Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az én hibám hogy nem tudok ebben az esetben a párommal együttérezni?
Kapott egy állásajánlatot, Budapesten belül 35 perc bicikliút lenne neki oda, 35 vissza, viszont NETTÓ 850ezer ft-ért havonta, heti 3 home office-al. A párom totál stresszben van a távolság miatt.
Én 8 hónapon át biciklivel jártam hozzá át úgy, hogy egyik nap mentem, másik nap jöttem, mindezt ősztől egészen kb áprilisig, volt, hogy fagyban, szélben, sötétben, munkakezdés előtt (én is otthonról dolgozom), tehát másfél órával korábban kelve, hogy együtt tudjunk aludni. Simogattam az ágyban, nyugtatgattam, de valahogy folyamatosan azon járt az eszem, hogy negyedennyit keresek kb, rengetegszer napi szinten többet tekertem, mindezt effektíve az alvásidőmből áldozva.
Rossz pár az, aki nem tud mindig együttérezni a párjával?
Nincs jogosítvány, ez az autóra a válaszom.
Saját sérelmem nincs, csak az indokolatlan hisztit nem szeretem. Mintha elkezdenék egy éhező gyerek mellett csipszet rágcsálni és panaszkodni, mennyivel szívesebben ennék sajtos helyett ketchupos csipszet.
A negatív, rosszindulatú kommentelőket nem tejesen értem. Eleve úgy kezdtem, hogy odabújtam hozzá, megvigasztaltam, de nem tudtam a problémájával 100%-ig azonosulni, vagy együttérezni, mert heti 3 óra bringázásról, vagy 4 óra tömegközlekedésről van szó. Vagy igen, ha lenne jogsija és autója, heti 80 perc autózásról. Ezek mind olyan dolgok, amiket csak itthon emberek milliói megtesznek, negyedennyi pénzért, négyszer ennyi időbefektetéssel.
Nem irigylem ezt tőle, mégegyszer, csak nem gondolom, hogy akkora tragédia ekkora pénzért heti 2x bejárni dolgozni.
Nem hiba, csak hiányosság.
De azért őszintén..., inkább neki kéne változnia itt, nem neked. Stressz wtf... heti kétszer fél óra miatt majdnem egy misiért. Nevetséges.
Annyira bírom, hogy itt mindenki szapulja a kérdező párját, közben meg belegondoltatok abba, hogy egyáltalán milyen stesszes ember fejével gondolkodni?
Lehet itt szidni a párt, de ő képes volt vagy úgy tanulni, vagy úgy forgatni a lapjait, hogy egy ilyen átlagon jóval felülibb fizetésses helyre bejusson.
Szóval aki idiótának tartja amiért ennyi pénzért valaki képes még utazáson stresszelni az nézzen magába. Egyrészt nyilván a pénzirigysége miatt is, másrészt mert olyan ember fejével akartok gondolkodni, akinek halvány gőzötök sincs a gondolkodásmódjáról.
Tök jól be lehet itt dobni kommenteket, hogy "biztos lusta, elkényelmesedett", meg "a semmiért stresszel", de a gyakorlatban (és ezt onnan tudom, hogy én is ilyen ember vagyok) nagyon nehéz elengedni a kontrollmániát és spontán lenni.
Szóval értelmezzük át a kérdést, oké?
Van egy pár ahol az egyik fél nem osztozik a másik aggodalmában. Ez oké, nem mindenben tudunk együttérzőek lenni, más-más körülmények közül jövünk.
DE! Észrevettétek, hogy a kérdező direkt leírta a pontos nettó összeget és még össze is hasonlította, hogy hányszorosa mint az övé? Ez nektek nem tűnik úgy, mintha kicsit fenyegetve érezné magát a kérdező? Vagy lehet irigy. Vagy sajnálja a pénz a párjától? Netán a saját fizetését kevesli? Miért kellett mindenképp megemlítenie a saját fizetését? Ennek is lényege van a történetben.
Másik dolog: biciklizés. Elég lett volna annyit írni, hogy biciklivel x perc az út. Ehelyett a kérdező kifejtette, hogy ő hóban-esőben biciklizett a párjához. Lehet a kérdező sértve érzi magát, amiért ő ennyi mindent tett a kapcsolatáért és úgy látja a párja pénzért nem tenné ezt meg? Lehet megdöbbenve tapasztalta, hogy a párja nem is értékelte anno a fáradozásait? Miért lényeges a történetben, hogy ő mennyit biciklizett anno a kedveséért? Miért kell megemlítenie, hogy mennyit tett a kapcsolatba? Tán fél, hogy ekkora fizetés mellett a párja elhagyja ő meg próbálja felemlegetni a fáradozásait?
Gyárthatunk teóriákat. Elhordhatjuk minden hülyének a párt aki ekkora fizetésért nem akar biciklizni. De nem ismerjük egyikük történetét se igazán. Minden esetre a fent említett két dolog olyan információ volt a történetbe, ami felesleges és a kérdező sértettségét bizonyítja.
A párja története megint más tészta, de gyakorlatilag abból kevesebbet tudtunk meg, mint a kérdezőjéből, holott a kérdés a párról szólja effektív.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!