Szerintetek mennyire fontos szempont a társkeresésnél az anyagi szempont és a foglalkozás?

Nekem annyiban fontos, hogy ne okozzon gondot befizetni a kötelezőt, és tudjunk programokra járni. Azért a legnagyobb szerelmet is tönkrevághatja a folytonos aggodalom a holnap miatt, a kényszerű otthon ülés, a nélkülözés stb. De! Nem a páromtól várom el, hogy tegyen mindent a seggem alá, hanem közösen hozzuk össze az életszínvonalunkat.

És igen, ráztam már le valakit randi után azért, mert minimálbéren volt (nekem kéne eltartani kb) .

A nőknek csak ez számit.

A férfiaknak nem igen fontos.

#20, ugyanarról beszélünk, nem veszed észre? Mindkét pasinak lenne esze magasabb szintű munkát végezni, de kényelemből nem teszik. Semmi ambíciójuk nincs tanulni, fejlődni valahová. Megfelel nekik a kevés fizetés is, inkább nincs igényük többre, csak nehogy valamit tenni kelljen érte. Szóval nekem nem azzal van a problémám, hogy keveset keres, hanem azzal, hogy azért keres keveset, mert lusta. Nem teljesedik ki abban, amit csinál, hanem csak elvan. Mi ez, ha nem a személyiségének a része?

#19 ugyanez. Hiába végzett egyetemet, ha nem akar dolgozni.

Erről beszélek én is.

"A végzettségnek semmi köze a személyiséghez!!! Ékes példája az exem,"

Az ugye megvan, hogy ez nem ilyen 1 bites dolog, hogy teljes a megfeleltetés, hanem a nagy számok törvénye alapján nyilván több a magasabb végzettségűek között az intelligens, elkötelezett, szorgalmas, kitartó ember, mint akinek még egy érettségije sincs.

Alapvetően nem kéne hogy az legyen.

De valamilyen szinten az. Pláne MO -n.

Aki tervezni akarja az életét az anyagias kell legyen.

Szellemi színvonal pedig nem munkakörhöz kötött.

#24

Igen én is leginkább ezt a lustaságot vettem észre :)

És igen mi is megéltünk volna a kettőnk keresetéből, de basszus nem , neki azaz életszínvonal elég. Én előrébb szeretnék jutni.

Abból a pénzből is meg lehet élni ez igaz, de egy sokkal jobb autót vagy házat nem fogunk venni.

20 voltam,

3-as:

1Millió? Ne viccelj! Pesten még csak-csak, de nálunk vidéken, ahol elég magas a foglalkoztatottság,(K-E.megye) nagyon messze vannak az átlag családok bevételei ettől.

Vannak, akik ennyit keresnek, de ők igen jó életszínvonalon élnek. Céges autóval járnak, a saját autó is pár éves egyterű, szinte egész nyáron nyaralni vannak, télen síelni járnak a gyerekekkel.

A nagy átlag itt is nettó 250-300 körül visz haza. Akinek már van valami pozíciója, vagy csak simán halálra gürizik magukat, azok keresnek annyit, mint a 11-es hozzászóló.

Persze Pesten koncentrálódnak a diplomás munkák, de ugyan hány szakmunkás jut egy diplomásra? Az építőipart ne vegyük ide, legtöbben katáznak, vagy még azt se, vagy eldobós Bt-ket csinálnak. Úgy lehet havi 5-700-ezret keresni, de szinte semmit nem fizetnek maguk után, a nyugdíjuk hidegvízre se lesz elég, ha egyáltalán lesz.

A legtöbb család 5-600 ezer között keres, vagy inkább alatta. A gyárakban a 300 feletti nettó bér már elég jónak számít. Ehhez igazítják a szolgáltatok,a kkv-k is a bérezést.

Munkahelyre én azt tudom mondani, hogy örülök neki, ha szereti a helyet, ahol dolgozik, egyrészt, mert nyilván ha az illető a párom (vagy szeretném, hogy az legyen), akkor fontos nekem, és szeretném, ha boldog lenne, illetve tudom, mennyire ki tudja zsigerelni az embert egy rossz munkahely/munkakörnyezet, nem ritkán a frusztrációt is hazaviszi, és ez mindkettőnk mindennapjait megnehezítené. Továbbá nagyon fontos, hogy ha valamilyen szempontból rossz a munkahelye, merjen továbblépni, új lehetőségeket keresni, és ne nyafogjon évekig, hogy milyen rossz neki, úgy, hogy közben egy álláshirdetésre sem jelentkezne.

A pénz nekem is nagyjából olyan szinten fontos, mint sok előttem szólónak: szeretném, ha gond nélkül tudnánk fizetni az alapvető költségeinket, megengedhetjük magunknak, hogy időnként elmenjünk szórakozni vagy nyaralni, idővel össze tudnánk gyűjteni autóra és saját ingatlanra, illetve a gyerekvállalást sem kell élből kizárni az anyagiak miatt. Nem szeretném, ha nálam sokkal kevesebbet, vagy sokkal többet keresne (aki sokkal kevesebbet keres, az valószínű hónapról hónapra él, aki pedig sokkal többet, az eléggé el van eresztve - én pont középmezőnyben vagyok). Ehhez hozzáteszem, hogy egyedül is meg tudok élni azon az életszínvonalon, amit szeretnék, úgyhogy nem arra várok, hogy majd a gazdag jópasi megment. :D