Hogyan lehet a megalázottságból kijönni kapcsolatban?

No akkor próbálom tárgyilagosan, nem lesz rövid. Mea culpa, lapozzon akinek nincs türelme hozzá.

Voltam hasonlóban, nyilván nem pont a te helyzetedben, hisz minden történet más, de leírom mit csináltam akkor, hátha lesz hasznosítható belőle, bár ahogy elnézem, te még a "mentséget keresek miért nem lépek" fázisban vagy, így meg nehéz. Tudom, benne voltam.

4 évig.

Helyzet a következő: amíg nem lépsz, nem változtatsz, minden más csak duma, akkor még nem aggódsz eléggé a saját életedért.

Mindenből ki lehet lépni.

Korán felismertem, de benne voltam az ördögi körben, szerelmesen, fiatalon. Mi lett a vége, a nélkül, hogy elsorolnám azt a 4 évet?

Már egy ideje szeparált el mindenkitől akit szeretek, ez anyummal, tesómmal nem jött össze, bár tény, a baráti kapcsolataim addigra gyakorlatilag minimálisra redukálódtak, mert hagytam ezt is neki.

Nem mondom, hogy szeretkeztünk aznap reggel, mert majdhogynem erőszaknak éltem meg, de jópofát vágtam ahhoz is, elvitt dolgozni is utána.

Oda már nem mentem be.

Hazamentem. Összepakoltam. Amit tudtam, az ingóságaim 80 %-a maradt ott, fontosabb volt az életem. Vettem feltöltős kártyát és új mobilt (itt már abban sem bíztam nem művelt-e valamit a telefonnal), legalját, amit ott helyben elhoztam vagy 20 ezerért.

Ismerős nyaralójába mentem, aztán felmondtam. Jah, hogy ez nem megoldható? Akkor nem rettegsz eléggé.

Nem tiltottam, hanem eleve töröltem magam minden közösségi hálón, addig sem voltam túl aktív, nem esett nehezemre. Új számmal, felvettem a számomra fontosakat újra whatsapp, viber. Fb, messenger szigorúan zárlat.

A létező bizonyítékokkal, mint üzenetek, távoltartási végzést kértem.

Eltűntem teljesen, sehol, senkinél nem ért el, akiknél mégis próbálkozott, azok feljelentéssel fenyegették zaklatásért, ergo lekopott onnan is hamar.

Tudtam, amit te tudni vélsz, hogy akkor lesz nyugtom, ha jön majd neki más. De veled ellentétben én ezt nem óhajtottam kivárni.

Lett neki más, vagy két év elteltével, mint megtudtam, azóta van nyugtom, már két gyereket is összehoztak (evvel nálam is próbálkozott, az lett volna a tuti, fel nem oldható kapocs, de amíg rettegtem tőle is volt annyi eszem, hogy spirált rakattam fel, amiről nem tudott), szegény nő, nem tudom, nem akarok belegondolni sem, szerintem felelősségem sincs ebben.

Egy szó mint száz.

Amíg nem lépsz, nem félsz eléggé.

Amíg kifogás van, nem fáj nagyon.

Majd ha tényleg az életed félted és eljutsz oda, hogy minden rettegésben eltelt nap egy újabb koporsószög az életedben, akkor változtatsz.

Gondolom nem az albán maffia feje a pasid, akkor meg tök mindegy mekkora és hány kiló, mivel zsarol, mivel tart sakkban.

Léphetsz.

Az én díszpéldányom 193 cenit magas, színizom, ex-élsportoló (küzdősport, atlétika)volt, mégsem kerestem egy idő után már mentséget arra, miért is nem hagyhatom el.

Mondom. Kifogás mindenre van. Arra is, hogy nem csinálsz semmit, csak totál beleszorultál az áldozat-szerepbe és minden megoldási javaslatot hárítasz.

Lelked rajta, de akkor ne csinálj úgy, mint akinek segítség kell, mert csak a kifogásokat gyártod és nem is akarsz igazán tenni, mert ha tényleg az lenne amit írsz, nem lenne kérdés, merre tovább. És erre csak egy válasz létezik: EL.