra hagyott volna a sok ember között, és akkor beszólt valamit, hogy "kib*szott asszony" (na és aztán emiatt is összevesztünk). Tehát egy hónapban minimum 1x van ilyen alkalom, hogy iszonyat részegre issza magát (meg persze előttem is ilyen volt, csak akkor még nem ismertem). Haverjaival sokszor beülnek kávézóba/kocsmába, akkor is minimum 2-3 sört iszik. Igazából az nem lenne baj, ha néha kikapcsolódik, megiszik valamit, de én soknak tartom, hogy havi minimum 1x muszáj ku*v*ra beb*szni, meg még emellett sokszor iszogatni csak úgy.
Én nem iszok egyáltalán, egy korty alkoholtól már hányingerem van. Apum külföldön dolgozik, de mikor hazajön 1-2 hétre, akkor is az egész hetet végigissza, és veszekednek anyámmal. Régebben is így volt, hogy munka után anyám a kocsmából rángatta haza. Testvérem, aki +30 éves, szintén úgy éli a mindennapjait külföldön, hogy sörrel kel, sörrel fekszik. A barátomnál otthon szintén az a helyzet, hogy az apja megállás nélkül iszik. Tehát nagyon elegem van ebből az alkoholos környezetből.
Ti ezt soknak találjátok, vagy én reagálom túl az egészet? Idáig nem szóltam semmit a barátomnak a sok alkoholizálásról, csak akkor vesztem vele össze, mikor részegen hülyeséget mond, vagy megbánt. De nagyon nem nézem jó szemmel, és örülnék, ha mértékkel csinálná..
22 évesek vagyunk, egyikünk sem lakik otthon már.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
28 éves férfi vagyok és nem iszom alkoholt egyáltalán. Olyan párt kerestem mindig is, aki szintén vagy nem iszik, vagy pedig nagyon ritkán és akkor is jelképes mennyiséget.
Amúgy lehet mellettem inni, az nem zavar, pl. a barátaimmal simán elmegyek beülős beszélgetős estére, ahol ők megisznak néhány óra alatt néhány sört. Vagy néha még buliba is mentem néha, ott is elfogadtam a legtöbben csúnyán berúgnak körülöttem. De a párom megint más, vele jó lenne ha ebben azért hasonlítanánk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem a mai világban "gáz" alkoholistának lenni...meg állandó jelleggel lerészegedni. A régi világban az emberekenek nem volt más szórakozása, mint a kocsma és ittak állandóan ez az én faterom kategóriája, tehát a 70+-os korosztályra nagyon jellemző. Én a 30-as éveim elején abbahagytam teljesen az alkohol ivást és teljes anti alkoholista életet élek már több, mint 10 éve, de elötte is csak ritkán ittam és akkor sem voltam iagzán részeg soha (mondjuk bírtam az alkoholt , még ennek ellenére is, de rövidet soha nem ittam a bort utáltam, töményet soha csak sört, de azt bírtam, manapság már ha a sörre gondolok, már attól is feláll a szőr a hátamon :D).
Ahogy így leírod a barátodnál , már túlmegy a határon ez az iszákosság és nem az a bizonyos néha iszunk, mert fiatalok vagyunk kategória. Én elbúcsúznék tőle a helyedben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én is ilyen voltam régen. Ha már ittam, mindenképp be akartam b . szni..
Néha ok, mondjuk 2 havonta 1x, haverokkal, nyaralóban, vagy koncerten..
De hetente, vagy havonta többször, az már alkoholizmus..
Nekem a barátnőm megmondja mennyit ihatok, és amúgy örülök neki, mert ha ő nem mondja sokkal könnyebben lépem át a határt. Haverokkal sörözésen max 3 korsó sört enged. Vagy 2 korsó sör és 1 feles. Szerintem így korrekt. Fesztiválra, nyaralóba házibuliba évente 2-3x elenged és olyankor nem kérdezi, mennyire ittam aljasra magam.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Pár év, és alkoholista lesz."
Az alapján, amit a kérdező leírt, sajnos már most masszív alkoholista.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem szabnám meg, hogy mennyit ihat. Viszont kiraknám, mint macskát sz.rni.
Nem bírom a piásokat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Soha nem "szabnám meg" a páromnak, hogy mennyi alkoholt ihat, de nincs is rá szükség, mert magától is csak alkalmanként iszik, akkor is mértékkel.
Szomorú, de az már tényleg most az alkoholizmus szintje, amiről írtál.
Túl azon, hogy az ember fizikai egészségével mit tesz, neked van benne saját tapasztalatod, hogy egy család számára mivel jár egy ilyen férj, ilyen apa.
A te döntésed, hogy súlyos alkoholfüggő férfit képzelsz-e magadnak társként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!